X-men: A kezdetek

1963 késő nyarán jártunk, amikor is két tehetséges „fiatalember” egy új képregénnyel örvendeztette meg az amerikai olvasóközönséget. A New Yorkban született Stanley Martin Lieber, vagy ahogyan közismert lett, Stan Lee hosszú évek, évtizedek alatt küzdötte fel magát a ranglétrán, amíg a Marvel kiadó egyik vezetője lett. 17 éves volt, amikor a „jogelőd” Timely Publications-nél elkezdett dolgozni azzal a céllal, hogy egyszer író legyen. Kitartó munkával sikerült megvalósítania álmát, az Atlas-szá, majd Marvellé váló cég szerkesztője lett.

Jacob Kurtzberg, aki szintén a Nagy Almában látta meg a napvilágot, animációs stúdióban dolgozott ifjúkorában, majd 1939-ben a képregényes világban is kipróbálta magát, ahol végül is élete végéig maradt. A kezdetben szabadúszó, majd Timely-nél állást kapó, mindenki által csak Jack Kirby-ként ismert rajzoló a képregény-ipar egyik nagyja lett, tehetsége, művészi látásmódja számos később felnövő alkotó számára példát nyújtott. Stan Lee úgy emlékezett meg róla, hogy Jack nem ismerte a lehetetlent, bármily összetett vagy nehéz is volt a történet, amit meg kellett rajzolnia. És e mellett még gyors is volt. Kirby grafikai stílusa alapvetéssé vált az 1960-as években, drámai, erős rajzai, szépen megrendezett és fókuszált paneljei energiával töltötték meg a szereplőket. Olyanok voltak a rajzai, mintha egy mozifilmet néztünk volna. Precizitására sem lehetett panasz, a különféle tárgyak, eszközök, járművek, de még a karakterek ruhatára és sisakja is kifejező és aprólékosan kidolgozott volt.

Két nagyon tehetséges alkotó találkozása és sikertörténete volt ez. Míg Stan Lee gyakorlatilag a múlt század végéig a Marvelnél maradt és neve gyakorlatilag a kiadó szinonimájává vált, addig Kirby 1970-ig maradt a Marvelnél, ahonnan pénzügyi vita miatt távozott. 1978-ben még visszatért, és Stan Lee-vel az Ezüst Utazó kalandján dolgoztak, egy könyv-hosszúságú történeten, ami gyakorlatilag a grafikus novellák előfutára volt már.

A képregény megszületése

Az 1950-es évek állóvizéből, amikor is sokszor a képregényeket prekoncepcióval kezelték, egyesek odáig is elmentek, hogy a fiatalkori bűnözést a képregények számlájára írták, Stan Lee, Jack Kirby, Steve Ditko és Don Heck vezette ki a Marvelt.

1961-ben mutatkozott be a Fantasztikus Négyes, amely egy szuperhős-gárda izgalmas életébe adott betekintést. 1962-ben következett Pókember, Thor és Hulk, 1963-ban pedig a Vasember. Ők voltak az amerikai képregény ezüst-korának legfontosabb teremtményei a Marvel kiadó részéről, amellyel eme képregény-publikáló cég hatalmas népszerűségre tett szert.

A Fantasztikus Négyes elég jól teljesített az eladások terén ezért Martin Goodman (ő alapította meg a Marvel kiadó elődjét) javaslatára Stan Lee-nek egy új szuperhős-csapatot kellett létrehoznia. Lee kezdetben nem kifejezetten örült az ötletnek, mert ha egy csapatról van szó, akkor ki kell találni, hogy ki-milyen módon szerezte a képességeit. A Fantasztikus Négyesnél ez adott volt, a kozmikus sugárzás volt a „bűnös”. Azonban ezt a lehetőséget nem lehetett újra eljátszani, ezért új javaslattal kellett előállni. Lee egy érdekes ötlettel állt elő, amivel kihúzta ezen nehézség méregfogát, mi van, ha a szereplők már alapból, születésüknél fogva szuper-erővel rendelkeznek.

Lucifer, aki miatt X professzor a tolószékbe került

E megoldás megfelelőnek bizonyult és az is elfogadásra került a kiadó vezetésétől, hogy a sorozat szereplői tinédzserek legyenek (ellentétben a Fantasztikusokkal, akik felnőttek voltak), akiket egy férfi gyűjt össze, hogy megtanítsa őket arra, hogyan éljenek a képességeikkel. A szereplők az emberi fajtól eltérőek voltak, ami lehetővé tette a konfliktust, a cselekményt, mivel a normál emberek félnek, utálják azokat, akik mások, főleg ha azoknak valamilyen magasabb rendű képességük van.

