Batman Superman ellen: Az igazság hajnala

Én ezt a filmet nagyon szerettem volna szeretni, és még most is szeretném.

Elvégre, hosszú évtizedek után itt találkozik először mozivásznon a két szuperhős-ikon, akiket a laikusoknak sem kell bemutatni. Hiszen mindenki tudja, hogy kicsoda Lois Lane és kicsoda Alfred. Sok meg nem valósult kísérlet után végre együttláthatjuk őket, és már ennek le kellene vennie a lábunkról.

Emellett szintén először láthatjuk a vásznon Csodanőt, akit azért 2008 előtt jóval szélesebb körben ismertek, mint Vasembert. Talán úgyis illett volna, hogy Tony Stark előtt találkozzunk vele moziban, de sajnos Dianát még az olyan D-kategóriás hősök is megelőzték, mint a Galaxis Őrzői vagy a Hangya.

Bizalmat szavaznánk Jesse Eisenberg Lex Luthorjának, elvégre egy olyan korban élünk, ahol a különc zsenik lehetnek népszerű multi-milliárdosok, elég csak Eisenberg egy korábbi alakítására, Mark Zuckerbergre gondolni. Örülnénk Végítéletnek, Superman eddigi legveszélyesebb ellenfelének is. Ízelítőt kapunk az olyan DC hősök filmes változatából, mint Villám, Aquaman vagy Kiborg (aki helyett én inkább John Stewart Zöld Lámpását dobtam volna be, de ebben a kérdésben talán kicsit régimódi vagyok).

Bruce Wayne

A fentiek alapján gondolom, érezhető, hogy ennek a filmnek tarolnia kellett volna. De sok tekintetben a film olyan, mint egy sportkocsi, ami már majdnem beindul, de az utolsó pillanatban mindig bedöglik. Minden adott, de mégsem akar működni. Ennek pedig az az oka, hogy nincs igazi érzelmi töltete a filmnek, és az egyszerű történet is szétesik.

Pedig néha megtalálható benne a szikra. Ben Affleck az első jelenetben sokkal inkább Bruce Wayne, mint előtte bárki volt. Jeremy Irons kiválóan illik Alfred szerepére. Amy Adams eddig a legszimpatikusabb Lois Lane. Kimondottan kedvelem Holly Huntert. Hátborzongató az idegen inváziót egy kívülálló, hétköznapi ember szemszögéből látni. Hans Zimmer újramelegített, és kicsit felvizezett aláfestő zenéje is hangulatos még mindig (Kripton témája például egyszerre magasztos és kicsit kísérteties, ahogy egy távoli, fejlett civilizációhoz illik). Akad néhány jópofa utalás és beszólás.

Cavill

De itt Batman vonul Superman ellen. Itt látjuk először Csodanőt. Itt látjuk először magát a DC Univerzumot a filmvásznon. Ez a film söpörjön el minket, és ne morzsákat keresgéljünk. Ez a film legyen az eddigi évezred öt legjobb szuperhős-adaptációja között, és ne érje be ennél kevesebbel.

Pedig én megbocsátó lennék Zack Snyder látványorientált megalomániájára, elvégre, minden rendezőnek megvan a maga hóbortja. Christopher Nolan például szereti többszörösen aláhúzni és kiemelni a magvas mondanivalót, hogy az egyszeri néző is megértse, egy cerebrális, elgondolkodtató filmet lát (hányszor idéztek nekünk egy bizonyos verset a Csillagok közöttben?). Joss Whedon olyan frekventáltan szeret kikacsintani a nézőre, hogy az ember azt hiszi, valami belement a szemébe. Bryan Singer szereti, ha teljes szabad kezet kap, és az alapanyaghoz inkább ihletforrásként viszonyulhat.

Ugyanígy védeném én Snydert, hogy a képregényes pályafutását a 300-zal és a Watchmennel kezdte, és ez rányomja a bélyegét a többi filmadaptációjára is. Hogy ő a klasszikus görög mítoszokból veszi a hős képét, ahol a hős nem attól hős, mert jó tett hajt végre, hanem nagy tettet. Se Héraklész, se Akhilleusz nem volt az érettség mintaképe, de képesek voltak olyasmire, amire mások nem. És most szembeállítanám és kielemezném azzal, hogy Superman viszont mégis csak a zsidó-keresztény kultúra gyereke, akit édesapja azért küldött a Földre, hogy megmeneküljön a pusztulástól, és ennek is látszania kell rajta. De ez a megközelítés sem menti a filmet.

Csodanő

Ahogy az sem, hogy egy faék egyszerű, látványorientált történetet akar elmesélni. Mert a tavalyi Mad Max is pontosan ilyen film volt. Mégis volt ereje. Mégis volt mondanivalója. Mégis a székhez szögezett minket, és nem azon tűnődtünk, hogy ez a film is hússzor ér véget, mint A király visszatér.

Tisztázzunk valamit. Inkább tartom Marvel, mint DC-rajongónak magam. Az Igazság Ligát mégis jóval előkelőbbnek érzem a Bosszúállóknál. Az Igazság Ligának nem csak jobbnak kell lennie Vasemberéknél, hanem meg kellene őket ennie uzsonnára, hogy utána repetát kérjen. Ez sajnos itt nem látszik.

Doomsday

Pedig ha meglenne benne az az érzelmi töltet, amiről fent beszéltem, én mindent megbocsátanék neki. Azt is, hogy itt Bruce Wayne emberközelibb és törődőbb, mint amilyennek Supermant ábrázolják, Supermannek viszont több esze van, mint Batmannek. Ahogy azt is, hogy mi a fenének állítanak fel Supermannek egy gigászi szobrot másfél évvel azután, hogy romba döntötte a várost?

A Batman Superman ellen nem úgy rossz, mint a tavalyi A fantasztikus négyes, ami minden szempontból kisszerű és inkompetens volt, ezért szétkapartuk magunkat rajta. Egyszerűen nem érint meg minket, pedig nagyon szeretnénk. Ahogy szeretnénk a Vasemberhez, a Bosszúállókhoz vagy a legújabb X-men filmekhez hasonlítani A fantasztikus négyes helyett.

Mit is mondhatnék még? Talán azt, hogy az eddigiek alapján őszinte lelkesedéssel várom a jövő évi Csodanő filmet, ami már nagyon régóta esedékes. Elvégre, egy olyan írásban, ahol négynél többször szerepel Superman neve, mégis csak legyen meg a remény.

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: