Farkas 3D

Az X-Men univerzum legemlékezetesebb figurája a mai Japánban bukkan fel James Mangold új filmjében. Logant (Hugh Jackman), a százéves mutánst, akit Farkas néven ismer a világ, Japánba csalják, ahol nem járt a II. világháború óta – most pedig a Jakuza és a szamurájok birodalmában találja magát.
Hamarosan pedig már menekülnie kell egy titokzatos, gyönyörű örökösnő társaságában, most először szembesülnie kell a halandósággal, és megtapasztalja, hol vannak fizikai és lelki erejének határai. Meg kell küzdenie veszélyes ellenfelekkel, mutánsokkal és emberekkel egyaránt, valamint a saját múltja kísérteteivel is. Végül pedig azt is meg kell tapasztalnia, milyen árat kell fizetni az örök életért.
„Ez a film olyan világba viszi el Farkast, amely mérhetetlenül különbözik mindentől, amit eddig az X-Men-filmekben láttunk – mondja Hugh Jackman, aki nem csak a címszereplő, hanem az egyik producer is. – Más a látványvilága, és más a hangulata is ennek a filmnek, mint a korábbiaknak. Rengeteg összecsapás van a moziban, de a legnagyobb küzdelem az, amit Logan önmagával vív, hogy szörnyeteg legyen vagy érző lény.”

A Farkas figurája először 1974-ben tűnt fel a színen, a „The Incredible Hulk” egyik füzetének legutolsó képregénykockáján – és már ez előrevetítette, hogy az X-Men néven ismert mutánsok csapatához fog csatlakozni. Hamarosan világszerte ismert volt metsző karmairól, öngyógyító képességéről és elsöprő dühéről – ezek az adottságok rövid idő alatt a szuperhősök univerzumának legnagyobb sztárjai közé emelték.
Az 1980-as években a Farkas már önállóan is érvényesült: egy négyfüzetes minisorozatot kapott az X-Men írójától, Chris Claremonttól és a legendás grafikustól, Frank Millertől, amelyben Japánban szembesül árulással, gonoszsággal, szeretettel és hűséggel, saját erejének új formájával és sebezhetőségével is. Az Oscar-jelölt színész, Hugh Jackman először „csak” a rajongója volt Farkasnak, de aztán hat filmben el is játszhatta a figurát, jelenleg már a hetediket forgatja a sorozatból. Úgy gondolta, hogy ez az eddig meg nem filmesített történet mélyebb betekintést ad Farkas személyiségébe.
Ebben és a megfilmesítés ötletében egyetértett vele James Mangold, akinek a nevéhez olyan művek fűződnek, mint a Johnny Cash életéből készült A nyughatatlan vagy a western műfaját kortárs macska-egér játszmával ötvöző Börtönvonat Yumába. „Jim Mangold tudja, mitől lesz egy film egyszerre szórakoztató, akciódús, miközben finoman felrajzolja a karaktert és a történetet – mondja Jackman. – Segített abban, hogy még mélyebben megismerjem és megmutathassam Farkast, minden vonatkozásban.”
„A Farkasban egész mást szerettem volna csinálni, mint ami a szuperhősök filmjeit jellemzi – mondja a rendező. – Azokban általában egy gonosz lény ördögi tervét kell megsemmisíteniük. Ebben a történetben az akciót és a feszültséget inkább a karakterre építettük, aki ráadásul egy olyan környezetbe kerül, és olyan dolgokat él át, amilyenekre korábban nem volt példa. Megismerhetjük, ki is ő valójában, honnan erednek az indulatai. Felhasználta őt a védelmi minisztérium, a kormány, az ellenségei, de még a szerettei is. Idővel ezek egyre növelték a benne forrongó dühöt, és ebben a történetben azt is megtanulja, hogyan tudja ez a féktelen indulat erősebbé tenni őt.”
Mangold úgy tekintett a sztorira, mint egy sötét múltú férfi történetére, aki a saját jövőjét akarja formálni: „Az fogja leginkább meglepni az embereket, hogy mennyire életszerű ez a film, el tudunk merülni a világában, az akciókban, a drámában és a románcban.”
Logan a történet elején kilátástalan helyzetben van, és Mangoldot ez izgatta a legjobban: nyomasztó dolgokon van túl, elveszettnek és összetörtnek érzi magát, megfosztva mindentől, amit szeretett, nem tudja, van-e még kiút ebből a helyzetből. Egyetlen dolog maradt: a halhatatlansága. De lehet, hogy még ez is inkább átok, és nem áldás.
„Különösen érdekes volt számomra Farkas halhatatlansága. Az öngyógyító képessége miatt sérthetetlen, mint egy isten, de ezért magányos is, mint egy isten. Még akkor is, amikor elveszt valakit, akit szeret, tudja, hogy neki tovább kell mennie – fejtegeti Mangold. – Már száz éve így van ez, átélt háborúkat, csatákat, a szerettei halálát. Ez egy klasszikus téma, az ember, aki örökké él, de szenved emiatt.”
Mangold a mai Japán szívébe repíti Logant, ahol a high-tech modern életet átitatják a hagyományok és a becsület titokzatos törvényei. A japán környezet lehetővé tette, hogy Mangold és Jackman újragondolják Logan figuráját, aki ezúttal Rōninként jelenik meg. „A feudális Japánban a szamuráj egy úrhoz tartozott. A Rōnin olyan szamuráj, aki már nem szolgál egy urat. Vagyis olyan harcos, akinek már nincs célja – magyarázza Mangold. – Akik célt adtak az életének, nincsenek többé. Ezért elveszett ember lett, aki bármire képes. Ez a helyzet ismerős lehet az amerikai westernekből és a szamurájfilmekből is, most pedig egy képregényhőst látunk benne.”
Az egész stáb izgatottan várta, hogy olyat hozzanak ki a közkedvelt figurából, amit még senki nem látott. Producerként csatlakozott Jackmanhez Lauren Shuler Donner, akinek kulcsfontosságú szerepe volt az eddigi X-Men-filmek létrejöttében, valamint Hutch Parker.

