X-men: Az újjászületés

1972-ben egy bizonyos Roy Thomas, aki az Alter Ego fanzinejával hívta fel magára a figyelmet, hamar a Marvel kiadó látókörébe került és gyorsan „vezető” pozícióhoz jutott, az X-men és a Bosszú Angyalai történeteit írta. Habár az X-men egy időre „hibernált” állapotba került, s csak korábbi történetek voltak olvashatóak a képregény lapjain, Thomasnak tervei voltak az X-ekkel, s semmiképpen sem akart lemondani róluk.

A Marvel Team-Up egyik számában is felbukkantak, amelyben Pókemberrel közösen szerepeltek.

Al Landau, a Marvel és a TransWorld (képregények külföldre történő exportálásával foglalkozott a cég) elnöke, azzal az ötlettel állt elő, hogy olyan nemzetiségű képregény-szereplőket kell alkotni, amely országokban jól teljesítenek a képregény-eladások, így az amerikai piac mellett külföldön is szép bevételeket lehet elérni a képújságok értékesítéséből, mint mondjuk Kanadában vagy Németországban. Néhány régi karakter újra megkapta a bizalmat pár újabb szereplő mellett az X-men visszatérése során.

1974-ben Thomas megkapta a pozitív visszajelzést így Mike Friedrich íróval és Dave Cockrum (Magyarországon a Semices X-men 32. és 33. számaiban találkozhattunk a rajzaival) rajzolóval nekilátott az X-men „újraélesztésének”.
Cockrum szép, tiszta, dinamikus és drámai munkájával, amellyel képes volt az érzelmek széles skáláját megmutatni, fontos láncszeme volt az újraindult sorozatnak.

Egy új, nemzetközi, alakulat született meg a képregény lapjain.

A Giant-Size X-men 1. száma

Ott volt az ördögi kinézetű Árnyék, az ír származású Vészmadár, aki az Interpolnak dolgozott s szuperszonikus sikollyal rendelkezett.

A japán Naptűz, egy, a hiroshimai atomtámadást túlélő asszony gyermeke volt, aki a tűz és hőség felett rendelkezett különös képességekkel. Habár az Egyesült Államokat okolta édesanyja haláláért és nem kedvelte eme országot, ám bizonyos alkalmakkor szövetségre lépett az X-mennel. Mindhárman megkapták a lehetőséget az újjáalakuló csapatban.

Aztán ott volt az Incredible Hulk lapjain debütáló furcsa kanadai szereplő is, Rozsomák.
A „kicsi”, nem túl barátságos modorú karakterrel kapcsolatban nem volt első körben elvárás, hogy mutáns legyen. Kanadai titkos-ügynök volt, aki visszahúzható karmokkal rendelkezett, amelyek gyakorlatilag egy elpusztíthatatlan ötvözetből, az adamantiumból készültek. A macskaszerű fülekkel rendelkező álarcos szereplő alacsony termetű volt a többi szereplőhöz képest.

Ott volt az orosz Kolosszus, aki már nem a külföldi, jobb eladások célzatával született meg, ugyanis a szovjet piac aligha lett volna elérhető ezekben az időkben.

Viharmadarat sem felejthetjük ki, aki az amerikai őslakókat képviselte, illetve a kenyai Vihart sem, aki az időjárást tudta irányítani.

Mielőtt azonban az új csapat első története megjelenhetett volna, Roy Thomas elhagyta a Marvelt, s helyét Len Wein vette át. 1975 májusában jelent meg a Giant-Size X-men Wein írásával és Cockrum rajzaival.

E füzetben X professzor világkörüli útra indult, hogy új mutánsokat gyűjtsön össze. Az első út a német Kurt Wagnerhez, Árnyékhoz vezetett, aki egy démoni kinézetű, hegyes fülekkel és fogakkal, nyíl-szerű farokkal megáldott német cirkuszi akrobata volt. A teleportálni tudó mutáns szerencsésnek mondhatta megát, mert X professzor épp időben érkezett ahhoz, hogy megmentse az életét a lincselő tömegtől.

Kenyában Ororot ismerhettük meg, aki az időjárást tudja befolyásolni, egyesek istennőnek is tekintették emiatt. Oszakában Naptüzet sikerült meggyőzni, hogy csatlakozzon a csapathoz.

