A denevér arcai – A Legendás Batman #4

Hogy lehet, hogy a Denevérember önmaga marad bennük nyolcvan év összes átalakulása ellenére? Mi az állandóság magja, mióta Bob Kane életet lehet bele? Maga a köpeny és az álarc? Hiszen ki milyen életkorban, milyen történetet olvasva találkozott először, másodszor, ötödször Batman-nel, annak alapján rögzültek benne az első benyomások. Kiben-kiben eltérő Batman-kép alakított ki valamilyen lenyomatot, bélyeget, mely változik ugyan, de valami mégis mintha ugyanaz maradna. Az idősebb olvasók jelen időben élhették át az egyes korszakokat, folyamatosan követhették a hős fejlődését, a vicces, a kalandos-detektív, a komor, a hősies, a szociálisan érzékeny, a politikus, a techokrata, a paranoid, a már szinte antihős arcát látva. Az idősebbek egyszerű, mára szinte gyerekes vonalakba láthattak bele csodát a Detective Comics 27-es számától kezdve, a fiatalabbak a Neal Adams és a poszt-Neal Adams-éra modernesült rajzaiba. Mégis, Batman-ből nehéz kiábrándulni, mert valahogy mindig helyén marad vagy helyére kerül a renoméja. Ő Batman. Nekem, neked, nekünk, valahogy teljesen más, mégis ugyanaz.

Jaj, mit filozofál ez itt már megint? Vegyen elő egy jelelméleti és egy társadalompszichológiai szakkönyvet, aztán írjon belőle szakdolgozatot.

Jól van, na. Ha már a Detective Comics 1-7 számáról, mondhatni névbitorlásról, az Eaglemoss új, A Legendás Batman sorozatának A halál arcai című kötetéről van szó, ennyi belefér.

1937, 2011. Hogy minek kellett megszakítani a hagyományos számozást, és azt mondani, hogy elértünk ide, hogy több füzetet tudjunk eladni, azt a DC Comics fejesei meg szerkesztői tudják. Miért nem elég a borítóra odatenni, hogy New 52, hanem le kell nullázni a címet, nem fogom megérteni, ahogy Pókembernél és másoknál sem értettem. Illetve értem. Pénz, pénz, pénz. Hiszen egy új generációnak is vonzó lehet, hogy egy képregényen az áll, a hatszáztizedik szám vagy a kilencszázadik. Nem? Ráadásul egy idő után úgyis mindig visszatérnek az eredeti számozáshoz (ez a sorozat például 2016-ban).

Ha már újrakezdik, annak méltónak kell lenni az eredeti címhez, ahogy az Eaglemoss sorozatcíme mondja, a legendához, és meg kell ragadnia az új és a régi olvasókat egyaránt, nagy gurítással elsőre le kell tarolni mind a kilenc bábut egy olyan tekepályán, amit még a nagyapád épített.

Tony S. Daniel műve nem tarol. Vannak méltó és érdekes részei, és alkalmas is (volt) arra, hogy alap legyen egy új Detective Comics sorozathoz, de önmagában csak egy történet, kicsit kényszer szülte, kicsit túlírt, épp mint a Hush, ami hasonló megújító jellegű funkcióval bírt.

A rajzok jók. Nem hiszem, hogy valaha említenek olyat majd, hogy Tony S. Daniel-stílus, hiszen annyira nem eredeti, inkább jó középvonalas, kifejező, dinamikus, nem giccses, realista rajz néhány egészen szép vonallal, alakkal, arccal. Illik a hangulathoz, a sorozathoz.

A történet átlagos.

Az egész pedig elgondolkodtató. Elsőre szimpla horror, de mi van a borzongatás mögött?

Ebben a történetben nincs Robin. Nincs Orákulum. Nem egy első év-történet. Batman múltjáról csak sejtjük, hogy ugyanaz, vagy hasonló, mint amit mi tanultunk a Batman-történelemórákon.

Van benne Alfred, Gordon felügyelő, Bullock nyomozó, Joker, Pingvin. Van benne Bábukészítő, Kígyóbőr. Gázember, Hipnotizőr, Mr. Lobbanékony. Néhány új női szereplő, Charlotte és Jill Rivers és egy új polgármester, Sebastian Hady.

Van benne rengeteg vér. Vagyis nem is vér, hanem skalpok, nyúzott bőr és testrészek. Ember-mozaikok.

Joker arcát lehántják. Egy banda tagjai bőrálarcokat viselnek. A Bábukészítő – ahogy neve mutatja – emberek testrészeit és belső szerveit használja fel, hogy üzleteljen velük, és hogy más testekbe vagy testekhez illessze őket. Kígyóbőr képes az arcát változtatni. Gordon egyik veséjét kiműti a gonosztevő.

Batman nyomozása közben rejtélyes és kevésbé titokzatos nyomoznivalókkal szembesül Gotham sikátoraiból indulva, Arkhamon keresztül a Jéghegy Kaszinóig, ezzel a kilencvenes-kétezres évek sorozatgyilkos tematikája mellett a hatvanas-nyolcvanas évek klasszikus nyugalmát is felvillantva.

Mégis, mit mondott valójában ez a történet? Talán azt, hogy Batman az egyetlen biztos pont a világban, Gothamben. A világ szó szerint szétesik, szétfoszlik körülötte. Joker arca, a testrészekkel való „játék”, hogy Gordon se „egész”, egy dekonstruált külvilág képei. Batman az egyetlen önazonos lény, a világ őkívüle összekevert mozaikhalmaz.

Így lesz Tony S. Daniel története kicsit érdekesebb az átlagosnál. Felkelti az érdeklődést a folytatás iránt. De bele kellett volna férjen hat füzetbe a hét helyett, mert így csak beleununk a végébe.

Lénárd László

A Legendás Batman 4. kötet: A halál arcai
Szerzők: Tony Salvador Daniel, Ryan Winn, Tomeu Morey
Kiadó: Eaglemoss
Megjelenés: 2019. március