Mutáns fiatalok a nagyvilágban – Joshua Dysart & Khari Evans: Harbinger

Harbinger megaborító

A kilencvenes években mindenki a következő X-ment akarta megírni, és így rengeteg szuperhősös képregényen tetten érhető volt a Marvel akkori húzócímének hatása. Ezek közé tartozott a Jim Shooter által írt és David Lapham által rajzolt Harbinger, ami 1992 és 1995 között futott. Később aztán Joshua Dysart és Khari Evans az egész sorozatot újraindította, ami 2012 júniusában indult és 2014 júliusában ért véget, így annyira napjainkban játszódik, hogy a helyi kocka lány egyebek mellett a Firefly-t és az Éhezők viadalát említi.

ElőhangA koncepció, mint mondtam, az X-men után adott volt: különleges képességekkel rendelkező fiatalok egy csoportja próbálja megvédeni a saját fajtáját, miközben kormányügynökök elől menekülnek és emellett egy olyan ellenféllel kerülnek szembe, aki hatalmát a nagyobb jó érdekében használja fel, amibe viszont belefér az, hogy ártatlanok haljanak meg. A Harbinger azonban két pontban tér el a többi epigontól: egyrészt tudja, mi tette a nagy elődöt sikeressé, másrészt ennek ellenére önálló hanggal rendelkezik.

Történetünk 1951-ben kezdődik, amikor egy fiatal japán érkezik lóháton a Kína által megszállt Tibet egyik kolostorába. Ott egy sereg katona várja állig felfegyverkezve, hogy az ifjú egy intésére pillanatokon belül egymás ellen forduljanak. A fiú neve Toyo Harada – vagy Harada Toyo, mert az alkotók nem felejtik el, hogy a japánoknál, akárcsak a kínaiaknál vagy nálunk, a családnév megelőzi a keresztnevet –, és az épület belsejében már várja őt a Vérző Szerzetes, a világ egyik legnagyobb látnoka. A fiú tudni akarja a jövőt, mert meg akarja váltani az emberiséget annak minden gyarlóságától – a hirosimai atomtámadás túlélőjeként erre meg is van minden indítéka.

Ugorjunk a jelenbe, és ismerjük meg Peter Stancheket, egy 18 éves telepatát, aki egy elmegyógyintézet szökevényeként az utcákat járja Joe nevű, borderline-os barátjával. No, nem azért teszik, hogy üldözzék a bűnt vagy segítsenek a bajbajutottakon, hanem máról holnapra élnek, miközben gyógyszertárakat rabolnak ki. Peternek elég ráparancsolni a pénztárosokra, hogy adják át a szükséges gyógyszereket az összes pénzzel együtt, majd felejtsék el, hogy ott jártak, és ezzel számukra egy időre meg is oldódott minden. Valahol ezért nem tudjuk annyira elítélni a rájuk vadászó „Tompa” Tull ügynököt, különösen, mert Peter a múltban már annyiszor megalázta hatalmával, hogy szerencsétlen férfi személyisége lenullázódott, innen kapva becenevét.

Peter StanchekPedig az Emelkedő Szellem Projekt bizony pepitában a szokásos gonosz kormányhivatal, ami nem fél bemocskolni a kezét a szent cél érdekében (papíron az emberiség védelme, de valójában hatalom, hatalom és még több hatalom). Ezúttal el is kapnák Petert, ha nem ösztönözné őt telepatikus kapcsolaton keresztül egy ismeretlen, hogy használja már ki az erejét teljesen. Ez az illető pedig a már korábban megismert Harada, akinek céljai vannak az ifjú Peterrel, és nem szeretné, hogy egy ekkora tehetség elkallódjon.

Márpedig Peter egy igencsak passzív és önző alak, aki képes a hatalmát arra használni, hogy gyerekkori szerelme szenvedélyesen őt imádja, csak azért, hogy lefeküdjön vele. Ez pedig, lássuk be, olyan szinten kimeríti a nemi erőszak fogalmát, hogy azért egyrészt börtön járna, másrészt pedig az összes államban megszavaznák Kelly szenátor mutánsregisztrációs javaslatát, ha lenne ebben az univerzumban Kelly szenátor.

