Ünnepélyesen bejelentjük, hogy megnyílt a Kepregeny.Net melléklete, mely reményeink szerint kielégít egy régi igényt. Vagyis: kettőt.
Szóval, úgy indult, hogy én kikunyeráltam, Tlof telepítette, mano hegesztette és szépítgette, majd rumcajszt behívtuk a buliba. Így készült el a wiki.kepregeny.net. Vagyis nem készült el, mert jó wikihez méltóan ez sosem fog elkészülni, hiszen most csak elindult, sok-sok értékes adattal a jövőben fog gazdagodni többek között a Te közreműködéseddel.
A wiki.kepregeny.net portálunk bibliográfia és szótár gyűjteménye, melyet a wikimedia elve alapján közösen szerkesztünk. Ez az a két terület, melyek ugyan nagyon fontosak, főleg szakmai, gyűjtői szempontból, mégis kissé elhanyagoltuk az elmúlt években, hiszen még nem találtuk meg rá a megfelelő technikai hátterét egy olyan rendszernek, amiben akárki könnyedén hozzáadhatja tudását, mégis felügyelet alatt történik minden változtatás, hogy ne érje a tudáshalmazt károsodás. Ezt a wikipedia ingyenesen adaptálható rendszerében láttuk megvalósíthatónak.
A bibliográfiában mindenféle szempont szerint rendszerezett képregényes listákat oszthatunk meg egymással, a szótárban pedig végre tisztázhatunk fogalmakat, illetve közösen tehetünk javaslatokat szakkifejezések magyar megfelelőire.
(Az oldal célkitűzéseiről bővebben írtunk a wiki GyÍKjában, érdemes elolvasni.)
Az aloldalként funkcionáló lapra külön kell regisztrálni, és kérünk mindenkit, hogy a kepregeny.net oldalain (főoldal, forum, db, stb) már alkalmazott nick-jével regisztráljon!
Az oldal egyelőre teszt üzemben működik. Noha ez már folyik pár hete, de mivel nekünk is új ez a rendszer, egész biztosan sok új problémával fogunk találkozni. Talán kicsit szokatlannak tűnik a böngészése, vagy még inkább a szerkesztése, de higgyétek el, pofon egyszerű eligazodni rajta. Ha mégis segítség kellene, vagy csak kérdéseid, megjegyzéseid lennének, látogass el az aloldalnak szentelt fórum topic-ba!