Dark Horse 08/X

Halihó mindenkinek! A szeptemberi kezdés után ismét jelentkezik a Sötét Ló képregényeivel foglakozó hírösszefoglalónk, amit ezúttal is fdave, valamint én, czben állítottunk össze nektek (a bevezetőket is felváltva írjuk – csak hogy a továbbiakban ne kelljen mindig bemutatkozni). Októberben kilenc új füzettel foglalkozunk, köztük a legújabb Hellboyegyrészessel (végre ismét Mike Mignola egyedüli tolmácsolásában), vagy a texasi űrvadász, Heath Huston kalandjait bemutató Fear Agent 24. részével. Itt lesz velünk két Robert E. Howard által teremtett figura, a kőkemény Conan és a már nevével büntető Solomon Kane is. Szó lesz még a Paranormális Kutató és Védelmi Hivatal, vagyis a B.P.R.D. aktuális esetéről, a The Helm okleveles geek főszereplőjéről és Eric Powell figurájáról, Goon-ról. Ráadásul terítékre kerül két Star Wars-cím, a fájdalmasan gagyi Clone Wars és az egyre magasabb színvonalon teljesítő Legacy is. Ne mondjátok, hogy mindez nem ér meg nektek még egy kattintást!

Hellboy: In the Chapel of Moloch

Eljött egy újabb Pokolfajzat one-shot ideje, és jópár nélkülözéssel töltött hónap, év után ismét egy teljesen Mignola által írt és rajzolt füzetet vehetünk a kezünkbe. Az In the chapel of Moloch címet viselő történet viszont nem igazán váltja be a vele szemben az utóbbi időben táplált reményeket, egyszerűen csak egy egyszeri kalandról van szó, az egyszerűség jegyében, ami jelen esetben ciki.
Az elvakult rajongók helyett most inkább a megfontoltabb olvasókhoz szólva talán egyrészről a várakozás gerjesztette elvárások nyomják össze az élményt, másrészről viszont könnyen belátható, hogy amennyiben Hellboy-ban van még potenciál, az a jobban átgondolt történetekben leledzik.
Nem bajlódnak azzal (szerencsére, jegyzem meg), hogy miként riasztották Hellboyt, illetve a BPRD-t, hanem egyből a közepébe csapva ott találjuk kedvencünket egy csendes, elszigetelt kis faluban, történetesen Portugáliában. Egy kis kápolnában rejtélyes dolgok történnek, a panasszal élő személy ismerőse zárkózott be oda már elég régen: művész és hát szereti az efféle kis ódon környezetet, inspiráló számára. Csakhogy aztán fura esetek esnek meg vele, barátjának éjszaka nem nyit ajtót, nappal alszik, miegymás, kész közhelygyűjtemény. Ez szolgáltat hát apropót arra, hogy jöjjön piros barátunk, és a körmére nézzen a paranormális jelenségeknek: hogy gondolják, hogy ilyet tesznek, és különben is, szégyelljék el magukat a jelenségek. Minden jelenség.
A történet így első összetákolt ismertetésre is szimplának hat, hát még olvasás közben. Mondanom sem kell, hogy a képregény ismét esélyes volt az általam már lassan évek óta hajtogatott Tökéletes One-shot versenyen, de ahhoz sajnos édeskevésnek bizonyult.
A címben szereplő Moloch kapja a szokásos mitológiai szálért felelős karakter szerepét. Mignola elvitathatatlan érdeme, hogy munkássága óta az olvasók egy rakás mitikus figurával megismerkedhettek, képes úgy adagolni a falusi folklór és a természetfeletti keverékét, ami mindenkinek érdekes lehet. Magyarországon meg úgyis elég nagy „hagyományai” vannak ennek. Az pedig csemege a hazai olvasóknak, hogy valami Zrínyi is említésre kerül a történetben…
A jól megszokott hangulatot szinte már egyszerű ujjgyakorlatként hozza az alkotó, ezt nyugodtan feljegyezhetjük pozitívumként, ahogy a rajzokat is. Lehet szeretni, nem szeretni Mignolát, de be kell látni, hogy saját, egyedi stílussal rendelkezik, ami biztosan nem egy minden rajz előtt innen-onnan összeszedett valami, hanem képes azt állandóan magas színvonalon hozni, és ez a fontos.
Mindezek mellett a hazai képregényrajongók új generációjának kedvelt hobbijához, a buborékhámozáshoz is tökéletesen alkalmas a füzet, mert Mignola törvényszerűen használt, szabályos keretű képkockái meghatározott iramú történetet mesélnek, és ez a szabályosság az alkotótól is nagy odafigyelést igényel. A hámozó néhány panel erejéig kitérhet a néhány – Hellboy képregényektől kissé távol álló – filmszerű (értsd: filmkockák egymásutánisága) panelkezelésre, amilyet például a tűzgyújtós jelenetnél tapasztalhatunk.
A szimpla történet ellenére ismét mozgolódott Mignola, ami jó jel, de legközelebb valami sokkal hosszabb és átgondoltabb sztorira lesz szükség, hogy agyba-főbe legyen Európa e kis szegletében is dicsérve.

