Szertelen összeszedettség – Lyolyabi és Rizmiráng

Az 5Panels csoport Hullámtörés című antológiájának egyik legsikerültebb darabja volt a Lyolyabi és Rozmiráng, két, gyorsan és kitűnően felvezetett karakter, egy gyerek- és egy kamaszlány (és egyikük nővére) történetének első, folytatásért kiabáló része.

A friss (kétszeres) Alfabéta-díj tulajdonosa, Koska Zoltán egy nagy összegző mű (A nagy Csé) után visszatért a szertelen összeszedettség koskai birodalmába a Lyolyabi és Rizmiráng folytatásával, kötetbe szervezésével.

A kiadvány érdekes, szép, retrós risograph-technikával nyomatott, belíve monokróm kék, aztán zöld, majd az utolsó történet lila. Nagyon hangulatossá teszi az olvasást, talán a zöld, a megszokott feketétől legmesszebb álló szín már egy kicsit a vizuális értelmezhetőség szélén van.

Az első képnovellát már olvashattunk fent említett helyen. A kötet többi történetével, a kvázi-folytatással ez az első darab még jobban felértékelődik, annyira tökéletesen spontán, ihletett hatása van a többi, rutinszerű darabhoz képest.

Az első történet bemutatja a két barátnőt, és egy elragadó karaktert, a könyvtárosnőt, aki a fiatalok által hozott, a tenger által partra vetett, titokzatos “rezgőfémdobról” mesél nekik. A “mhéniai kultúra” alkotása a “Keleti-peremtengerekről” származik, épp oda, ahová Lyolyabi és Rozmiráng kihajózni készülnek. Az egész álmitológia játékos, friss, könnyed, a párbeszédek életszerűen peregnek a lányok között. És kinek ne lett volna közülünk kedvenc könyvtárosnője annak idején? Kiderül egy nagy családi tragédia is, minden adott a komoly, for all ages világépítéshez.

El is indulnak nagyapjukkal, annak hajóján, egy váratlan vendéggel, Rizmiráng náluk pár évvel idősebb, “tipikus” nővérével, Razmival.

Hogy aztán a második novellában eljussanak a Mocsárszigetre, ahol felkutatják Hanyistók legendáját.

Lehet, hogy később derítik fel a rezgőfémdob rejtélyét, talán a harmadik képnovellában – gondoltam, de ott sem az történik, ott Razmi élete kerül előtérbe.

A Mocsársziget-történet kedves, a család fontosságát magába ölelő történet, a karakterek icipicit tovább épülnek, de mivel az első sztorira kiforrottak, erre nagy igény nem is lehet. A sokak által magányos, elhagyatott és vad lénynek képzelt Hanyi Istók legendáját a szerző szép csavarral koskásítja.

Nem is lenne hiba a Tőke Péter Miklós emlékének ajánlott történetben, ha nem lett volna akkora az ígéret az első történetben. Így úgy érezzük, hogy egyelőre nem akarta az eredeti irányba kanyarítani az ívet Koska Zoltán, hanem egy esetleg már máskor is felmerült, megírandó ötletet illesztett be a Lyolyabi és Rizmiráng kerettörténetébe, s azt megszokott színvonalon megoldotta. Egyedül az első rész frissessége hiányzik ebből a részből.

A harmadik, kötetzáró képnovella a Foundation (Alapítvány) címet viseli.

Hőseink visszatértek a partra, vagy még elutaztuk előtti történésekről van szó, mindenesetre ez a második “inzert” se kapcsolódik az előző két történethez.

Az első történetben épp hogy bemutatkozott, a másodikban többet mutatott magából Razmi, ez a nem túl szép, önbizalomhiányát sokszor a testvérén levezető, átlagosan szorongós, a nagybetűs élet kezdetén álló huszonéves, aki nagyjából tisztában van a saját értékeivel, de mégis vágyik valami többre, szebbre, nagyszabásúbbra, mint amit a környezete kínál neki.

A Foundation-ben rálel erre a nagyszabású, az önelfogadás útján történelminek nevezhető pillanatra.

Szívesebben olvastunk volna a két eredeti főszereplőről, Razmi ugyanis annyira nem szimpatikus. Míg Lyolyó és Rizmi “aranyosak”, Razmi már túl realista karakter, vizuális megjelenésében is „direkt nem szép”. Felnőttesebbé válik tőle az eredetileg habkönnyű, de azért sírós-nevetős kalandnak indult széria. Az önmagáért való olvasás szertelen öröme elterelődik, sokszor tárgyalt sorskérdéseket vet fel a szerző.

A szerkesztés lehet művészi koncepció. Magyarázat lehet rá, hogy lesz Lyolyabi és Rizmiráng kettő, azután három, és újabb sorozatot indít Koska Zoltán. Lehet egyszerű szertelenség, mint művészi koncepció, egy Koska által “tovább inventált” dolog, a képregény-musical. Vagy legalább a hangsíkot, a zenét, dallamokat, dalszövegeket panelként erősen felhasználó művek sorozata.

Ennek két veszélye van.

Egy, a szereplőknek igazi, sajátos hangot kell kapniuk. Egy zenére is komponált film esetén, legyen mondjuk Tarantino, a zeneszámok valóban felcsendülnek, felzúdulnak, felmorognak, míg a képregény, a “néma mozi” belső auditív mechanizmussal működik, a szereplőket az olvasó szólaltatja meg magában, mint a könyvolvasásnál. A képregénynél a vizuális sík csatlakozik a belső auditív narrációhoz, Koska Zoltán például az arcokkal, testtartással ábrázolja, hogy valaki épp magasan, halkan, érzelmesen énekel vagy csak úgy magában dudorászik. A közönség reakciója is beszédes.

Ám elménkben nem kap mindenki külön sajátos hangot. Vannak külön hangok, de nem egy színdarabot látunk, ahol az egyik szereplő Für Anikó, a másik Gálffi László hangját kapja, hanem egy általános hang egészül ki hangszínekkel.

A másik veszély, hogy a képregényben szereplő számokat nem ismerjük. Dallam híján pedig a képen szereplő szöveg is nehezen befogadható. Utána/előtte/közben kell hallgatni – vetheti fel joggal a szerző.

Valóban, ennek az erőfeszítésnek a híján “karaoke-jelleget” kapnak a képek, fejünkben megszólalnak a szereplők, de lehet, hogy ahová a szerző éteri szép éneket, vagy csak egy hangulatos séta közben hallgatott playlist-et képzel, nálunk zuhany alatti kornyikálássá válik.

Lénárd László

Cím: Lyolyabi és Rizmiráng
Szerző(k): Koska Zoltán
Kiadó: 5Panels
Ár: 2500 Ft
Formátum: füzet
Terjedelem: 52 oldal
Megjelenés: 2021.06.26
Megvásárolható: Közvetlen a kiadótól
Online vásárlás: kepregenymarket.hu
Bevásárlólista: Loading