Comix – A képregények története

Frissítés. A hír végén megannyi új ízelítő kép tekinthető meg, a szerző vélhetően hamarosan kommentálja őket. Plusz a letöltések közé (szigorúan limitált ideig!) felkerült egy mp3 csomag, melynek tartalma valószínűleg a film alatt hallható lesz.

2007.11.13.

Levelet kaptam. Szeretek levelet kapni. Ez állt benne:

    Hello
    Comix címmel filmsorozatot készítek a képregényekről.
    Az első és második részek – amelyek az amerikai képregényekkel foglalkoznak – elkészültek.
    Terveim szerint a filmjeimet bemutatják jövő januárban, a 39. magyar filmszemle információs programjában, de lehetőség lesz „egyéni vásárlásra” is, amennyiben van ilyen érdeklődés és igény.
    További terveim között szerepel a sorozat további részeinek elkészítése, melyek az európai, a magyar, és a japán képregényekkel foglalkoznának.
    Nem szponzorokat, vagy pénzt akarok gyűjteni, hanem felhívni a hazai képregénykedvelők figyelmét a filmjeimre, hiszen Magyarországon kifejezetten ezzel a témával foglalkozó filmek még nem készültek, ezért – úgy gondolom – filmjeim hiánypótlóak lesznek.
    Üdvözlettel: Kővári György

Na, egy vevője már van. Mérjük fel az igényeket, tessék kommentezni!

    Az érdeklődők részére elárulom, hogy az első két rész címe: „A kezdetektől az 1950-es évekig” ,ill. „Wertham után, napjainkig”. Az első rész 40 perces, a második pedig 60.
    Azt hiszem, sikerült elég alaposan beleásnom magam a témába. A szerkesztés során – amely több hónapig tartott – nagyon sok címet, kiadványt és alkotót ismertem meg, így nehéz szívvel hagytam el a kevésbé fontos (értsd: az amerikai képregénytörténet
    szempontjából kisebb jelentőséggel bíró) figurákat.
    Azonban a legfontosabbak természetesen helyet kaptak: pl. a legelső amerikai képregényfigura, Yellow Kid, valamint később Superman, Batman, Wonder Woman, Pókember, az X-Men, az F4, és még hosszan sorolhatnám…
    Formájukat tekintve a filmek nem interjúkból állnak, hanem végig 2D animációkból, vagyis képeket látunk jönni-menni, miközben folyamatosan szól a zene (többnyire képregényes filmekből, pl. Flash, Hulk, Pókember, F4, Conan, stb), illetve egy kellemes hangú narrátor mondja a töménytelen mennyiségű információt. Bízom benne, hogy filmjeim valóban hiánypótló alkotásokat fognak jelenteni, ill. hogy elnyeri a magyar képregénybarátok tetszését.
    Magamról annyit, hogy 29 éves vagyok, videóműsor-készítőként, vágóként dolgozom. Több tévé műsor munkálataiban vettem már részt, ill. filmforgatásokon is dolgoztam; digitális utómunkákat készítettem, vágtam, stb.
    1989 óta veszek képregényeket…