Green Lantern – First Flight

Ki volt már éhezve a képregények hazája egy egészestés Green Lantern rajzfilmre. Nem kapott eddig soha saját rajzfilmsorozatot, pláne több, mint egy órásat, a filmverzió pedig a túlontúl nagy látványvilágnak köszönhetően nem volt megvalósítható régebbi speciális effektusokkal. Nálunk szinte teljesen ismeretlen a szereplő, néhány DC karakter itthon is futó, majd később besült sorozatában esetleg láthattuk néhány képkocka erejéig, valamint a Cartoon Network-ön is vetített JLA – Justice League of America című sorozatban volt szerves része. “Otthon“, a DC berkeiben azonban most nagyon fontos lehetőséget kapott a Green Lantern képregényszéria, a Final Crisisben, mert Superman és Batman befuccsolása után Grant Morrison Hal Jordannek és a brigádjának adta az egyik kulcsszerepet. 2011-re pedig a tervek szerint érkezik egy mozifilm. Elérkezett tehát az idő a saját egész estésre.

A rajzfilm, ahhoz képest, hogy a kezdetek kezdetétől fog hozzá a szereplő bemutatásához, gyorsan elindul. Hal Jordan, a berepülőpilóta épp gyakorlatozik, amikor egy lezuhanó idegen űrhajó misztikus zöld fénnyel magához vonzza és a benne haldokló idegen egy gyűrűt ad neki, mely szinte korlátlan erővel ruházza fel őt. A gyűrűből sugárzó zöld fény a hordozója elméjével van összeköttetésben, és a képzelőerejét felhasználva alkot különböző formákat, zöld fényben. Ezek a formák lehetnek bármilyenek, ruhafogastól tankig, és súlyt is kölcsönözhetnek, továbbá nagyon fontos a zöld pajzs, melyet a hordozó maga köré teremtve repülésre használhat, vagy megvédheti vele magát támadásoktól…

Grass írása a videodrome.freeblog.hu-n folytatódik…