Ez a hatodik alkalom, hogy Logan bőrébe bújik Hugh Jackman – még soha, egy színész sem játszott ennyiszer egy képregényhőst. A Farkas most mégsem olyan, mint amilyennek eddig láthattuk. „Ő olyasvalaki, aki mindig a saját szívét követte. A mi filmünk elején olyan magányos, amilyen még talán sosem volt – magyarázza Jackman. – Fegyvernek teremtették, és ő lázad ez ellen. Úgy érzi, veszélyt jelent a társadalomra. Logan sebezhetőbb, többet kockáztat, mint eddig. Küzd a saját identitásával, a léte értelmét keresi, és el kell döntenie, hogy felvállalja-e igazi természetét vagy sem.
Japán atmoszférája áthatja a filmet – folytatja Jackman. – Tökéletes hely, hogy Logan tiszta lappal újrakezdjen mindent. A japán társadalom zárt, tisztelik és követik a saját kultúrájukat, hagyományaikat. Logan idegen ebben a világban. Ismerkedik a szamurájok törvényével, képzésével, a becsületük sajátos törvényeivel. Megtanulja tiszteli a katonalétet, a szolgálatot. És elkezd jobbá válni.”
Ha Farkasnak olyannak kellett lennie, amilyennek még sohasem láttuk, az természetesen azt jelentette, hogy ugyanez az elvárás az őt alakító Jackmannel szemben is. A színész olyan intenzíven és komolyan készült a szerepre, mint még soha: szigorú diétát tartott, kemény erőnléti edzéseken vett részt és napi rendszerességgel vett részt harcművészeti képzésen.
„Mindig is kedveltem ezt a szerepet, de szerettem volna még magasabbra tenni a lécet – vallja be Jackman. – Ez a forgatókönyv lehetőséget adott rá, hogy tovább fejlődjek érzelmileg, és meg akartam ugyanezt tenni fizikailag is. Edzeni kezdtem és már jó előre belevágtam a kemény diétába. Azt hiszem, a végeredmény mindent megért, amikor a vászonra nézek, a Farkast látom. Most pontosan olyan, amilyennek mindig is látni szerettem volna. Azt akartam, hogy a nézőknek essen le az álluk.”
Kulcsfontosságú volt, hogy jártasságot szerezzen új harcművészetekben is. „Farkast eddig mindig úgy jelenítettük meg, mintha egy utcai harcos vagy egy kocsmai verekedő lenne. A stílusa nem finom, nem akar semmilyen bonyolult trükköt bevetni, csak három másodperc alatt letépni a fejedet és továbblépni. A verekedési stílusában semmi sincs, ami tanult lenne. De ebben a történetben lehetőség nyílik rá, hogy Japánban elmélyedjen a művészi szintre emelt harcban, és szívét-lelkét beleadva elkezdjen edzeni.”
Jackman ugyanezt tette, a ninjitsu és más japán harcművészetek fogásait gyakorolva.