A Bajkál-tó partján Piotr Rasputin orosz mutáns, aki a testét közel sebezhetetlenné tudja változtatni, s hatalmas súlyokat képes megemelni, került a középpontba. A gyors és erős arizonai őslakó James Proudstar sem maradhatott ki a sorból. Nashvilleben az ír Vészmadár (Sean Cassidy) úgy döntött, hogy immáron a jó oldalt kívánja szolgálni.

Kanadában, egy katonai létesítményben, Rozsomák került előtérbe. Az immáron hosszabb fülekkel rendelkező, újjárajzolt karakter elfogadta Xavier professzor ajánlatát, s csatlakozott a gárdához. Az új szereplőknek már nem kellett egyforma uniformist viselniük, mindenki a maga személyiségének megfelelő ruhát húzhatott magára.

Főnix megszületése

A „csapategység” azonban nem tartott sokáig, az X-men 94. számában immáron új történetet olvashattunk, ahol 13 fősre duzzadt a gárda.

Naptűz hamarosan kilépett és visszament Japánba. Nagyobb meglepetés volt X professzor javaslata, miszerint az alapító tagoknak eljött az ideje, hogy váltsanak, s új életet kezdjenek a csapaton kívül, Küklopszot leszámítva. A régi szereplők távoztával, ami Scott számára nehéz életszakasz volt, hiszen ezzel szerelmét is elvesztette, egy új út nyílt meg, az új mutánsokat tudta irányítani, vezetni.

A 95. számban aztán egy tragikus esemény is bemutatásra került, az önfejű Viharmadár, bizonyítva, hogy értékes tagja a csapatnak, a Nefaria grófot üldöző levegőben levő repülőgép pilótafülkéjét elpusztítva felrobbant és meghalt.

Ez a történet megmutatta azt is, hogy egyes új szereplők sikerrel veszik az akadályokat, míg mások elbuknak (és ebben a korszakban még kevés szuperhős halálát ábrázolták, nem beszélve arról, hogy akkoriban a halott főhősök nem tértek vissza olyan gyorsan, mint manapság).

Ezek után újabb változás következett be az alkotói gárdában, Chris Claremont vette át a képregény írását (gyakorlatilag a Semices X-men sorozat szinte csak tőle közölt történeteket). A karakterek gazdag érzés-világának ábrázolásával és azok bonyolult kapcsolat-rendszerének bemutatásával újabb magasságokba jutott el a sorozat.
Az angliai születésű, de Kanadában nevelkedett John Byrne (itthon többek között a Marvel Extra 13-23., X-men 22-25. és 29., 30. valamint 34., A Csodálatos Pókember [1. sorozat] 68. és 120-127.; Superman 1-11., 13-18.; Superman és Batman 1-7., 18., 19. számaiban olvashatóak illetve láthatóak az általa írt vagy rajzolt történetek) lett eme korszak meghatározó rajzolója (Dave Cockrum mellett, aki kisebb szünetet tartott, majd visszatért).

Ezen alkotó-gárda visszaállította a sorozat régi fényét, s a 112. számtól újra havilap lett az X-men, a 114. résztől pedig a The Uncanny jelzővel a címlapon jelent meg.

Claremont szerint e triónak a váratlan lépéseivel, amelyek kiszámíthatatlanok voltak az olvasók számára, sikerült számos új érdeklődőt megnyernie a széria számára.

A Főnix halála

Az 1970-es évek végének, 1980-as évek elejének egyik legjelentősebb története a Főnix-vonal volt, és talán a legfontosabb ezek közül is A Főnix halála (itthon A Csodálatos Pókember 68., az X-Men 22–25. részeiben és a Marvel Extra 13. számában jelent meg).

E cselekményben Jean Grey állt a középpontban, akit „megszállt” a Főnix ereje, aminek következtében gyakorlatilag korlátlan erőre tett szert, ám a nagy erő hamarosan a sötét oldalra vezette Jeant, akiből egy bolygót is elpusztítani képes Sötét Főnix vált.

Habár a sokak által kedvelt főszereplő csak részben volt bűnösnek tekinthető rossz cselekedetei miatt, ám azok előre vetítették a tragikus végkifejletet, amely a főszereplő halálához vezetett. Ezzel a vitatott történettel megint az olvasók érdeklődésének középpontjába került az X-men.

E cselekmény-folyamban szélesebb körben is ismertté vált a Pokoltűz Klub, amely a felszínen, a külvilág számára, egy jótékony szervezetnek próbált mutatkozni, ám a valóságban gonosz mutánsok alkották belső köreit, akiknek a célja a politikai és vagyoni tőke befolyásolása, megszerzése volt.

