Számtalan kézenfekvő nyitógondolat áll rendelkezésre a filmmel kapcsolatban, úgyhogy gyorsan tudjuk is le az egyik kötelezőt: az új Batman nem minden idők legjobb filmje. Akadnak hibái. Ha viszont a „film” szócska elé illesztjük a számunkra igen kedves „képregény”-t előtagként, rögtön érvényessé válik az állítás. Christopher Nolan alkotásánál ugyanis még egy mozgókép sem használta fel okosabban azt az alapanyagot, amit (jelen esetben) több száz füzet történetei, karakterei, mitológiája jelentenek.
Aki járatos a Batman-univerzumban, annak a Sötét lovag vajmi kevés meglepetést tartogat. Nolan legfontosabb feladata ugyanis, hogy a képregényolvasók rétegénél sokkal szélesebb közönséghez juttassa el néhány alapvetésnek számító történet fő problémáját, szimbólumrendszerét, megközelítését. A címben ugye Frank Miller klasszikusa idéződik (érik a magyar kiadás), ez adott. Sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak viszont a Gyilkos tréfa és a Long Halloween, kisebb mértékben a Dark Victory egyes elemei. Semmi meglepő nincs abban, hogy Alan Moore klasszikusára hivatkozik a film, megszokhattuk már, hogy a Mester megkerülhetetlenné válik, bárhol is hagyja ott szakálla nyomát. Tőle veszi át a forgatókönyv Batman és Joker egymásra utaltságának motívumát, mintegy a Jó és Rossz univerzális harcává avatva szembenállásukat. A Dark Victory rendőrgyilkosságai a film cselekményének fő mozgatóereje. A Long Halloween adja mégis a Sötét lovag valódi lényegét: Harvey Dent elkárhozásának tragédiáját.
Ha jól megnézzük: Batman és Joker abszolút jellemek, személyiségük kész van, az állandóságot képviselik. Bruce útját az első részben láthattuk (bámulatos, ahogy a Kezdődik! hosszúra nyújtott átváltozása újra értelmet nyer). Christian Bale teret hagy látványosabb szerepekkel rendelkező kollégáinak, de ellentmondást nem tűrő eltökéltsége, majd erkölcsi megingása egyaránt hátborzongató. Bonyolultabb hős ő, mint amilyen a Sötét lovagban: dehonesztálása már a film végén megkezdődik, és a folytatás egy lehetséges képét vetíti előre.
Ellentétpárjához, Jokerhez viszont hozzátartozik a gyökértelenség, a megfoghatatlanság, a ki- és megismerhetetlenség. Ő csak VAN. Értelmetlen a múltját kutatni vagy jobb híján az őrültség bélyegét rásütni. Jokernek nincs maradása az Arkham Elmegyógyintézet falai közt, hiszen nem oda való. Nem őrült, ezt ő is nyomatékosítja félelmetes entrée-jában. Heath Ledger halálának okát sosem fogjuk megtudni, de az biztos, hogy ha valaki hónapokon át napi 15 órán keresztül a Sátán alteregójának bőrébe bújik, óriási szellemi nyomásnak teszi ki magát. Ledger bátran és magával ragadóan éli meg a figurát, szöges ellentéteként az ominózus Nicholson-alakításnak, ahol Jack azt csinálja, amit (majdnem) mindig: saját arcára formálja a szerepét. Ledger method actingje más szinten mozog, itt pedig már fölösleges posztumusz Oscar-esélyekről lamentálni: kit érdekel? Alakítása viszonyítási alappá vált így is, úgy is.
Kettejük mitikus küzdelme egy harmadik fél lelkéért folyik: Harvey Dent jellemében kezdettől ott van a vívódás, a pozíciójából fakadó döntéskényszer miatt pedig menekül a felelősség elől: hamis érméje az első komoly csapás előtt viszont még a helyes úton tartja, bár már itt is látjuk: csal. Joker mindent elkövet, hogy megrontsa Dentet, Batman pedig a bizalmával próbálja Gotham korrupt mételye fölött tartani. Aaron Eckhart felnő a szerepéhez, és neki köszönhetően válik a Sötét lovag Kétarc filmjévé. A végkicsengés így lesz fájdalmas: hogy a Long Halloween idevonatkozó sorait idézzem: „Megnyertük a háborút, de elvesztettük Harvey Dentet.” Összekötő kapocsként és Harvey lelki aberrációjának katalizátoraként Maggie Gyllenhaal korrekt, bár óhatatlanul szürkébb munkát végez.
A komplex morális kérdések, emellett a sűrű cselekmény kibontása kellő időt és figyelmet követel. Nolan kénytelen kompromisszumot kötni, és közérthetővé formálja a karakterek leglényegét, leegyszerűsítve filmje mondanivalóját. Noha érteni vélem helyzetét, ezt mégis sajnálom. Ám hajlamos vagyok elfelejtkezni erről a hibáról, ha eszembe jut az a tisztelet, ahogy a rendező a képregény felé közelít. Mesterien kivitelezett filmen mutatja meg, hogy micsoda kincset jelent egy képregényhős legendája. Megkockáztatom, olyan mélységű alázatot, tudást és szeretetet, amivel Nolan filmje Batman mítosza felé fordul, nem fogunk egyhamar képregény-film relációban újra tapasztalni.
Kránicz Bence, 2008. augusztus 9.