Csábítás és árulás: múlt és jelen

Logant Japánban új karakterek veszik körül, akikről kezdetben nem lehet tudni, hogy milyen szándékaik vannak, és rengeteg meglepetést tartogatnak.
Shingen Yashida, az iparmágnás nem csak egy bűnözői birodalom feje, hanem Farkas új szerelmének, Marikónak az apja is. Kulcsfontosságú szerepére a japán film egyik legendás sztárját, Hiroyuki Sanadát kérték fel. Gyerekkorában, a ‘60-as években kezdett színészkedni, felnőttként akcióhős lett és elismert drámai színész, az első japán előadóművész, aki a Royal Shakespeare Companyval léphetett fel, több tucatnyi japán és hollywoodi film főszerepét alakította, többek közt olyan alkotásokban láthattuk, mint Az alkonyat harcosa, A kör, Az utolsó szamuráj, a Danny Boyle rendezte Napfény, továbbá a Csúcsformában 3. és a Wachowski-testvérektől a Speed Racer – Totál turbó.
Sanada páratlan harcművészeti tudása és tapasztalata már az előkészítés alatt is hasznára volt a stábnak: megosztotta tudását a többi színésszel, többek közt a Yukiót alakító Rila Fukushimával, aki életében először vállalt filmszerepet. „Volt egy vívójelenetem a film elején, és Hiro rengeteget segített. Ez nem is érzékelteti, hogy igazából mi történt. Inkább úgy fogalmazok, ha ő nem lett volna ott, el sem tudom képzelni, hogy tudtam volna megcsinálni – mondja Fukushima. – Leesett állal bámultam a mozdulatait, elképesztő a tudása. Mindannyiunknak megtiszteltetés, hogy vele dolgozhattunk.”
Bár a Farkas nem az X-Men-csapat szokásos világában játszódik, a történetben felbukkan Logan múltjából Jean Grey, a telekinetikus mutáns és egyben Logan egykori szerelme, akit ismét Famke Janssen személyesít meg.
Janssen örömmel tért vissza az X-Men univerzumba. „Hugh-val csodálatos a közös múltunk ezekben a szerepekben – meséli a színésznő. – Már három filmben játszottunk együtt, amelyekben végig flörtölt egymással Logan és Jean, és szerintem sok X-Men rajongó szerette volna ismét együtt látni őket.”
A Közös jeleneteikről azonban nem akart túl sokat elárulni Janssen: „A jeleneteink álomszerűek, gyönyörűek, intimek, és talán egy kicsit nyugtalanítóak is.”
„Jean Grey fontos szereplő ebben az utazásban, hiszen Logan a múltja démonaival küzd – teszi hozzá Hutch Parker. – Jean és a Farkas kapcsolata bonyolult, és az, hogy Jean itt is megjelenik, segít a történetet az X-Men mitológiához kötni.”
Azonban nem Jean az egyetlen erőteljes nő, akivel Logan útja során találkozik. Tao Okamoto alakítja Marikót, aki szerelembe keveredik Logannel, Rila Fukushima pedig a tüzes, kardforgató testőr, Yukio. Mindketten meghallgatásokon hívták fel magukra a stáb figyelmét.
„Tao és Rila teljesen természetes a kamera előtt, semmilyen mesterkéltség nincs bennük, ráadásul mindketten lélegzetelállítóan gyönyörűek – mondja Mangold. – Szintén közös bennük, hogy kirobbanó az energiájuk. Mégis azt kell mondanom, hogy nem is lehetnének különbözőbbek.”
Okamoto figurája az iparmágnás lánya, aki úgy nőtt fel, hogy alig látta az apját. A férfi mégis hatással volt az életére: feleségül ígérte a lányát egy olyan férfinak, akit a lány nem szeret. „Mariko soha nem lehetett hétköznapi nő – mondja Okamoto. – De végig dédelgette az álmait, nem mondott le róluk. A történet elején nagyon kétségbeesett. Aztán találkozik Logannel, és kezd kirajzolódni előtte, hogy mit is akar az élettől, és elkezd megváltozni. Ez az átalakulás nagyon izgalmas volt számomra.”
Jackmant lenyűgözte, hogy Okamoto milyen természetesen jelenítette meg a figurát: „Megvan az a képessége, hogy a kamera a lelkébe tud látni. Amikor Farkas Japánba kerül, nem akarja, hogy bárkihez bármilyen köze, kötődése legyen. De Tao alakítását látva egyértelmű, hogy miért kerül a férfi menthetetlenül a hatása alá.”
A tokiói születésű Rila Fukushimát Yukio színes és intenzív egyénisége vonzotta leginkább: „Kegyetlen természet, kitűnő fizikai adottságokkal és harcművészeti képességekkel. Izgatottan vártam az akciójeleneteket, de a humor lehetőségét is megláttam benne. A csodálatos kaszkadőreinkkel edzettem, rengeteget tanultam tőlük, többek közt a vívásról, a kick-boxról és a verekedésekről. Soha nem foglalkoztam korábban ilyesmivel, úgyhogy minden fáradtság ellenére azt kell mondanom, hogy remek szórakozás volt.”
Svetlana Khodchenkova kelti életre a zöldszemű Viperát, a rafinált és álnok mutánst. Az orosz Khodchenkova nyugaton leginkább a Suszter, szabó, baka, kém című kémfilmből ismert, amelyben a szovjet ügynök Irinát alakította.
Shingen Yashida apja, Lord Yashida sokkoló üzletet akar kötni Logannel. A szerepére a japán Haruhiko Yamanouchit kérték fel. A színész tanulmányozta az igazi japán iparmágnások történetét és személyiségét az alakításához: „Ő Japán gazdaságának egyik motorja, és azt hiszem, a hozzá hasonló emberek felelősségteljesek, és fontos számukra Japán sorsa.”
A főszereplők sora az amerikai Will Yun Lee-vel lett teljes, aki Haradát, a nindzsát alakítja. „Mindig nagy rajongója voltam a képregényekből készült filmeknek, de ismerve James Mangold filmjeit, tudtam, hogy izgalmas csavart fog hozni a műfajba – mondja Lee. – Aztán amikor elolvastam a forgatókönyvet, imádtam, ahogy Harada meg van írva, nagyon rejtélyes karakter.”
A nindzsa Shingen Yashida törvénytelen fia. „Haradát Yashida nevelte, és később a Fekete Klánt vezette, a nindzsák több száz éves rendjét, amelynek egyetlen célja van: a Yashida-ház védelme – magyarázza Lee. – De a történet folyamán Harada rájön, hogy ami körülötte történik, az nem egyeztethető össze a harcosok törvényeivel. Ezért komoly döntéseket kell hozniaa film vége felé, választania kell, hogy betartja-e a törvényt.”
Hogy a harcjelenetek hitelesek legyenek, Lee elszántan edzett. „Olyan képességeket kellett fejlesztenem, amelyek jóval túlmutatnak a harcművészeten – meséli Lee. – Hosszú időn keresztül napi több órát edzettem, de megérte.”