Már X professzor is megfogalmazta ezen gondolatokat a legelső számokban: „Amikor fiatal voltam, a normál emberek féltek tőlem, nem bíztak bennem. Rá kellett jönnöm, hogy az emberiség még nem áll készen arra, hogy elfogadja azokat, akiknek szuper-erejük van”.

A képregény címe eredetileg A Mutánsok lett volna, ám Goodman ezt elvetette, mert az olvasók nem tudták volna, hogy mi az a mutáns. Végül X-men elnevezéssel került kiadásra a lap. A csapatot X-avier vagy más néven X professzor irányított, aki emberfeletti, X-tra erejű, képességű diákokat tanított, így eme gondolatra lett visszavezetve a névadás. Miután az X-men elnevezés elnyerte a tetszést, Lee mosolyogva távozott a vezetőség irodájából, mert ha az olvasók A Mutánsok cím alapján nem tudhatták, mire kell majd számítaniuk a képregényben, úgy eme elnevezés alapján sem lehettek tisztában azzal, hogy mi/ki az az X-man vagy X-men.

Az egyik központi karakter a kopasz, nagy tudással rendelkező telepatikus képességekkel rendelkező Charles Xavier professzor volt. Grafikailag nem mutatott volna jól, hogy a „legerősebb” karakter gyakorlatilag fizikailag is csúcsformában van, így a professzortól elvették a járás képességét, s egy tolószékhez kötötték. Mentálisan ő lehetett a legerősebb ugyan, de fizikailag viszont egy gyenge karaktert faragtak belőle, aki egy Lucifer nevű szuper-gonosszal való harc után sérült meg úgy, hogy nem tudott a továbbiakban talpra állni.

A professzor, Westchester megyében, New Yorkban egy magániskolában okította a „tehetséggel megáldott” gyermekeket, fiatalokat, akiket a Cerebro nevű gép segítségével talált meg, amely a mutánsok agyhullámait képes érzékelni. A másik funkciója eme masinának az, hogy fellelje, illetve előre jelezze a közelgő mutánsok által okozott veszélyt.
Az első így fellelt mutáns Slim Summers volt, aki erős sugarakat tudott kilőni a szemeiből, ami miatt mindig valamilyen speciális eszközzel, vagy ha civilben volt, különleges napszemüveggel kellett elfednie szemeit, hogy másoknak ne okozzon sérülést. E miatt szegény óvatosabb volt a kelleténél, jobban oda kellett figyelnie másokra, ami miatt kiváló vezetővé vált, már a 7. számban átvette a csapat vezetését ideiglenes jelleggel. A 3. számtól immáron Scottá nevezték át Slimet, aki a mutánsok között Küklopszként lett ismert.

A hölgyek sem hiányozhattak a képregényből, így a vörös hajú, telepatikus képességekkel megáldott, gyönyörű Jean Grey hamar népszerű lett, nemcsak az olvasók táborában, hanem a férfi csapattársai körében is. Még X professzor is időnként gyengéd érzelmeket táplált Csodalány iránt.

Küklopszhoz gyakorlatilag a kezdetekig visszamenően szorosan kötődött, így 1994-ben végül házasságot kötöttek.
Hank Mckoy, a Bestia, a csapat legidősebb tagja, kiváló akrobatikus készségekkel rendelkezett. E mellett okos, tanult egyén volt, tudása X professzoréval vetekedett. Kinézete éppen ennek ellenkezője volt, amelyet akkor nyert el, amikor biokémiai, biogenetikai kutatásokat folytatott, s a szérumot, amit kifejlesztett, hogy ne kerüljön rossz kezekbe, inkább magába injektálta. Kezdetben egy szürkés, szőrös bestiális kinézetet kapott, amely később kékké változott. Időnként visszakapta emberi alakját a szereplő, de általában kék formájában a legismertebb.

A legfiatalabb tag Bobby Drake, a Jégember volt. Testét jéggé tudta változtatni, fegyverként tudta használni a jeget és különösen hideggé tudta változtatni a környezetét. Míg a társai sötétkék-sárga uniformist viseltek, addig neki erre nem volt szüksége jeges kinézete miatt.

A csapat leggazdagabb tagja Warren Worthington III volt, más néven az Angyal, akinek szárnyai nőttek ki a hátából, amivel repülni tudott.

