5. Szegedi Képregényfesztivál – beszámoló + képek

Már egy hete katalogizáltam és eltettem az Ötödik Szegedi Képregényfesztiválon szerzett képregényeimet, pedig sokáig kerülgette a család, és vagy két hét eltelt a szervezők tanulság-összegző beszélgetése óta. A képregényes figyelem is szépen átterelődött a karácsonyra és a szokásos év végi Hungarocomixra. Vagyis már jócskán elkéstünk ezzel a bejegyzéssel is. Itt valamilyen feszültséget feloldó mondatnak kellene következnie, de nem jut eszembe ilyesmi. Van ilyen. Különben is: punks not dead, annak minden idézőjelével együtt.
Elöljáróban még a szokásos: nem titok, hogy részese vagyok a Szegedi Képregényfesztivál szervezőbizottságának, így kissé elfogult vagyok a témában.
Valójában ez a szervezőbizottsági tagság is egyre formálisabb. (Ti. a rendezvényt kezdetektől a helyi képregényes mezőny bevonásával szervezi meg a könyvtár.) Ez szerencsésnek mondható, mert az a három könyvtári alkalmazott – Andóczi Balog Éva, Oros Sándor, Papp Tímea, aki sokszor bőven munkaidőn kívül is a rendezvény összerántásával foglalatoskodik, már egyre jobban kiismeri magát ezen a terepen. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy elővesznek-e már maguk szórakoztatására képregényt, mondjuk tavasszal,amikor elég messze van az előző rendezvény csömöre és a következő is még elég távoli ahhoz, hogy ne a közelgő munka nyomasztó terhét érezze egy komik lapozgatásakor. Persze, nem csak hármuk érdeme a rendezvény viszonylagos sikere, mert igazából erre az egy napra a könyvtár és minden dolgozója fölött egyre inkább átveszi a hatalmat a képregény. Kezdetben szerényen meghúzódott az alagsorban (akkor még eredeti belsőépítészetét élvezhettük) és Aczél-platzon (magasföldszinti előtér), egy két éve már egyre bátrabban fogja át a -1, 0 és +1 szinteket. Ilyenkor a könyvtári dolgozók összeszokott csapata irányít, beszél, foglalkozik. Köztük is kiemelném Kiss Katát, akinek első évi mikrofonos konferálása valószínűleg minden akkori látogatóban még elevenen él, és azóta is minden évben más-más funkciót ellátva pörög nyitástól zárásig.
Tehát ott tartottam, hogy egyre ritkábban kell megadni kontaktokat, benyögni neveket, témákat, ötleteket, magamra vállalni valamelyik részprogram szervezését. De az is lehet, hogy ez mégsem így van. Csapatmunkánál nehéz megmondani. Hétfőnként mindent átrágunk, közösen csiszolunk. Volt olyan év, hogy a nagykiállítás vagy az alkotói szekció teljes terhét éreztem, aggódtam, idegeskedtem, idén már szinte semmi dolgom nem volt vele. Talán ezért is alakulhatott, hogy két programelemet is elvállaltam az előadásblokkban. Utoljára talán az első vagy második fesztiválon beszéltem a képregény második nyilvánosságáról, a rá következő évben pedig Lakatos Istvánt faggattam , és azt hiszem azóta sem vállaltam nyilvános fellépést. A tavalyi kivétel volt, mert ott be kellett ugranom más helyett.
Azt hiszem, ebben az évben legjobban az tetszett, hogy a fesztiválélmény kitolódott több napra… még akkor is, ha ehhez egyéni programok is kellettek.
A hangolódást már csütörtökön megkezdtük Pilcz Rolanddal, akivel vendégek voltunk a helyi TV-nél. Az adást követően Rolival leszögeztük, hogy ez jobban sikerült, mint a két-három évvel korábbi megmozdulásunk ugyanebben a stúdióban, de én azért a biztonság kedvéért nem mertem visszanézni a felvételt. Nagyon mókásak ezek a riporterek, felvételen kívül szinte emberek, amúgy robotok. Nem tudom, pontosan mire programozták őket, de a stopperóra egészen biztosan szerepelt a legelső prototípusoknál is. Ahogy elkezdek válaszolni, már felemeli a hússal és bőrrel bevont „mutatóujját” és figyelmeztet: idő. nem érdekel. következő kérdés. A beszélgetésre felkészülve kinyomtattam az összes címszót, amit szeretne a könyvtár, ha elhangozna. Ezek viccesen ki is estek a földre, amikor Robogizi adás közben mutogatta a kiadványt.