Azonban ebben az univerzumban mutánsok sincsenek – vannak helyettük psziotok, ami igazából arra jó, hogy a Marvel kiadó ne akarjon pereskedni. A psziotok ugyanis nagyjából arra képesek, mint az X-men, csak kicsit még sci-fisebb köntösbe bújtatva. Nagyon ritka az, hogy egy psziot ne emberi kinézettel rendelkezzen, ráadásul a képességeik is nagyjából azon a skálán mozognak, amik a köztudatban a médiumokról és pszihasználókról él az emberben.

LivewirePeternek alkalma is lesz megismerkedni több psziottársával Haradának köszönhetően, így Rejtett Holddal, egy amerikai őslakó férfival, aki képes elfojtani mások különleges képességét; Darpannal, egy indiai fiúval, aki tízszeres erővel képes másokkal újraéltetni a legrosszabb emléküket; és Amanda McKee-vel, egy afro-amerikai nővel, aki mágneses képességével uralni tudja a gépeket. Így vagy úgy, de a legtöbbjük igencsak szkeptikusan áll Peterhez, és valljuk be, teljesen jogosan. Egyedül Harada hisz feltétlen az új tanítványában, és meg is bízza, hogy segítsen egy látens psziot nő hatalmát a felszínre hozni. Ebben a világban ugyanis vannak az átlagemberek, vannak a különös képességűek és vannak a látensek, akikben ott a potenciál.

Peter azonban a megelőlegezett bizalom ellenére hamar összekülönbözik Harada gárdájával, miután azok felelősek lesznek Joe haláláért, akit akkor ölnek meg, mikor Peter elcsatangol. Így Peter – akinek mentális támadásai miatt a Fullánk becenevet adják – szembekerül Haradával, és el is vérezne, ha nem lelne szövetségesre Faith Herbert, alias Zefír személyében. Faith ugyanis Peternek köszönhetően képessé válik a repülésre, ami hasznos tud lenni, ha az ember egy leomló toronyból zuhan le eszméletlenül.

Harbinger borítóHamarosan az oldalukra áll a már említett gyerekkori barátnő, Kris Hathaway, aki a történtekért gyűlöli Petert és egyébként semmi szuperképessége nincsen, de ifjú értelmiségi lázadóként szeretné megdönteni a rendszert, és éppen ezért képes úgy visszaélni a bűntudatos Peter hatalmával, ahogy ő tette vele. Ők hárman el is kezdenek toborozni Harada adatbázisa segítségével, és így csatlakozik hozzájuk a pirokineta Charlene Dupre, alias Flamingó, aki egyébként sztriptíz táncosnő és a falu biciklije, valamint John Torkelson, alias Torque, egy nyomorék tahó srác, aki képes egy szupererős felnőtt alakját magára ölteni. Mindketten látensek voltak, és mindkettejük képességét Peter aktiválta.

Mint az a fentiekből kiderül, Peter társasága nem kimondottan egy szimpatikus gárda egy fő kivételével. Petert ugyanis elsősorban a bosszú motiválja, de egyébként nem egy proaktív egyén, ráadásul továbbra is szívesen törli ki azok emlékeit, akiket véletlenül megkárosít, ahelyett, hogy mondjuk felelősséget vállalna. Kris Hathaway az a szocialista-feminista értelmiségi, aki Marxból jelesre diplomázna, de ezt inkább teszi elvből, mint azért, mert törődik az emberekkel. John Torkelson szuperképességek birtokában beleköt egy tolószékes férfiba, csak azért, mert az méltósággal viseli állapotát. Charlene egy bántalmazó barát karmaiból menekül el – azzal, hogy felgyújtja legérzékenyebb testrészét –, és ezért vele megengedőbbek vagyunk, de egyébként egy sekélyes alak.

