Sandman, Az Álmok Fejedelme #1

Az első kötetben szereplő füzetek eredeti borító-galériája:


Alap ismertető a Wikipédiáról:

  • „A The Sandman, (szó szerinti fordításban; „A Homokember”) egy Neil Gaiman által írt képregény. Az eredeti sorozat 1988 és 1996 között jelent meg az Egyesült Államokban a DC Comics és Vertigo Comics kiadásában. A sorozat a Vertigo egyik „zászlóshajójának” számított és az egyetlen képregény ami elnyerte a World Fantasy Award-ot. A sorozat főszereplője Sandman, az álom ember alakú istene.
  • A Sandman a magánmitológia teremtésének egyik iskolapéldája. Nemcsak a képregényiparon belül de az általános irodalmi világban is számos elismerést gyűjtött be. Bebizonyította azt az elképzelést, hogy a képregények a hosszútávú sorozatokban is irodalmi, művészeti szintre emelkedhetnek.
  • A sorozat Álom fogságával kezdődik és bonyolult mesesorozatba fejlődik, miközben magába foglalja és esetenként továbbfejleszti a klasszikus és kortárs mitológia elemeit, a tragikus hős szerepébe helyezve a főszereplő Álomistent. A karakter kezdetben gőgös és gyakran kegyetlen, de fokozatosan lágyul az idő múltával, mígnem elfogadja a rá is váró véget.
  • A történet alkalmi látogatásokat tesz más tartományokban, mint a pokol, Ázgard és más Végtelenek birodalmai. Sokszor használja háttérként az Amerikai Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot. Rendszeresen bukkannak fel ismert, vagy elfeledett DC Comics képregényszereplők, hogy bemutassák egy teljesen más oldalukat, mint amit addig ismerhettek rajongóik. A cselekmény döntő többsége a modern időkben (feltehetően az 1980-as évek vége és a korai 1990-es évek) játszódik, de sok cselekményt helyeznek a múltba kihasználva számos karakterük halhatatlan természetét; megemlítenek történelmi egyéneket és eseményeket…

Oldalak: 1 2