A produkcióról

A mai Japán atmoszférájának meghatározó szerepe van a filmben, ezért nem is volt kérdés Mangold számára, hogy ott fog forgatni. A film felvételei szokatlanul hosszú ideig, 80 napig tartottak, a japán helyszínek mellett Ausztráliában, a sydney-i Fox Stúdiókban is dolgozott a stáb.
„Japán nem hasonlítható más országhoz. A kultúrája, a törvényei különlegesek, sőt azt is mondhatom, hogy személyisége van. Azzal, hogy ott forgattunk, a tájon, az épületeken keresztül jelen van az ország is a filmben – mondja a rendező. – És olyasmit is láthatunk, ami ritkán jelenik meg a vásznon: a japán vidéket. Ha Japánra gondolunk, akkor elsősorban Tokió és Oszaka jut az eszünkbe, pedig gyönyörű vidékek és trópusi szigetek is vannak ott. A nagyvárosok nyüzsgése és az érintetlen erdők zen nyugalma is nagy hatással volt ránk.”
Mangold legközelebbi munkatársai között volt Ross Emery operatőr, François Audouy díszlettervező és Isis Mussenden jelmeztervező, akik mind azon dolgoztak, hogy ötvözzék a noir cinema, a japán folklór és a képregények stílusát.
„A film stílusát a karakterek ereje határozza meg – mondja Emery. – Persze a környezet önmagában is erőteljes: az éjszakai Tokió a Szárnyas fejvadász atmoszférájához hasonlít, a vidéki táj viszont egészen más.”
„Jimnek izgalmas ötletei voltak a látvánnyal kapcsolatban – meséli Audouy. – Röviden mindig úgy foglalta össze az elképzelését, hogy ‘japán lázálom’. Egy kissé mágikus, elemelt valóságba akartuk Logant helyezni, ami ugyanakkor valóságközeli és hihető.”
Audouy tanulmányozta Japán történetét, hagyományait, művészetét és különleges építészetét. Többször el is utazott Japánba terepszemlére. „Tudtuk, hogy csak rövid időre kapunk forgatási engedélyt a külső helyszínekre Japánban, ezért alaposan előkészültünk, hogy a lehető legtöbbet tudjuk kihozni azokból a terekből, amelyeket soha nem tudnánk felépíteni egy stúdióban – meséli a tervező. – Azt szerettük volna elérni, hogy a nézők Logannel együtt elmerüljenek ebben a távoli világban.”
A film helyszínei közül jó néhányat ausztrál stúdiókban és külső helyszíneken építettek fel. Ilyen volt a Yashida birodalom a bonsaiokkal, tavakkal és a high-tech laboratóriummal, illetve a jégfalu, amelyet Audouy három, Naganohoz közeli falu alapján épített fel az ausztrál Homebush-ban.

Mutáns a szamuráj ellen

Mangold azt szerette volna, hogy a Farkas akciójelenetei a lehető legvalószerűbbek legyenek. A vezető kaszkadőr, David M. Leitch és csapata koreografálta az akciójeleneteket és edzette a szereplőket. „A film különlegessége, hogy az akciójelenetek 90%-át maguk a színészek játszották, nem a kaszkadőrök – meséli Mangold. – Közelről akartuk mutatni őket, mert van valami lenyűgöző és zsigeri abban, ha ott vagyunk a harcosokkal.”
Jóval a forgatás megkezdése előtt kezdett edzeni Leitch az összes érintett színésszel, begyakoroltak minden egyes kardsuhintást, rúgást és karomvillantást. „A japán harcművészetek fogásait fantáziaelemekkel akartuk keverni – mondja Leitch. – Használtunk olyan akrobatikus elemeket, amelyekre senki sem számít, ugyanakkor megőriztük a szamurájfilmek koreográfiájának letisztultságát is. Olyasmivel akartunk előrukkolni, ami szórakoztató és más.”
Leitch már együtt dolgozott Jackmannel a Van Helsingben és az X-Men kezdetek: Farkasban: „Ő az egyik legjobb fizikumú színész a show businessben. Könnyen megtanulja a koreográfiákat. Hosszú snittekben is fel lehet venni az akciójeleneteket, mert hosszú, bonyolult mozdulatsorokat is képes bemutatni. Akár az utolsó pillanatban is tudunk változtatni vagy be tudunk építeni még egy ötletet, mert azonnal meg tudja tanulni, és ez kivételes képesség. Ugyanolyan jó ebben, mint bárki a kaszkadőrcsapatból. Amiben viszont sokkal jobb, mint bármelyik kaszkadőr, hogy bele tudja vinni a karaktere érzelmeit az akciójelenetekbe: és ez teszi őt igazán különlegessé.”

A szereplők

A Golden Globe- és Tony-díjas HUGH JACKMAN (Logan/Farkas) egyaránt sikeres a filmvásznon és a színpadon, sokoldalú tehetségét bizonyítja, hogy ugyanolyan emlékezetes alakítást nyújt a ‘70-es évek népszerű énekese, Peter Allen megszemélyesítésekor a Broadwayn, mint az X-Men-filmekben a fémkarmú Farkas szerepében.
Az ausztrál születésű színész első nagyszabású amerikai filmje az X-Men: A kívülállók (X-Men) volt, és természetesen visszatért a hatalmas sikerű folytatásokban is, az X-Men 2-ben (X2) és az X-Men: Az ellenállás végében (X-Men: The Last Stand). Ezeket az X-Men kezdetek: Farkas (X-Men Origins: Wolverine) követte, amely a népszerű sorozat előzményfilmje volt. 2009-es bemutatásakor a nyitóhétvégén 85 millió dolláros bevételt hozott az Egyesült Államokban. 2014-ben érkezik a mozikba a sorozat következő darabja, az „X-Men: Days of Future Past”.
Nemrég mutatták be A nyomorultak (Les Misérables) című filmet, amelyben Anne Hathaway és Russell Crowe volt Jackman partnere, a rendező pedig A király beszédét (The King’s Speech) is jegyző Tom Hooper. A Victor Hugo regénye nyomán készült musicalhez az éneket nem előre, stúdióban, hanem magán a forgatáson rögzítették. Jackman kiemelkedő alakítása Jean Valjean szerepében elnyerte a legjobb komédia/musical színész Golden Globe-díját, valamint jelölték a legjobb színész Oscarjára is.
A közeljövőben várható a „Prisoners” című filmje, amelyben elrabolja azt az embert, akit kislánya és barátja eltűnése miatt gyanúsít.
További filmjei: Vasököl (Real Steel), Ausztrália (Australia) Baz Luhrmann rendezésében, A tökéletes trükk (The Prestige) Christopher Nolan rendezésében, Woody Allentől a Füles (Scoop), Darren Aronofskytól A forrás (The Fountain), Szex telefonhívásra (Deception), Kardhal (Swordfish), Van Helsing, Táncoló talpak (Happy Feet), Elvitte a víz (Flushed Away), A csábítás elmélete (Someone Like You), Kate és Leopold (Kate and Leopold), Az öt legenda (Rise of the Guardians).

