Heti Marvel 08/20

Giant Size Incredible Hulk 1: Az egykori Hulk író, Roger Stern szállít nekünk a héten egy Hulk különszámot – ami igazából azért „Giant Size”, mert az író egy régebbi művét (Hulk Annual 7 1978-ból) is újranyomták benne, vagyis félig egy új sztorit kapunk, félig egy 30 éveset. Ami kicsit furcsa, hogy a friss képregénynek semmi köze a jelenlegi Hulk-sorozathoz, így vagy kontinuitáson kívülre kell helyeznünk, vagy jópár évre vissza az időben. Ez pedig kicsit különös egy Giant Size kiadásnál, de annyi baj legyen. A lényeg, hogy Stern tudja, mit csinál, és sikerül a karakter lényegét megragadnia. Nem mintha bármi különleges lenne a sztoriban: Fred Sloan (egy mellékszereplő Stern egykori Hulk-sorozatából) könyvet készül írni a zöld óriásról, és az országot járja, hogy interjúkat készítsen olyan emberekkel, akik valamilyen úton-módon keresztezték az útját. Legtöbben szörnyként emlékeznek rá, de olyanok is akadnak, akik hőst látnak benne, ezzel párhuzamosan pedig tanúi lehetünk a Hulk újabb garázdálkodásának. Stern igazi retróhangulatban ír, és a rajzolók is kicsit nosztalgikus stílust idéznek meg (főleg a flashbackek esetében), ami kifejezetten előnyére válik a képregénynek – már csak azért is, mert kevésbé tűnik fel, hogy sehogy sem passzol bele a karakterrel kapcsolatos jelenlegi eseményekbe. Ami még fontosabb, hogy Stern képes megragadni a Hulk örök drámáját, ahogy a szomorúan szép befejezésben Banner lemondóan konstatálja a kettős személyiség problémáját. Banner sosem lehet dühös, hisz akkor automatikusan Hulkká válik, Hulk pedig, aki pusztán arra áhítozik, hogy békén hagyják, sosem lehet nyugodt, hiszen akkor automatikusan visszaváltozik Bannerré. A totális tehetetlenség és reménytelenség állapota, ami még izgalmasabb, mint a Hulkkal általában kapcsolatos fő téma, vagyis a kontrollálhatatlan pusztítás. Ami a képregény másik felét illeti, abban a főszereplő Angyallal és Jégemberrel harcol a Master Mold ellen – ez egy lendületes, kalandos, jól megírt sztori, amit ráadásul John Byrne rajzolt, az ő munkáját pedig mindig öröm látni.

Guardians of the Galaxy 1: Először a Nova, most pedig a Guardians of the Galaxy. Ha az Abnett-Lanning duó így folytatja, a Marvel egyszer csak azon kapja majd magát, hogy univerzumának űrrészlege köröket ver Pókember, az Angyalok és társaik földi hercehurcáira. Na jó, ez talán kicsit túlzás, de tény, hogy ezek a fiúk már megint kitettek magukért. A Nova lassan kétségkívül a kiadó egyik legmegbízhatóbb címévé válik, az Annihilation Conquest eseményeiből kinőtt új Guardians of the Galaxy pedig a kiváló első rész alapján könnyedén felzárkózhat mellé. Hogy miért? Mert energikus, látványos, izgalmas, nagyszabású, ötletes, ráadásul még humora is van. A játék itt egyértelműen arra megy ki, hogy összedobják a lehető legfurcsább, legvalószínűtlenebbül működőképes csapatot, aminek feladata az lesz, hogy megakadályozza az újabb galaxis szintű fenyegetések létrejöttét, elkerülve egy harmadik Annihilation-katasztrófát. Így aztán itt van nekünk az egyszerű, (félig) földi katona, Star-Lord (a csapat vezetője), Phyla-Vell, az új Kvázár, Gamora, a szexéhes, gyilkos harcosnő, Rocket Raccoon, a beszélő mosómedve, a hős Adam Warlock, és mindenki kedvenc pusztítója, a keményfejű Drax. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy főhadiszállásuk egy tér-idő határán sodródó, levágott Celestial-fej, aminek biztonsági főnöke egy egykori szovjet űrkutya, akkor már elég korrekt képet kapunk a koncepció extravagáns voltáról, amit viszont Abnett és Lanning úgy ad el nekünk, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Beszélő kutya? Ugyan már, az enyém is majd’ megszólal. Beszélő mosómedve? Ki nem találkozott még olyannal? Nade (merthogy általában van egy „de”) a Guardians of the Galaxy minden nagyszerűsége ellenére aligha lesz olyan, aki nem szisszen fel az utolsó panelt látva. Lássuk csak, már van egy (vélhetően) skrull Amerika Kapitányunk, van egy igazi a ’40-es évekből, Brubaker sorozatában is hamarosan felbukkan még egy, és most lesz egy negyedik egy alternatív valóságból is. Nem lesz kicsit sok? Persze Abnettben és Lanningben bízunk annyira, hogy tudjuk, nem csinálnak orbitális baromságot, de mégis, meddig bukkannak még fel Kapitányok a semmiből, mielőtt a Marvel azt mondja, oké, lassan többen vannak, mint a kínaiak, lehet, hogy le kéne már ezzel állni?

Iron Man: Legacy of Doom 2: Úgy látszik, most egy ideig minden héten kapunk egy Vasember képregényt, akár akarjuk, akár nem. Ezúttal a veterán David Micheline Legacy of Domm című minijének második része van soron, és mostanra egészen nyilvánvaló, hogy a sorozat szinte teljes egészében egyetlen szép hosszú flashbackből áll majd – egy olyan eseményről, amire a jelen Tonyja valami rejtélyes okokból kifolyólag eddig nem emlékezett (persze, hisz khm, Mephisto keze van a dologban…) Ebben a számban finoman szólva nem történik sok minden. Kiderül, hogy mit akart Doom a démontól Vasemberért cserébe (az Excalibur egy darabkáját), aki pedig megpróbál elszökni Mephisto birodalmából (természetesen sikerül neki), és ennyi. Egy kis pluszt csupán Tony démonná változtatott apjával vívott szellemi és fizikai harca nyújthatna, de a jelenet drámainak szánt aspektusai túl elnagyoltak ahhoz, hogy felemeljék azt az egyszerű üsd-vágd szint fölé. Szerencsére azonban mindez stílusosan, lendületesen, szép, dinamikus képekkel van elmesélve, így egy egyszeri kalandnak gond nélkül elmegy, de azt kár lenne várni tőle, hogy maradandó benyomást keltsen. Talán a következő rész, ami az Excaliburral felvértezett Doom és Vasember csatáját ígéri, majd többet tud nyújtani: bár nyilván senkinek nem lehet kétsége a végkimenetelt illetően, még annak ellenére sem, hogy Latveria urát a kard elméletileg legyőzhetetlenné teszi (köszönhetően Morgana La Fey kényszerű együttműködésének), e két karakter összeeresztése soha nem rossz ötlet, főleg ha egy tehetséges és rutinos író keze van a dologban. Márpedig itt ez a helyzet, és persze megoldásra vár még a nagy rejtély, hogy miért nem emlékezett eddig Tony múltjának ezekre a szeletkéire. Szóval egyelőre olvasható, sőt, bizonyos szinten szórakoztató is, a többit pedig majd még meglátjuk.

Oldalak: 1 2 3 4