Péntek este már bárki képregényezhetett egy keveset a városban, ugyanis ekkor nyitották meg a könyvtárban a kiállításokat. Az a helyzet, hogy erre nem tudtam elmenni, mert telve voltam munkával és az előadásomra, beszélgetésemre is készülni kellett. Ettől függetlenül még tartottam magam a Bayer Antallal hetekkel korábban megbeszélt előfesztivál-sörözéshez. Tóni és még néhányan mások is egy-két éve megérkeznek előző este a városba, hogy másnap kipihent szemekkel vághassanak a dolgoknak. Persze, tudjuk mi, hogy nem erről van szó: egyszerűen magukba akarják szippantani a várost. Igen, Szegednek megvan az a potenciálja, hogy egy ilyen jellegű fesztivált lazulással kössön egybe és úgy váljon nagyobbá, hogy közben megmaradjon emberi léptéke. Én legalábbis így képzelem el azokat a nemzetközi porondon is jegyzett képregényfesztiválokat, amelyeket nemhogy nem fővárosokban, de még csak nem is nagy városokban rendeznek. Angoulême, Haarlem, Pančevo, Makarska, hogy néhány egészen különböző jellegű képregényes fesztivált említsek kontinensünkről. De nem is merengek ezen többet, egyrészt azért, mert egyszer már megtettem, másrészt pedig így is elég jól hozza a laza/tartalmas kombót a Szegedfeszt.
Tónival néhány sör mellett tehát plottingoltunk és megváltottuk a világot, ahogy minden ősszel megtesszük. Viszonylag hamar berekesztettük, a magam részéről még sok teendőm maradt a másnapi előadásokkal kapcsolatban. Ami azt illeti elég borzasztó volt a felkészülés. Az elmúlt hetekben munka munka hátán, és sosem volt időm egy rendes jegyzet összerakására. Péntek volt az első nap, hogy ezzel foglalkozhattam (igaz, be kellett áldoznom az Úzgin Űver koncertet). Az az igazság, hogy rendesen kiszúrtam magammal: eredetileg a Szépirodalmi Figyelőben megjelent tanulmányomban underground képregényekről írtakat akartam előadni egy kis képanyaggal és néhány kihagyott mondattal megfejelve. Ezzel szemben folyamatosan csak duzzadt az anyag. Miután ez egy eléggé alulexponált része a hazai képregénytörténetnek, úgy éreztem, hogy nem állhatok ki úgy a publikum elé, hogy bármi fontosat is kihagyjak. Na, erre még visszatérünk, a lényeg, hogy sorozatos kevés alvás után most is csak fél kettőkor sikerült ágyba bújni, és ha jól emlékszem, a kisebbik fiam, Simon is boldogított egy két órás fogfájós sírással úgy 4-5 körül…
9 után érkeztünk idősebb fiammal. Addigra bent már minden sínen halad, nekem is sikerült reggel összeraknom pendrive-ra a képanyagokat. Terepszemle, pacsizás, mindenki itt van. Bizonyos szempontból jó, hogy van egy törzsgárda mind a kiadók, mind az alkotók terén. Lehet rájuk számítani, építeni, de még jobban lehet annak örülni, hogy úgy tűnik, szeretnek erre a napra lejárni Szegedre. Sokan mondják, hogy számukra ez feltöltődést jelent. Persze, mielőtt elmerülnék a rózsaszín felhőkben, megemlíteném, hogy az idei beszámolókban megfogalmazódott néhány kritika is. Jogos, hogy a képregényes választék lehetne szélesebb. Néhány éve én a gyerek-képregényeket hiányoltam, hiszen tele volt a fesztivál kölykökkel. Idén úgy tűnik, általában volt szűkös a választék. A délutáni kerekasztal-beszélgetés közben döbbentem rá arra, hogy egy rakás olyan kiadványról beszélgetünk itt, mely kizárólag szűk körben kapható, egy olyan közönségnek, amely javarészt nem jár fel a budapesti rendezvényekre – persze, létezik a posta, ahogy a postaköltség is, de kézbe fogni, böngészni nekik itt lehet egy évben egyszer. Tehát a kérdés egyáltalán nem