HIROYUKI SANADA (Shingen) 1982-ben lett ismert a „The Shogun’s Samurai” című filmmel. Elnyerte a japán filmakadémia díját, és a generációjának egyik legnagyobb tekintélynek örvendő színésze lett Japában.
Nemrég fejezte be a „The Railway Man” forgatását, amelyben Colin Firth a partnere. Két férfit játszanak, akiket kísértenek II. világháborús emlékeik.
További filmjei: 47 Ronin Keanu Reevesszel, A kör (Ringu), A kör 2. (Ringu 2.), Az alkonyat harcosa (The Twilight Samurai), Az utolsó szamuráj (The Last Samurai) Tom Cruise és Ken Wantanabe partnereként, A fehér grófnő (The White Countess) Ralph Fiennes oldalán, Napfény (Sunshine) Danny Boyle rendezésében, Chris Evans, Mark Strong és Cillian Murphy főszereplésével, Speed Racer – Totál turbó (Speed Racer) a Wachowski-testvérektől, Emile Hirsch, Susan Sarandon és Christina Ricci főszereplésével, Csúcsformában 3. (Rush Hour 3) Jackie Chan és Chris Tucker mellett, Az otthon túl messze van (The City of Your Final Destination) Anthony Hopkins és Laura Linney partnereként, James Ivory rendezésében.

FAMKE JANSSEN (Jean Grey) sokszoros díjnyertes színésznő, nemrég mutatkozott be rendezőként a „Bringing Up Bobby”-vel, amelynek a forgatókönyvét is ő írta. A főszerepeket Milla Jovovich, Bill Pullman, Marcia Cross, Rory Cochrane és Spencer List alakítja.
Három nagy sikerű X-Men-filmben játszotta már Jean Grey szerepét, partnere volt Hugh Jackman, Halle Berry, Ian McKellen, Patrick Stewart, James Marsden és Anna Paquin.
Első átütő sikerét Xenia Onatopp bérgyilkosnő szerepében aratta, akit a James Bond: Aranyszem (GoldenEye) című filmben alakított. A holland születésű színésznő a Columbia egyetemen szerzett diplomát irodalom szakon, az Egyesült Államokban él.
További filmjei: Elrabolva (Taken), Elrabolva 2 (Taken 2), a Budapesten forgatott 100 láb (100 Feet), Boszorkányvadászok (Hansel and Gretel: Witch Hunters), Bódulat (The Wackness) Ben Kingsleyvel, Az utolsó round (Turn the River), Szeretni jobb (The Treatment), Kés/alatt (Nip/Tuck) tévésorozat, Bújócska (Hide and Seek) Robert DeNiro és Dakota Fanning partnereként, Én, a kém (I Spy), Ne szólj száj! (Don’t Say a Word), Pofozó pénzmosók (Made), Szerelem és szex (Love and Sex), Ház a Kísértet-hegyen (House on Haunted Hill) Geoffrey Rush-sal, Robert Rodrigueztől a Faculty – Az invázium (The Faculty), Pókerarcok (Rounders) Edward Nortonnal és Matt Damonnal, Sztárral szemben (Celebrity) Kenneth Branagh és Leonardo DiCaprio főszereplésével, Robert Altmantól a Démoni csapda (The Gingerbread Man) Kenneth Branagh és Robert Downey, Jr. oldalán, Kísértethajó (Deep Rising), Acélváros (City of Industry) Harvey Keitellel.

WILL YUN LEE (Harada) fontosabb filmjei: Vörös hajnal (Red Dawn), Az emlékmás (Total Recall) Colin Farrell és Kate Beckinsale mellett, Hawaii Five-0, Elektra, James Bond: Halj meg máskor (Die Another Day), Vas (Torque), Az ősök kardja (King of Fighters), A harc apostolai (The Disciples), Boszorkánypenge (Witchblade).

RILA FUKUSHIMA (Yukio) japán modell és színésznő. Egy tokiói ügynökségnél modellügynökként akart elhelyezkedni, de ragaszkodtak hozzá, hogy modellnek szerződtessék. 2003-ban költözött át New Yorkba, ahol azonnal leszerződtették egy Dolce & Gabbana kampányra, amely elindította nemzetközi karrierjét. Azóta rengeteg luxusmárka kampányában szerepelt, valamint felbukkant videoklipekben is, többek közt Lenny Kravitznél a „Where Are We Runnin’”-ban és Ben Taylornál a „Wicked Way”-ben. 2011-ben kezdte érdekelni a filmezés, visszaköltözött Japánba. Továbbra is keresett modell, de arra is szakít időt, hogy a http://www.ultrabloggers.jp/ oldalon a trendekről írjon blogbejegyzéseket.