B.P.R.D.: The Warning #4

Októberben került a boltokba a Warning sztori utolsóelőtti, negyedik száma. A múlt hónapban ecsetelt látványorgia, illetve figyelemfelkeltő-fenntartó kettősből csupán az első maradt meg, mindenki számára érthetetlen okokból kifolyólag. Szeptemberben láthattuk, milyen ügyes kis csínyeket követett el Mignola, hogy fenntarsta érdeklődésünket a történettel kapcsolatban, már-már zseniális módon kivitelezett cliffhangerek sora után azonban indokolatlanul lassította le a tempót ebben a füzetben. Persze magyarázatot mindig lehet találni, szerény véleményem szerint itt is a csakazértisötfüzetesleszezatörténet rákfenéje ütötte fel a fejét, de hát ugye egy jól megírt fináléval még bárkit ki lehet engesztelni.
Kemény szavak voltak ezek, mivel maga az októberi szám egyáltalán nem rossz, csupán csak az eddigiek fényében furcsa. A történet nagy vonalakban annyi, hogy Abe Sapien és Johann Kraus, valamint a kezeik alatt dolgozó katonák tömkelege elindul, hogy a már megismert, München városát folyamatosan ostromló robotokat energiával ellátó generátort felkutassák, majd megsemmisítsék. Az erre a mozzanatra kihegyezett cselekménysornak lehetünk tanúi egészen a végéig, amikor is az előre látható/várható robbanás bekövetkezik. Van természetesen néhány utalás az eddigi történet néhány elemére, és a humor is képviselteti magát, bár tény, hogy egészen miniatűr méretben van jelen: a német hadsereg elképesztő próbálkozásai a pusztító robotok megsemmisítése érdekében kézenfekvő poénoknak tűnnek, mégis valamennyire felüdülést, kiszakadást jelentenek a túlontúl is lineáris történet közepette.
A füzet igazi erősségét ezekkel szemben, bár nem gondoltam volna, hogy ezt valaha is le fogom írni, de a vizuális része jelenti. Mivel most nem volt szükség emberi arcok ábrázolására (amennyi van, az is viszonylag rendben), ezzel szemben annál több lényt, illetve maszkos katonát kellett Guy Davisnek megalkotnia, szó szerint lubickolhatott. Ez szerencsére meg is látszik a végeredményen, elég csak a füzetet nyitó panelek sorára gondolni, ahol a gyönyörűen megrajzolt, és ugyancsak zseniálisan színezett müncheni pusztítás képei sorjáznak a szemünk előtt.
Némi elmélkedés is helyet kapott, azonban ezek egyrészt erőtlenek, jelentéktelenek, másrészt nem igazán szolgálják a lelki épülésünket, egyedül talán a szintén a nyitó képsorok alatt zajló Johann Kraus és Abe Sapien közötti párbeszéd érdemel szót. Johann Münchenben élt egy ideig, és emlékei közt turkálva néhány régebbi épületről emlékezik meg, miközben ugye a már tárgyalt romos táj terül el előtte.
A korábbi füzetekben eltűnt Liz is említésre kerül, hőseink abban bíznak, hogy esetleg a földalatti generátorok közelében rálelnek, így bizonyos értelemben mentőakciónak is számít ez a kis kiruccanásuk. Maga az út, ahogy eljutnak a földalatti helyszínhez egyszerű, mint egy pont, de a végső nagy csata bővelkedik érdekességekben. Itt ugyancsak Guy Davis érdemel dicséretet, aki a szörnyek tömkelegét nagy magabiztossággal „mozgatja”, nagyban javítva ezzel a történet sekélyességén.
A Warning negyedikje tehát egyáltalán nem rossz, ami az összképet illeti, és nagyon bízom benne, hogy Mignola összeszedi magát, és egy nagyon ütős kis befejezést kanyarint ehhez az igazán érdekes és értékes kalandtörténethez. Akkor talán az aktuális, erőtlen, egy hatalmas bummot ábrázoló utolsó panelt is megbocsáthatjuk neki.

Oldalak: 1 2 3 4