mellékes. Ez részben kimagyarázható azzal, hogy az utóbbi néhány évben lassul a képregénykiadás, tehát a jelenség nem csak a szegedi képregényfesztiválra igaz, hanem a budapesti fesztiválra és a Hungarocomixra is. De kétségtelen tény, hogy az idén Szegedről hiányzó Képregény Nagykert nehéz pótolni, bár a Comicsinvest megpróbálta. Ha ez a piac el tudna tartani több üzletet is, talán nem így lenne… Érdekes volt, hogy ezt a témát érintettük a fesztiválzáró/értékelő beszélgetésünkkor is és úgy tűnt, hogy valódi problémaként kezelte a könyvtár is, ami engem őszintén szólva meglepett, azonosulni tudnak azokkal a vidéki rajongókkal, akik nem járnak fel Budapestre és egy ezer-kétezres kiadványért nem akarnak postaköltséget fizetni. A könyvtárnak ugyanis semmilyen szinten nem fűződik érdeke ahhoz a kereskedelemhez, amit lebonyolítanak falai között ezen a napon. (Itt jelzem, hogy tavaszonként megrendezésre kerül egy szegedi börze is, szerény eladásokkal, de a választék elég jó és a szervezők kérésre gyakorlatilag bármit lehoznak Pestről.)
Ettől függetlenül, úgy gondolom, hogy nincs miért szégyenkezni, némi előzetes érdeklődéssel, igényjelzéssel bárki személyre szabhatta a választékot. Én a magam részéről bevásároltam 15 Jonah Hex füzetet, az új Asterix albumot (az ajándék bögrének valahogy nagyon megörültem, pedig általában utálom az ilyen kapcsolódó dolgokat), a 3. Epicline füzetet, a tavasszal megjelent Miriam Katin kötetet, a Móra Ferenc adaptációs gyűjteményt és a Sváb József féle Western képregényeket.
Nem tudom, mennyire vált be, hogy az alkotók ezúttal felkerültek az első emeletre. (Azért figyelitek a folyamatos fölfelé törekvést: alagsor, földszint, emelet!) Pilcz Roli, Zorro már régi vendégek, a 5 Panels is már rutinosnak tekinthető itt Szegeden, ahogy Kasza Magdi is (a csúcs mindenképpen Koska Zoli, aki kezdetben önköltségen leutazott látogatónak és egyedüliként vette igénybe a kedvezményes diákszállást). Garisa H. Zsoltot először sikerült elcsábítani, remélem jól érezte magát. A rajzolók idei témája Móra Ferenc volt. Elnézve a rajzokat, megállapíthattam, hogy nagyon érik már egy válogatás az eddigi fesztiválokon készült rajzokból, képregényekből. A „grundon” (Kertész Sándor találó kifejezése a befelé forduló képregényközönségről.) kívül valószínűleg a kutyát nem érdekelne, de van az a kiadványtípus, aminek ez nem is áll olyan rosszul. Ez éppen olyan lenne.
Néhány óra után hazaugrottam, hogy ebéd közben sorba rakjam az előadásom képeit, kinyomtassam a jegyzetet és hogy fölmarkoljam azt a sok képregényt, amit még előző éjjel készítettem ki.
A délutáni blokkot kezdtük az Újdonságok órája c. kerekasztal-beszélgetéssel. Feri előtte fél órával telefonált: nem biztos, hogy kezdésre odaér, rakjuk be őt a végére. Van ez így, a jó ebédhez idő kell. Ehhez képest, éppen beért és részt vehetett a spontán székátrendezésben. Ez a beszélgetés sokkal jobban sikerült, mint vártam. A partnerek igen széles skálán mozogtak: az egyikből óvatosan, szikével és csipesszel kellett kiemelnem minden szót, a másiknak csak egy kezdő lökés kellett és persze vannak az olyanok, mint Feri. Üdítő színfolt volt és pontosan annyi ideig volt nála mikrofon, ameddig még szalonképes maradt a beszélgetés. Ennek a programnak a célja tulajdonképpen az volt, hogy egy új formába rakjuk a megszokott XY szerkesztő/kiadó/író/rajzoló bemutatja friss megjelenését típusú dolgot, hogy egy ilyen koncentrált formában többen rászánják figyelmüket.