Harbinger csapatA társaságból egyedül Faith Herbert lóg ki, aki már csak azért is említésre méltó, mert egy duci lány. És hát valljuk be, a szuperhős-képregények nem arról ismeretesek, hogy duci lányokat előtérbe helyeznék. Faith emellett annyira geek, amennyire csak lehet, így betéve tudja az összes sci-fi sorozatot, plusz ő az egyetlen, aki meg akar felelni a szuperhős eszmének. Emellett autóbalesetben vesztette el szüleit kisgyerekkorában, így nagymamája nevelte fel.

Ő az egyetlen, aki kikel magából, amikor a banda igencsak vacillál azon, hogy most inkább élvezzék a luxust, amit a különleges képességeikkel asztal alatt szereznek maguknak, vagy intsenek be egyszerre Haradának és az Emelkedő Szellemiség Projektnek azzal, hogy ártatlan psziot gyerekeket szabadítsanak ki mindkét fél karmaiból, akiknek, mint később kiderül, bombát ültettek az agyukba. Többen hajlanak a csapatból a „nem éri meg a kockázatot” válaszra, amíg Faith istenesen el nem küldi őket a francba.

Érdekes, hogy bár a csapatban három nő jut két férfira, mindegyikük fehér, míg Harada csapata ezzel szemben olyan diverz, amennyire csak lehet (egyedül ausztrál őslakót nem fedeztem fel a soraikban). Ami még érdekesebb, hogy egy idő után akaratlanul el kezdünk szimpatizálni velük, pedig jóknak nem kimondottan lehet nevezni őket (se). Viszont a legtöbbjük tényleg jobbá szeretné tenni a világot, és ezért komoly áldozatokra is képesek a saját nevükben.

Ifjú HaradaAmanda McKee például azért engedi el Petert, mert úgy érzi, kell valaki, aki ellensúlyozza Haradát – pedig őszintén hálás az öregnek, amiért az szárnya alá vette, és ezt részben érte is teszi, vállalva a kegyvesztettséget. Darpan egy kedves srác, akinek csupán szörnyű hatalom jutott. A Vérző Szerzetes azért különbözik össze Haradával, mert Peter kapcsán más nézeteket vallanak a világ jobbá tételéről. Harada pedig talán a sorozat legkidolgozottabb, legárnyaltabb karaktere.

A történet során róla tudunk meg a legtöbbet, így azt, hogy honnan jött, kiket szeretetett, milyen áldozatokat kellett hoznia a nagyobb cél érdekében. Ráadásul Harada őszintén hisz abban, hogy jobbá teszi a világot, és tényleg tesz is ezért, így a fejlett technológiát megosztja a kevésbé szerencsésebb országokkal, és csapatával a szíriai háborút is rövidre zárja. Nyilván, ezek is csupán egy nagy kirakós részei, de mivel Xavier helyett olyan ellenfél jut neki, mint Peter Stanchek, így inkább hajlunk arra, hogy rá szavazzunk a következő választásokkor, akkor is, ha tudjuk, hogy nem szabad.

A Valiant univerzuma egyébként nemrég került a figyelem központjába, miután bejelentették, hogy rengeteg képregényüket tervezik filmvászonra vinni, köztük a Harbingert is. Erre pedig rájátszanak Khari Evans rajzai, melyek olyan szinten a szélesvásznú mozik dinamikáját idézik, hogy ahhoz foghatót legutóbb Bryan Hitchtől láthattunk. Emellett, akárcsak Hitchet, úgy Evans-t is meg lehet bízni azzal, hogy létező színészeket rajzoljon meg szuperhősökként, így Haradáról például süt, hogy Ken Watanabét – vagy Watanabe Kenjit – szánják a szerepére. Kapja is meg, ha arra kerül sor.

A Harbinger egy komoly, igényes szórakoztató képregény, egyben visszafogott szuperhős dekonstrukció. Nem olyan mély, mint a híresebb dekonstrukciók, de képes egy kicsit új szemszögből megmutatni egy már többször olvasott történetet. Csak bírjuk ki az ellenszenves karaktereket.

Facebook Hozzászólások