E klub egyik tagjának, Jason Wyngarde-nak, Agymesternek a cselekedete volt az, amely az első lépés volt ahhoz, ami Jeant a rossz oldalra vezette. Wyngarde manipulálta Jeant, amelynek következtében az azt hitte, hogy egy 18. századi létsíkban él, Agymester jegyeseként. Mielőtt azonban Jean rájött a cselszövésre, a klub Fekete királynőjévé változtatta őt Wyngarde, ami újabb lépés volt a Sötét Főnix előcsalogatásában. Innentől kezdve pedig már nem volt megállás, Jean Grey egy feltartóztathatatlan szereplővé változott, aki nemcsak a barátai, ellenségei, hanem az egész univerzum számára halálos veszélyt jelentett.

X-men képregények az 1970-es és 1980-as évekből

Nemcsak Jean kapott ilyen gazdag kibontakozási lehetőséget a képregény lapjain.

Vihar, Ororo Munroe fiatalkorában Amerikából Kairóba költözött családjával, ám a szuezi válság idején, a család menekülésre kényszerült, ahol repülőgépüket lelőtték, s Ororo árván maradt. Zsebtolvajlásból tartotta fenn magát, majd Kenyába költözött, ahol otthonra lelt. Ott teljesítette ki képességeit, s nyilvánvalóvá vált számára, hogy mutáns. Az ambiciózus hölgy, aki hatalmas tudást halmozott fel, az 1980-as években átvette az X-men irányítását is.

Az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején Claremont vezetésével, ám immáron új rajzolókkal (Barry Windsor-Smith [itthon az X-men 3., 4., 9. és 13. számainak rajzolója], John Romita Jr. [az X-men 2-8., 10., 11., az 1989-es A Csodálatos Pókember 2-8., 10-21., 59., 60., 120-122., 125-127., a Paninis Rozsomák 1-12. és A Hihetetlen Pókember 1-25. részeinek, valamint a Kingpines A Hihetetlen Pókember 24-26. és Marvel+17. részeinek rajzolója], Jim Lee [X-men 35., Batman: Hush kötetek és a Fekete-Fehér Képregényantológia 3-nak a rajzolója], Marc Silvestri [X-men 15., 17-23., 26-28., 30-36., valamint az 1989-es Alfa különszám A Monolit bosszúja című történetének alkotója]), új cselekmény-fonal indult meg. Új szuper-gonoszok, új és visszatérő karakterek jellemezték a sorozatot.

Az ifjú kínai Jóbuli, vagy Jubilee tűzijátékot tudott kilőni az ujjaiból. Ő is árva volt, aki lopásból tartotta el magát, az utcán élt, amíg az X-ek meg nem mentették.

Hamarosan a Generation X lapjaiban kapta meg a lehetőséget eme szereplő.

Az 1990-es évek egyik első új X-menje Remy Lebeau, azaz Gambit volt (Jóbulihoz hasonló előélete volt), aki energiával tudta megtölteni a tárgyakat. Legtöbbször kártyákat használt, a korábban rossz oldalon is megforduló szereplő.

Lucas Bishop, aki a jövőből érkezett, az Uncanny X-men 282-es számában mutatkozott be. A jobb szeme mentén M betűvel megbélyegzett afro-amerikai az X-men után kutatott a jövőben, akik akkor már halottak voltak. Visszautazott a múltba, hogy csatlakozzon hozzájuk. Energiát tud kibocsátani a testéből.

1991-ben, 15 évi munkásságot követően, Chris Claremont elhagyta a Marvelt, s egy igen termékeny időszakot és anyagot hagyott maga mögött. Ekkorra egyre több eltérő cím kezdett kiadásra kerülni X-fronton és a média is egyre több képregényt próbált meg adaptálni.

Felhasznált irodalom:
-Official Index to the Marvel Universe : Uncanny X-Men (1st printing, 2010, ISBN# 978-0-7851-4958-3, Marvel Worldwide Inc., írta Al Sjoerdsma, Stuart Vandal, Jeph York és még sokan mások)
-X-Men : The Characters and Their Universe (1st printing, 2014, ISBN-13: 978-0-7858-3181-5, Chartwell Books, írta: Michael Mallory)
-és az egyes angol számok felhasználása

Írta: Mustabasic Damir (a szöveg a 2016-os Szegedi képregénybörzére készült) és folytatása következik majd.