Egyébként itt oldalunk is bemutatkozott, de valószínűleg túl gyors lehettem, mert volt akinek az jött le, hogy fő tevékenységünk az adatbázis építés. Nem mondom, baromi fontos dolgok az adatbázisok és én különösen szeretek bennük lubickolni (db.kepregeny.net, wiki.kepregeny.net, sajtóarchívum), de a teljes portál szempontjából mégis alprojektek ezek.

Ezt követően egy órám maradt, hogy átolvassam még egyszer a jegyzeteimet és kicsit lepihenjek. Ezt kipipálva futottam két kört a lenti vásáron, gyerekprogramokon és művészsimogatón. Apropó gyerekek. Idén először sikerült kifejezetten a gyerekek részére összeállítani egy alfesztivált. Vagyis, amíg fönt zajlottak az események, addig a gyerekekkel külön foglalkozott néhány könyvtáros az erre az alkalomra összeállított műsoraikkal (társasjátékok, kvíz, alkotófeladatok stb.) A visszajelzésekből ítélve ennek nagy sikere volt, a résztvevő könyvtárosok is lelkesek voltak és úgy tűnik, lesz folytatása. Amikor egyre inkább hajlamosak vagyunk pesszimistán a jövőbe tekinteni, az elektronikai kütyük mellett sehol sem látva helyet a képregénynek a gyermekek világában, nem lehet eléggé hangsúlyozni az ehhez hasonló kezdeményezések jelentőségét.
Pilcz Roli éppen zárogatta komótosan teltházas előadását, mikor odaértem. Persze, mikor megtudta, hogy én követem, még egy kicsit hosszabbított rajta. A saját előadásomról már nem merném olyan határozottan kijelenteni, hogy jól sikerült. A helyzet az, hogy kevésnek bizonyult a fél óra arra, hogy mindazt megmutassam, amit szerettem volna és lehetőleg meséljek is róla, így ezt felismerve leginkább kapkodtam a dolgok között. Ettől függetlenül a jelenlévők talán kaphattak egy általános képet arról, milyen (nem) volt a hazai underground képregényes mezőny, illetve hol tart jelenleg. Azért sajnáltam, hogy kihagytam néhány olyan fanzine-t, amelynek készítői ott ültek a publikumban (Esetleg, Vol10). Remélem, lesz alkalmam egyszer írásban összefoglalni ezt a témát. Egyszer…
Utánam még következett egy előadás (Lipták Renáta: mítoszteremtés Neil Gaiman Sandman-sorozatában), közben az árusok, rajzolók megkezdték a pakolást, a kitartó látogatók beszélgettek egymással, kereskedőkkel, művészekkel. Mi is ekkor beszéltük meg Zerit (ezen a néven ismerheti a KN/9hu közönsége) barátommal, Kiss Feriékkel és másokkal a zárósörözés helyét, idejét. Zerit Zentáról jött át, többször találkoztunk már itt Szegeden is, de a fesztiválon most először. Búzasörrel és egy halom képregénnyel folytattuk. Szerencsére volt mit mondanunk egymásnak. Idővel egyre több képregényes/könyvtáros arc csatlakozott hozzánk, megtapasztalhatta a kávézó közönsége, milyen Feri, ha a fent említett mikrofon tovább marad nála. Hosszú nap volt, otthon is várnak, szóval rohanok haza 10 körül, de addig minden belefért, aminek kellett.
Az olvasó ebből aligha kaphatott képet arról, milyen is volt a fesztivál, hiszen én magam sem látogattam meg a programok javát, helyette rohangálás, ismerősök. Talán ez egyénfüggő jelenség, mégis számomra a nap végére sok átjött abból a lelkesítő bizsergésből, amiről korábban egyes vendégek meséltek. Érdemes folytatni.

Szabó Zoltán Ádám

Az alábbi fényképeket a Somogyi könyvtár picassa albumából válogattuk.