Heti Marvel 08/20

Éééééés, akár hiszitek, akár nem, már megint alig látszunk ki a jobbnál jobb képregényekből! Persze, mint mindig, egy-két rothadt alma azért most is belepottyant a kosárba (csókoltatom Dan Slottot a Pókemberével együtt), viszont cserébe kapunk egy roppant élvezetes X-Men: Legacy-t, véget ér Rozsomák és Rejtély négy hónapja tartó véres küzdelme, a Zöld Manó pedig elszabadul a Thunderbolts hegységben. De mindezek mellett még egy rakás új sorozat is indul: Chris Claremont a GeNexttel bemutatja az X-Men új generációját, a Nova szerzőpárosa egy újabb robbanékony űrkalandra invitál bennünket, Britannia Kapitány és társai Angliában állják a sarat a skrull invázióval szemben, miközben a Fantasztikus Négyes két tagját kivonták a forgalomból, a maradék kettő pedig a Negatív Zónában lebeg a Baxter épülettel együtt. Londontól New Yorkon át a galaxis túlfeléig, múlton, jövőn és jelenen át, kezdjünk neki heti felfedezőutunknak a Marvel színes világában!

Amazing Spider-Man 559: Múlt héten kifejeztem reményemet abban, hogy Dan Slott talán még valami értelmeset is ki tud majd hozni új háromrészes sztorijából. Nos, bár még csak az első felvonás érkezik a héten, annak alapján nyugodtan felejtsétek el, amit írtam. Pedig nem indul ez rosszul, az első pár oldal, amin Póki egy új, Screwball nevű dögös rablót kerget, kifejezetten szórakoztató, a baj csak az, hogy utána Slottnak kénytelen kelletlen bele kell kezdenie a tényleges történetbe. Na, itt már menetrendszerűen siklanak félre a dolgok. A tai chi-zó Jameson szörnyen rossz ötlet, még rosszabb poén, a főszereplő paparazzivá avanzsálása pedig katasztrofális húzás. Kit érdekel egy olyan Peter Parker, aki szenzációhajhász, pénzéhes hiénaként lóg hírességek nyakán, és akit egy izomagyú testőr úgy ki tud hajítani egy klubból, mint egy pattanásos tinédzsert? Mindenesetre úgy néz ki, a sztori egy különleges képességű lány körül fog forogni, aki megszállottja a Peter által megfigyelt hírességnek – nyilván az ő róla készített képei is hozzájárulnak majd a kialakulófélben lévő gubanchoz, ami valószínűleg felébreszti hősünk lelkiismeretét, felelősségtudatát, és szégyenkezve visszatér a normális fotográfiához. Még egyszer: kit érdekel? Mi köze ennek Pókemberhez? Mi köze ennek Peterhez? Mi köze a One More Dayhez, vagy a Brand New Dayhez, vagy a fenébe is, bármihez? Tényleg azért varrták nyakunkba a házasságeltörlést, hogy aztán ne kezdjenek vele semmit, és felesleges tölteléksztorikkal untassanak? Az egyetlen momentum, aminek lehet jelentősége a későbbiekben, az Harry durván lenéző, barátjának hátat fordító viselkedése, aminek oka viszont olyan ostoba, hogy hiba lenne a későbbiekben hivatkozni rá. De legalább az alkotók láthatóan összetartanak: ha Slott pocsék munkát végez, a rajzolója aberrált arcvonásokkal és röhejes pálcikalábakkal hűségesen igazodik hozzá. Ez a szám is mehet le a wc-n.

Captain Britain and MI13 1: A MAX imprint alatt megjelent Wisdom mini írója, Paul Cornell útjára indítja új sorozatát, egészen véletlenül pont akkor, amikor az nagyobb eladások reményében kényelmesen becsatlakozhat a Secret Invasionbe. A skrullok inváziója ugyanis elkezdődött, és az alakváltó idegenek teljes erejükkel csapnak le Londonra. Céljuk a Siege Perilous elpusztítása – de ez persze nem az X-Menből ismert átjáró, hanem egy másik, ami Brian Braddockot Britannia Kapitánnyá tette (ügyes húzás volt anno a Marveltől, hogy ugyanúgy nevezte el őket…). És ha már itt tartunk, a harcban természetesen maga a Kapitány is részt vesz, bár az új csapat vezetője Pete Wisdom, akinek rendelkezésére áll majd (legalábbis egyelőre) Spitfire, a Fekete Lovag, és az egykori John Lennon imitátor, John a skrull, aki saját fajtája ellen veszi fel a harcot az emberiség oldalán. Nos, az első rész abszolút ígéretes. Érdekes karakterek, jól megírt dialógusok, és pár látványos harc, amikben meglepő módon egészen sok vér folyik. Anglia hősei bizony nem pöcsölnek sokat, ha hazájuk védelméről van szó, úgyhogy az odapofátlankodó skrullokat simán széttépik, lefejezik, vagy ha épp a fogaik vannak a legelőnyösebb taktikai helyzetben, hát kiharapják a gégéjüket (merhetem vajon remélni, hogy – ha már háborúról van szó – New York nagyjai is hasonló vehemenciával üdvözölik majd a betolakodókat?). Erről a jóleső brutalitásról, és a komoly pusztítási faktorról persze könnyű Warren Ellis Authorityjára asszociálni, és ha Cornell tartja, vagy főleg, ha majd fokozza a színvonalat, egyáltalán nincs ellenemre, hogy ebbe az irányba tologassa képregénye stílusát. Egyébként a rajzokkal is minden rendben, semmi különös és egyedi nincs bennük, de maximálisan megfelelnek a jelenlegi szuperhős-trendeknek, élettel telik és dinamikusak. Ígéretes start.

GeNext 1: A Marvelnél láthatóan nehezen törődnek bele, hogy látszólag egy aduász van a kezükben, de amikor kijátsszák, valahogy mindig kiderül, hogy csak egy sima káró. Az X-Men legenda, Chris Claremont bizony bőven túl van fénykorán, és az utóbbi jópár évben írt munkái közül csak kevés sikerült ténylegesen jóra (és ez még egy meglehetősen visszafogott megfogalmazása helyzetének). A GeNext a sokadik próbálkozása arra, hogy legalább részben visszaszerezze régi hírnevét, és ez valóban egy olyan projekt, amire nehezebb elképzelni nála jobb jelöltet. A kontinuitáson természetesen kívül eső képregény koncepciója, hogy az X-Men tagjai itt valós időben öregedtek, és mára bőven az ’50-es éveikben járnak – már akik élnek még egyáltalán – az új generációt pedig többségében a régi motorosok gyermekei, unokái képviselik. Az ötlet kiváló, ám kivitelezését tekintve már most sántít kicsit, pedig épphogy elindult a sorozat. Az első rész fele azzal telik, hogy a felnőtt X-23 gyakorlat címszava alatt péppé veri az ifjú X-eket, és nem biztos, hogy ez a legjobb módja egy új cím bevezetésének. Ettől eltekintve a fő probléma az, hogy az új X-Men tagjait Claremont már most láthatóan ugyanazokkal a problémákkal fogja szembesíteni, amelyekkel annak idején a régieket. Beilleszkedés, bizonytalanság, számkivetettség, a mutáns erők használata és reménytelen vágy a normális életre. Ez mind szép és jó, és pompásan szokott működni egy jó író kezében, de miért van szükség erre a figyelemreméltó koncepcióra, ha csak ugyanazt adják el vele sokadszor, ráadásul – többek között – egy új Viharral és Kolosszussal? Talán izgalmasabb lett volna, ha a sorozat a régi, kiöregedett tagokra koncentrál, de olybá tűnik, hogy ez az aspektus csupán mellékes plusz lesz. Ami még különösen zavaró, hogy a karakterleíró bónuszoldalak tanulsága szerint Claremont saját X-Men: The Endje után helyezi el a cselekményt. Ami a jövőben játszódott. Ez viszont a koncepció szerint elvileg a jelenben. Ráadásul a The End kellően szörnyűséges emlék ahhoz, hogy senkit, még csak hallomásból se érdekeljen egy abból kiinduló történet. Kár. A nem túl erőteljes képekkel együtt ez egyelőre se nem rossz, se nem ígéretes, de inkább az előbbi felé hajlik. Reménykedjünk benne, hogy innen csak felfelé vezet az út.

Oldalak: 1 2 3 4