TAO OKAMOTO (Mariko) a japán születésű színésznő Angliában járt középiskolába, és 14 évesen kezdte modell pályafutását.
2006-ban modell munkái miatt Párizsba, majd 2009-ben New Yorkba költözött. A Farkas (The Wolverine) az első játékfilmje.

SVETLANA KHODCHENKOVA (Vipera) Moszkvában született. Középiskola után a Közgazdasági Egyetemen tanult, ahol a legjobb diákok között volt. Másodév után mégis váltott, és a színészettel kezdett foglalkozni. Azóta Oroszország egyik legnépszerűbb színésznője lett, játszik színházban, filmekben és televíziós produkciókban. A Kis Moszkva (Little Moscow) című filmmel elnyerte a 2009-es lengyel filmfesztivál legjobb színésznőnek járó díját.

HARUHIKO YAMANOUCHI (Yashida) a szereplőgárda egyik legtapasztaltabb tagja, játszott japán és amerikai filmekben, tévéfilmekben, színházban. Tokióban született 1946-ban, angol nyelv és irodalom szakon szerzett diplomát szülővárosában. 1973-tól 1975-ig Londonban élt, itt fejlesztette tovább színészetét, de tanult pantomimet és indiai táncot is. 1975-ben Rómában telepedett le, 1992-ben megkapta az olasz állampolgárságot.
Fontosabb filmjei: Édes vízi élet (Life Aquatic) Wes Anderson rendezésében, „The Way Back” Peter Weirtől.

Az alkotók

A nyolc nagyjátékfilmet jegyző JAMES MANGOLD (rendező) arról ismert, hogy mozijaiban remek a szereplőgárda, átütőek az alakítások, erőteljesek a választott témák, lenyűgöző a képi világ. Ismert festők, Robert Mangold és Sylvia Plimack Mangold fia, a New York-i Hudson Valleyban nőtt fel. A California Institute of the Artson szerzett diplomát film szakon.
21 évesen robbant be a filmiparba, amikor a Disney író-rendezőnek szerződtette. Néhány Hollywoodban eltöltött év után úgy döntött, beiratkozik a Columbia University filmes tanszékére, ahol belevágott az Életgyáva (Heavy) megírásába. Mestere az Oscar-díjas rendező, Milos Forman volt. Az Életgyávával (Heavy) elnyerte a legjobb rendező díját az 1996-os Sundance Filmfesztiválon, és bemutatták a Rendezők Kéthetén a Cannes-i Filmfesztiválon. A film sikere után azonnal belevághatott második filmjébe, a Coplandbe, amelynek főszerepeit Sylvester Stallone, Harvey Keitel, Robert DeNiro, Ray Liotta és Janeane Garafalo alakította. A filmet beválogatták a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába, és nagy kritikai sikerrel mutatták be Amerikában is.
Ezt követte az Észvesztő (Girl, Interrupted), amelyért Angelina Jolie elnyerte a legjobb mellékszereplő színésznő Oscarját. A rendező minden műfajban otthonosan mozog, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a következő filmje egy romantikus vígjáték, a Kate és Leopold (Kate & Leopold) volt Meg Ryan és Hugh Jackman főszereplésével, ezután pedig az Azonosság (Identity) című idegborzoló thrillert rendezte John Cusack és Ray Liotta főszereplésével.
A nyughatatlan (Walk the Line) hatalmas siker volt a kritikusok és a közönség körében is, Johnny Cash és June Carter Cash szerepét Joaquin Phoenix és Reese Witherspoon alakította. Mindkét színész énekelt is a filmben, talán ez is közrejátszott abban, hogy mindketten Golden Globe-díjat kaptak, a film pedig elnyerte a legjobb musical/vígjáték Golden Globe-ját. A mozit öt Oscarra jelölték, és Witherspoon meg is kapta a legjobb színésznő Oscarját.
Mangold rendezte a Börtönvonat Yumába (3:10 to Yuma) című filmet Russell Crowe és Christian Bale főszereplésével, a westernt lelkesen fogadték a nézők és a kritikusok is, számos díjra, többek közt két Oscarra is jelölték.
Szintén Mangold rendezte az ABC romantikus vígjátéksorozata, A férfi fán terem (Men in Trees) pilot epizódját, a sorozat két sikeres évadon keresztül futott, a gyártó Mangold és Cathy Konrad cége, a Tree Line Films volt.

MARK BOMBACK (forgatókönyvíró) fontosabb filmjei: Az emlékmás (Total Recall), Száguldó bomba (Unstoppable), A Boszorkány-hegy (Race to Witch Mountain), Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed (Live Free or Die Hard), Szex telefonhívásra (Deception), Godsend – A teremtés klinikája (Godsend).

SCOTT FRANK (forgatókönyvíró) rendezőként is bemutatkozott A Kulcsfigura (The Lookout) című filmmel, amelynek forgatókönyvét is ő jegyzi. Következő rendezése az „A Walk Among the Tombstones” Lawrence Block regényéből, Liam Neeson főszereplésével.
A legjobb forgatókönyv Oscarjára jelölték a Mint a kámforért (Out of Sight).
További fontosabb filmjei: Marley meg én (Marley & Me), A tolmács (The Interpreter), A Főnix útja (Flight of the Phoenix), Különvélemény (Minority Report), Szóljatok a köpcösnek! (Get Shorty), Más, mint a többiek (Little Man Tate), Meghalsz újra (Dead Again), Bűvölet (Malice).

