Bosszúállók: Ultron kora

Az első Bosszúállók film olyan volt, mint egy csapatképregény első száma: már máshonnan ismerős figurákat láthattunk együtt, és a varázsa részben ebből is fakadt. A második Bosszúállók film olyan, mint egy modern crossover: az elejétől a végéig pörög, mi meg úgy érezzük, hogy az érzelmileg fontos jelenetek, amelyek megalapozzák a nagy csatákat, a kiegészítő minisorozatokban találhatók. Ezt az érzetet erősíti rengeteg beállítás, amelyeket mintha csak egy Alex Ross által megrajzolt borítóról vettek volna, például amikor a banda együtt ugrik rá lassítva egy sereg szerencsétlen gyalogra, akiknek pedig azt mondták, álljanak be katonának, nem fogják megbánni.

Tévedés ne essék, a Bosszúállók második része látványos, szórakoztató kikapcsolódás, ám az első film is az volt, és mindezt sokkal profibban nyújtotta. Valahol ironikus is, elvégre pont az első Bosszúállók tette magasra a mércét a többi képregényadaptáció számára, hogy aztán rendesen ott legyen a zabszem a többi franchise alfelében. Ez az a mérce, amit a másodiknak nem sikerül megugrania.

A legnagyobb gond talán abból fakad, hogy időnk nincs megismerni a címszereplő gonoszt. Sir Ian McKellen Magnetójának vagy Alfred Molina Dr. Octopusának bemutatására a készítők tisztességes időt szántak, hogy amikor összecsapnak hőseinkkel, annak legyen egyfajta érzelmi töltete. De ugyanez volt a helyzet Tom Hiddleston Lokijával, igaz, őt egy korábbi film készítette elő a Bosszúállók főgonoszának szerepére. Ám mire megjelent az első film elején, már tudtuk, ki ő, ismertük a motivációit, valahol talán szimpatizáltunk is vele. Ultron azonban alig jön létre, rögtön a csapatra is támad. Indítékai különösebben nincsenek, hiszen mesterséges intelligencia, és azért a hibás algoritmus mégsem válthatja ki az elszúrt gyerekkort.

De hogy is jutunk el Ultronhoz? A Bosszúállók végre rálelnek Loki elveszett pálcájára, ami Strucker báró és a kispadon ülő Hidra kezében van. Különösebb nehézségek árán sikerül is megszerezni, mert Chitauri technológia ide vagy oda, mégis csak emberfeletti csap össze hétköznapi emberrel. Ez alól csupán az ikrek, Pietro és Wanda Maximoff képeznek kivételt – az egyikük gyors, bár szupersebességgel rendelkező társainál lényegesen lassabb, a másik egy goth Jean Grey, így tárgyakat mozgat az akaratával, olvas mások gondolataiban, valamint képes illúziókkal megmutatni ellenfeleinek azok legtitkosabb félelmeit.

Így amikor Tony Stark egy új földönkívüli invázió lehetőségével szembesül egy ilyen látomásban, elhatározza, hogy egy páncélt von a Föld köré. Juszt sem kéri ki Steve Rogers véleményét, mert akkor ő elmondta volna, hogy ugyanez már megtörtént A Tél Katonájában, és hát ott sem alakult valami fényesen. Tony ráadásul Loki jogarát felhasználva alkotja meg Ultront, mert hát Frankenstein szörnyetege csak abnormális aggyal lehet teljes. Márpedig Ultron szinte egy-az-egyben Frankenstein szörnyetege, aki gyűlöli teremtőjét, de ennek ellenére hasonlítani akar rá. Meg kicsit Pinokkió, amire lelkesen utal többször is. Kinézetét tekintve viszont C-3PO sztereoidon hizlalt fivére.

De a legnagyobb baj Ultronnal, hogy valami olyasmit képvisel, amit már láttunk már: egy teremtői ellen fordult robot már csak azért sem érdekes, mert kismillió teremtői ellen fordult robottal találkoztunk már. Nem kell messzire menni, elég csak a tavalyi X-men filmre gondolni. De míg az Őrrobotok kihívást jelentettek a mutánsoknak, addig Ultronban a Chitauri sereget kapjuk meg másodjára: egy olyan számbéli fölényben levő ellenfelet, akit minden morális válság nélkül irthatnak hőseink, és teszik ezt olyan hatékonysággal, hogy egy idő után az ember megszánja a másik csapatot. Ugyanez igaz az ikrek motivációjára: gyűlölik Tonyt, mert egy Stark-fegyver végzett a szüleikkel. Oké, oké, de ezen nem léptünk már tovább az első Vasember filmben?

Tévedés ne essék, a második Bosszúállók továbbra is vicces, kellemes, látványos, és nyúlfarknyi szerepe ellenére pozitív csalódás volt számomra Vízió, aki itt valahogy jobban működött, mint a képregényben valaha is. De manapság már az ember többet vár el egy képregényadaptációtól – elsősorban az első Bosszúállók filmnek köszönhetően.