Arc Reakció – Vasember páncélkovácsolás

Úgy alakult, hogy szombat délután teljesen olvasásképtelenre zsibbasztottam magam Comics Code előtti horrorképregényekkel, így nekiültem a Vasember páncélom összerakásának. Eredetileg az volt a tervem, hogy összevárok egy nagy kupac alkatrészt, utólag már látom, hogy azért ahhoz ki kellett volna vennem minimum egy nap szabit. Pedig ez csak négy elem volt, mégis elröppent vele egy jó másfél-két óra az életemből.

Kezdjük talán a legnagyobb szövetségesem, és egyben ellenségem bemutatásával. Ő az:

A másik egészen hasonló, nyilván tükrözve. Nem olyan vészes a helyzet, lehetnének tömpébbek, virslibbek, görbébbek, de az is biztos, hogy ezekre senki nem mondaná, hogy zongorista ujjak.

Úgy döntöttem, az élmény érdekében csak az első számhoz mellékelt csavarhúzót fogom használni – többen is dicsérték, és valóban kiválóan alkalmas a feladatra. Neki is estem a sisaknak, ami szinte magától állt össze, az útmutatót is csak fél szemmel lesegettem. Egekig szökkenő önbizalmam aztán a kapcsoló elfordításakor kapta az első pofont. Természetesen fordítva pattintottam az elemet a helyére. Sebaj, legalább visszavettem egy kicsit az arcomból, és a többi elem összerakásánál már sokkal figyelmesebben olvastam el az útmutatókat.

A bal csizmát már mindenféle nehézség, kellemetlenség és bénázás nélkül sikerült összepattintani. Az építés rendesen felpiszkálta a – nem túl mélyen – bennem szunnyadó gyermeket. Miután sikerült a klasszikus „woosh woosh” effektekkel kísért csizmaröptetést befejeznem, egy kávé után belekezdtem a kéz összerakásába. Nos, ne legyenek illúzióitok: ez rázós menet lesz. Ez az első elem, aminél örültem volna, ha a műanyag tálcán feliratozva lettek volna a darabjai. Egyrészt meggyorsította volna az ujjak összevadászását, másrészt olvashatóbb megoldás lett volna, mint az ujjpercek csatlakozásainál kisilabizálni a jelöléseket. Az igazi kihívás azonban a világítás beszerelése volt. Mire a helyére igazítottam mindent, párszor megforgattam és megcsavargattam a ledpanelt, majd egy hirtelen és roppant óvatlan mozdulattal le is szakítottam az egyik kábelt. Egy gyors telefonhívás, egy kiadós biciklizés és fél percnyi forrasztás, majd még egy kis cangázás után egy működő kézzel lettem gazdagabb.

Az arc reaktor ezek után sétagalopp volt. Az a pár elem, amiből összeáll szinte magától pattan a helyére. Ekkor gondolkoztam el először azon, hogy vajon mi és mennyire lesz apró darabokra robbantva, hogy még 96 csomag van hátra a teljes páncélig. Mindenesetre az összbenyomás, hogy ez roppant szórakoztató lesz, még ha kisebb kihívásokkal is kerülök majd szembe. Egy forrasztópákát azért veszek itthonra.


Minden vilángol

kóbor

ui: Amennyiben szeretnéd megrendelni, kérjük használjátok az alábbi linket és promóciós kódot, ezzel közvetlen ránk, a KILENCEDIK.HU-ra hivatkoztok:
Megrendelés: )
Promóciós kód: VASEMBERPRO
Részletek, hogy ez miért is jó neked…
Köszönjük!

Cím: Vasember Magazin 004 – ARC reactor
Sorozat: VASEMBER MAGAZIN
Szerző(k): Többen...
Kiadó: DeAgostini
Ár: 2490 Ft
Formátum: füzet
Terjedelem: 16 oldal
Megjelenés: 2020.10.21.
Megvásárolható: Újságárusok
Online vásárlás: szukits.hu