LAUREN SHULER DONNER (producer) három évtized alatt Hollywood egyik legsikeresebb és legsokoldalúbb producerévé vált. Filmjei eddig nagyjából 4 milliárd dollár bevételt termeltek.
Shuler Donner volt a 2000-ben bemutatott X-Men – A kívülállók (X-Men) producere, amelyet Bryan Singer rendezett, a főszerepeket pedig Halle Berry, Hugh Jackman, Rebecca Romijn és Patrick Stewart alakította. Három évvel később az X-Men 2-vel folytatódott a sikerszéria, ezt az X-Men: Az ellenállás vége (X Men: The Last Stand) követte 2006-ban, amely egy hónap alatt félmilliárd dolláros bevételt hozott, majd az X-Men kezdetek: Farkas (X-Men Origins: Wolverine) következett. A sorozatból legutóbb az X-Men: Az elsőket (X-Men: First Class) mutatták be, 2014-ben pedig a mozikba kerül az „X-Men: Days of Future Past”.
Már első filmjével, a Michael Keaton főszereplésével forgatott A kispapával (Mr. Mom) nagy sikert aratott: ez a mozi benne volt 1983 tíz legsikeresebb filmjében. Ezt követte 1985-ben a Sólyomasszony (Ladyhawke) Matthew Broderickkel, Michelle Pfeifferrel és Rutger Hauerrel. Ezután következett a Joel Schumacher által rendezett St. Elmo tüze (St. Elmo’s Fire). Shuler Donner pályafutása azóta is töretlen, számos sikeres filmet jegyez: Dave, Szabadítsátok ki Willyt! (Free Willy), Szabadítsátok ki Willyt! 2. (Free Willy 2.), A szerelem hálójában (You’ve Got Mail) Tom Hanksszel és Meg Ryannel, Minden héten háború (Any Given Sunday) Al Pacino, Cameron Diaz, Dennis Quaid és Jamie Foxx főszereplésével, Idővonal (Timeline) Paul Walkerrel és Gerard Butlerrel, Constantine, a démonvadász (Constantine) Keanu Reevesszel, Tűzhányó (Volcano) Tommy Lee Jonesszal.

HUTCH PARKER (producer) a 20th Century Fox film- és televíziós producere. Fontosabb filmjei: X-Men: A kívülállók (X-Men), X-Men kezdetek: Farkas (X-Men Origins: Wolverine), Marley meg én (Marley & Me), az Éjszaka a múzeumban-filmek (Night at the Museum), Avatar, Lopott idő (In Time), Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (Master and Commander), Elrabolva (Taken), Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed (Live Free or Die Hard), Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika (Borat), Garfield, Én, a robot (I, Robot), Mennyei királyság (Kingdom of Heaven), Holnapután (The Day After Tomorrow), Kidobós: Sok flúg disznót győz (Dodgeball), Keresd a nőt! (There’s Something About Mary), A majmok bolygója (Planet of the Apes), Tucatjával olcsóbb (Cheaper by the Dozen), Jégkorszak (Ice Age), Horton (Dr. Seuss’ Horton Hears a Who!).

JOHN PALERMO (producer) a Seed Productions alapítója és társtulajdonosa Hugh Jackmannel, fontosabb filmjeik: X-Men kezdetek: Farkas (X-Men Origins: Wolverine), Szex telefonhívásra (Deception). Palermo további filmjei: X-Men: Az ellenállás vége (X-Men: The Last Stand), Drive – Gázt! (Drive) Ryan Gosling főszereplésével, Nicolas Winding Refn rendezésében.

STAN LEE (executive producer) a Marvel Comics tiszteletbeli elnöke, az ő vezetésével lett a cég piacvezető a képregények területén. Olyan legendás karakterek születtek meg a képzeletében, mint Pókember, Hulk, az X-Men, a Fantasztikus négyes, Daredevil, Vasember.
Fontosabb filmjei: Pókember (Spider-Man), Pókember 2 (Spider-Man 2), Pókember 3. (Spider-Man 3), A csodálatos Pókember (The Amazing Spider-Man), Vasember (Iron Man), Vasember 2 (Iron Man 2), Vasember 3 (Iron Man 3), Bosszúállók (The Avengers), Hulk (The Hulk), Elektra, Daredevil, a fenegyerek (Daredevil), Penge-trilógia (Blade), Thor, X-Men: Az elsők (X-Men: First Class), X-Men: Az ellenállás vége (X-Men: The Last Stand), X-Men 2 (X2), X-Men: A kívülállók (X-Men), Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger), A szellemlovas (Ghost Rider), Fantasztikus négyes (Fantastic Four), A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó (Fantastic Four: Rise of the Silver Surfer), A Megtorló – Háborús övezet (Punisher: War Zone).
Készülőben van az „X-Men: Days of Future Past”, „Captain America: The Winter Soldier”, „Thor: The Dark World”, „The Amazing Spider-Man 2.”.

