AnimeCon beszámoló

[Csacso] A Képregény.net részérõl én (Csacso), „szomszédos” oldalak részérõl Troll (Hálózsák) és Fritz (MKA) ellátogattunk a Petõfi csarnokban tartott AnimeConra…

9:30-ra érkeztem a helyszínre, ahol 1000 feletti látogató várakozott már, kígyózó sorokba tömörülve. Itt-ott felvillant pár jelmez, frizura – persze a cosplayig többségük „rejtve” maradt. Befutottak Trollék is, így bementünk. Odabent az utolsó simítások zajlottak. Ez volt az a pillanat, amikor még üresen lehetett látni a nagytermet. Nagyon pozitív volt a ruhatár megléte, ezt többször ki is használtam. Kezdésnek megvásároltam a szükséges kiadványokat és rögtön le is adtam õket (ruhatár). Kiadók többségét régi ismerõsként lehetett köszönteni. Az tisztán látszott, hogy a hátsó részlegben túlzsúfoltan lettek elhelyezve az árusok. A késõbbiekben, ez erõsen megnehezítette a DDR, Konzol, Karaoke terembe való jutást. Reggelizés gondolatával meglátogattam a büfét. Sajna a szendvicsként szolgáló zsemle állaga, hagyott kivetnivalót – szemetese körüli „bizonyos bogár” jelenléte is lehangoló volt :( Tudom ez az épülethez járt, ez a szervezésen kívülre esõ dolog! Nyitás volt és megindultak az emberek befelé. Körbementem a termeken, visszatérve a nagyterembe (10:30) – szinte mind a 800 (körüli) szék foglalt volt. Állvány felállít – pár fotó a nézõkrõl. AMV-k mentek hangfalak „képességeit” néha meghaladó hangerõvel. 10,55 elhangzik a hivatalos megnyitó (Kertész Kármán, Solti Antal). (Ismét technikára panaszkodok) sajnos a színpadra irányított reflektorok is erõsre lettek állítva. Solti Antal (Tonya) táskából látványosan „elõvarázsolva” bemutatja a Conra megjelent kiadványokat:

Árnybíró (Mangafan)
Princess Ai elsõ rész: Útkeresés (Fumax kiadó)
Usagi Yojimbo 1. kötet: A rónin (Vad Virágok Könyvmûhely)
Warcraft Napkút-trilógia 1. kötet: Sárkányvadászat (Deltavision)

DVD:
Cowboy Bebop – Csillagközi fejvadászok 4.
InuYasha 6.
Full Metal Panic 1.

Elhangzott (Tonya): Romániában (Bukarestben) is éppen zajlik az Otaku fesztivál, ennek promóciós filmjét mi, a nézõk is megtekinthettük a kivetítõn (projektor). A rövid promóból kiderült, õket a Music TV (MTV) is szponzorálta.
Hivatalos oldaluk
A promóciós videó
Ezután elkezdõdött, a legnagyobb érdeklõdésre számot tartó esemény, a cosplay verseny. Egyéni + csoport, összesen 72. Rengeteg gyönyörû, ötletes, humoros megoldást felvonultató, nem ritkán hatalmas ovációt (pozitív) kiváltóra sikeredett. Igen, aki szereti, vagy tetszik neki annak mindenképpen, már csak ezért érdemes volt kilátogatnia. Nekem ez volt az elsõ (2. Képregény fesztiválon nem láttam) élõben látott és nagyon tetszett. Versenyzõk (szokásosan) kivonultak a szabadtérre hogy ott mindenki jó fénynél megörökíthesse õket mindenféle technikai eszközzel: fotó, videó… Fritz Zoli itt kezdte meg, a lehetõségre álló fényképezõvel az események rögzítését. Errõl beszámolója, remek panoráma képe is tanúskodik blogjukon (MKA). Karaoke elõadást nem sikerült látnom, de hátha más rögzített. Számadatok: 1000 belépõ elkelt elõvételben, 15:00 óra körüli távozásunkkor (összesen) 2300-as jegyeladást mondtak a beléptetõk. Konklúzióm: Remek, a hely adottságaihoz mértem jól kivitelezett (pár technikai gond) rendezvény volt, sok újdonságot sikerült, erre az idõpontra megjelentetni. Itt jobban lehetett érezni, hogy a rendezvény a rajongókért jött létre (…mint a képregényes rendezvényeken…)! Köszönet a szervezõknek, jelenlévõknek ezt a remek napot!

Fritz Zoli + általam készített képek itt megtekinthetõk!