A másik oldalon Magnetot láthattuk, aki gyakorlatilag X professzor megtestesítője a rossz oldalon. A vöröses-lilás ruházatú sisakkal, amellyel a professzor telepatikus befolyása alól próbál mentesülni, ellátott gonosz mutánsok vezetője, már első megjelenésekor felsőbbrendűségét hirdette az emberi faj felett és a bolygó feletti irányítás megszerzése a célja. Homo superiornak, egy új fajnak nevezi a mutánsokat. Habár Xavier professzor és Magneto ellentétes oldalon állnak (legalábbis legtöbbször), ám az később kiderült a képregényekből, hogy egyszer nagyon régen közeli barátok voltak. Stan Lee a kezdetekkor úgy tervezte, hogy az fog kiderülni, hogy ők ketten testvérek voltak, de ez az ötlet végül elvetésre került.

1965-től a képregény népszerűségét mutatva kéthaviból havi megjelenésű lett. A siker ellenére Kirby először fokozatosan csökkentve munkáját átadott egyes részfeladatokat, majd 1966-ban végleg távozott az X-ek univerzumából. Stan Lee is elvesztette motivációját Kirby távoztával, s átadta a lehetőséget egy fiatal írónak, Roy Thomasnak, aki a képregény-fanatikusok első generációjából nőtte ki magát. A kreatív író egy már tapasztalt rajzolóval, Werner Roth-tal, próbálta megújítani a leszálló-ágban levő X-men népszerűségét. Roth kiváló alkotó volt, de mégsem egy Kirby. Nem úgy rajzolt, mint ő, s a látásmódja, gondolkodása is más volt. Hiányzott az a feszültség, amely panelről-panelre előrébb vitte a történetet. Más rajzolók is lehetőséget kaptak e miatt a címen, mint Don Heck vagy Jim Starenko. Hogy a történetet frissítsék, új szereplőket is bemutattak, akik később több lehetőséget kaptak a képregény lapjain. Az egyik ilyen fontosabb szereplő, Lorna Dane, mutáns nevén Polaris volt, aki az X-men 49., míg a másik Plazma volt, aki az 54. számban mutatkozott be.

A zöld hajú Polaris Magnetohoz hasonló magnetikus képességekkel rendelkezett, sokáig azt hihettük, hogy az ő lánya is egyben. Gyakorlatilag Plazmával alkotott egy párost, akibe később bele is szeretett. A fekete ruhás Plazma, akinek a feje körül egy atom-szerű korona van, képes volt a kozmikus energiát elnyelni és erőteljes hő-csapásokat tudott a testéből kilőni. Ereje hasonló volt Küklopszéhoz, ami érthető is, hiszen Plazma valódi neve Alex Summers, azaz ő nem más volt, mint Scott rég elveszett testvére.

A két testvér még kiskorában szakadt el egymástól, amikor is édesapjuk repülője lezuhant, így mások nevelték fel őket, s csak fiatal felnőttkorukban találkoztak újra. Alexnek, hasonlatosan Scotthoz és Jean Greyhez, Lornával volt hasonló se veled, se nélküled kapcsolata.

X-men 27. szám belseje

A csökkenő eladások miatt egy igazi nagyágyút bíztak meg a széria rajzolásával, Neal Adamset. Modern, dinamikus rajzaival sikerült növelni az eladásokat, de nem olyan szintre, mint amilyen az 1960-as évek közepén volt, amikor a legjobban fogyott a képregény. Sal Buscema (akinek a testvére John szintén híres rajzoló volt) vette át Adams helyét, mindössze 1 szám erejéig.

A Marvel vezetői meg sem várták, hogy milyen eredménye lesz a rajzoló-váltásnak, így drasztikus lépésre szánták el magukat, nem készítettek új X-men történeteket, hanem a régebbieket kezdték el újraközölni. Az X-men 67-es számától döntőrészt a Lee-Kirby korszak újrakiadása volt olvasható kéthavonta egészen a 93. részig.
1975-ben aztán egy új alkotó-gárda, új tagokkal, hozta vissza az X-eket vadonatúj kalandokkal.

Felhasznált irodalom:
-Official Index to the Marvel Universe : Uncanny X-Men (1st printing, 2010, ISBN# 978-0-7851-4958-3, Marvel Worldwide Inc., írta Al Sjoerdsma, Stuart Vandal, Jeph York és még sokan mások)
-X-Men : The Characters and Their Universe (1st printing, 2014, ISBN-13: 978-0-7858-3181-5, Chartwell Books, írta: Michael Mallory)
-és az egyes angol számok felhasználása

Írta: Mustabasic Damir (a szöveg a 2016-os Szegedi képregénybörzére készült) és folytatása következik majd.