JOSEPH CARACCIOLO Jr. (executive producer) fontosabb filmjei: Párterápia (Date Night), Marley meg én (Marley & Me), Míg a jackpot el nem választ (What Happens in Vegas), Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada), Cserebere szerencse (Just My Luck), Bújócska (Hide and Seek), Nagydumás kiscsajok (Uptown Girls), Fullasztó ölelés (Swimfan), Cecil B. Demented, Az ember, aki túl keveset tudott (The Man Who Knew Too Little), Tökéletes másolat (Copycat), Csillagvirágok (I Love You, I Love You Not), Glengarry Glen Ross, Szabad préda (FreeJack), Öldöklő vágyak (Mortal Thoughts), Júlia néni és a tollnok – avagy mindennap új folytatás! (Tune In Tomorrow).

ROSS EMERY (operatőr) Ausztráliában, Sydneyben született. A szakmát a dokumentumfilmes készítő apja mellett tanulta ki, ő maga is készített dokumentumfilmeket Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában.
Játékfilmekben először segédoperatőrként és kameratechnikusként dolgozott olyan elismert operatőrök mellett, mint William Fraker, Dariusz Wolski és Kovács László.
2nd Unit operatőr volt olyan filmekben, mint a Mátrix-trilógia (The Matrix Trilogy), Superman visszatér (Superman Returns), Anna és a király (Anna and the King), A barlang (The Cave), Underworld – A vérfarkasok lázadása (Underworld Rise of the Lycans).

FRANÇOIS AUDOUY (díszlettervező) Dél-Franciaországban született, Kaliforniában nevelkedett. 20 évesen otthagyta az egyetemet, hogy a tervezést a gyakorlatban tanulja meg olyan mesterek mellett, mint Bo Welch (Men in Black – Sötét zsaruk [Men in Black]) és Alex McDowell (Különvélemény [Minority Report]). Fontosabb filmjei: Zöld Lámpás (Green Lantern), Watchmen: Az őrzők (Watchmen), Transformers, Charlie és a csokigyár (Charlie & The Chocolate Factory), Terminál (The Terminal), Pókember (Spiderman), Abraham Lincoln, a vámpírvadász (Abraham Lincoln: Vampire Hunter).

MICHAEL MCCUSKER, A.C.E. (vágó) fontosabb filmjei: Börtönvonat Yumába (3:10 to Yuma), A nyughatatlan (Walk The Line), A csodálatos Pókember (The Amazing Spider Man), Kéjjel-nappal (Knight and Day), Ausztrália (Australia), Holnapután (The Day After Tomorrow), Kate és Leopold (Kate & Leopold), A hazafi (The Patriot), A harmadik csoda (The Third Miracle), A függetlenség napja (Independence Day), Csodás álmok jönnek (What Dreams May Come), Féktelenül 2. (Speed 2: Cruise Control).

MARCO BELTRAMI (zene) filmjei: a hatszoros Oscar-díjas A bombák földjén (The Hurt Locker) Kathryn Bigelow rendezésében, amiért Beltramit a legjobb filmzene Oscarjára jelölték, Börtönvonat Yumába (3:10 to Yuma), A fekete ruhás nő (The Woman in Black), A kezelés (The Sessions), Z világháború (World War Z), Die Hard – Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard), A dolog (The Thing), Életem a szörf (Soul Surfer), Sikoly (Scream), Sikoly 4. (Scream 4), Vedd a lelkem (My Soul to Take), Jonah Hex, Képlet (Knowing), Én, a robot (I Robot), Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed (Live Free or Die Hard), Melquiades Estrada három temetése (The Three Burials of Melquiades Estrada), Pokolfajzat (Hellboy), Ne félj a sötéttől! (Don’t Be Afraid of the Dark), Terminátor 3.: A gépek lázadása (Terminator 3: Rise of the Machines).

ISIS MUSSENDEN (jelmeztervező) fontosabb filmjei: Narnia Krónikái – Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (The Chronicles of Narnia: The Lion, the Witch and the Wardrobe), Narnia Krónikái – Caspian herceg (The Chronicles of Narnia: Prince Caspian), Narnia Krónikái 3. – A Hajnalvándor útja ( The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader), Shrek, Shrek 2., Tizenhárom nap – Az idegháború (Thirteen Days), Csizmás, a kandúr (Puss in Boots), Amerikai pszicho (American Psycho), Matiné (Matinee), Pokolba taszítva (Drag me to Hell), Dirty Dancing 2. (Dirty Dancing: Havana Nights), Jay és néma Bob visszavág (Jay and Silent Bob Strike Back), Albínó aligátor (Albino Alligator), Az asztronauta (The Astronaut’s Wife), Sokkoló (Shocker), Szellem a gépben (Ghost in the Machine), Tánc a vízen (The Waterdance), Pasik, csajok, fiesta (The Allnighter).

A Twentieth Century Fox, a Marvel Entertainment és a Dune Entertainment bemutatja „The Wolverine” HUGH JACKMAN, HIROYUKI SANADA, FAMKE JANSSEN, WILL YUN LEE, RILA FUKUSHIMA, TAO OKAMOTO, SVETLANA KHODCHENKOVA, HARUHIKO YAMANOUCHI. Írta: MARK BOMBACK, SCOTT FRANK. Producer: LAUREN SHULER DONNER, HUTCH PARKER, JOHN PALERMO. Executive producer: STAN LEE, JOSEPH CARACCIOLO Jr., Kép: ROSS EMERY. Díszlet: FRANÇOIS AUDOUY. Vágó: MICHAEL MCCUSKER, A.C.E. Zene: MARCO BELTRAMI. Jelmez: ISIS MUSSENDEN. Rendezte: JAMES MANGOLD
Színes, szinkronizált amerikai film, 2013

Oldalak: 1 2