Szemle 2009 április-május (1.)

Lucky Luke: A Washingtoni Férfi

A Pestikönyv ezúttal egy igazi ínyencfalattal kedveskedik a keményvonalas rajongóknak: a sorozat francia nyelvterületen is legújabb darabját adta ki magyarul. Az előbb ugyan rajongókat említettem, de a kötet bátran ajánlható szűz olvasóknak is, hiszen simán megfelel a mai kor igényeinek!
A történet röviden: Lucky Luke-ot kérik meg Rutherford Hayes szenátor kísérőjeként elnökválasztási korteshadjáratára, amely segítségre nagy szükség is van, hiszen a jelöltet saját Republikánus pártjának másik aspiránsa szeretné eltenni láb alól. Így felvázolva mondhatnánk, hogy ezerszer látott/olvasott történet ez már. És valóban, ha csak a Pesti könyv eddig kiadott 11 kötetéből szemezgetünk, máris találunk hasonló témájú road tripeket: A nagyherceg, a Postakocsi, A karaván. De nincs is ezzel semmi baj, hiszen a Lucky Luke-okat sosem váratlan fordulataik miatt szerettük, hanem inkább kedves humora és az ezernyi bemutatott karakter miatt. Sőt, a két jellegzetes amerikai műfaj, a western és a road movie ilyenfajta keveredése tökéletesen passzol a sorozat történetvezetéséhez, sajátos szerkezetéhez.
Ez a képregény a korábbiaknál mintha több és jóval konkrétabb, illetve merészebb történelmi (pl. érthetetlen számomra, miért állították Mark Twaint a fiktív elnökjelölt gazember pártjára) és popkulturális utalással rendelkezne. Főként a mai (vagyis az egy évvel ezelőtti) amerikai politikai helyzetre való (több mint) kikacsintások jelentik a képregény egyik fő vonzerejét. Bush igazán könnyű céltábla, ha humorról van szó, nehéz már a témában eredetit prezentálni. Így kifejezetten nagy szó, hogy sikerült értékeset, színvonalasat alkotniuk Morris és Goscinny utódjainak Achdé & Gerrának. Rég szórakoztam ilyen jól Lucky Luke képregényen.
SzZÁ

Árnybíró 12

Az Árnybíró bizony alaposan befékezett az utóbbi időben. A 10. kötet végén ugyanis megszakadt a sztori, és az új epizódok nem az addigi történetfonalat viszik tovább, hanem főhősünk olyan korábbi kalandjait mutatják be, amelyeket a mandragóra hatása alatti álmaiban él át ismét. Először úgy tűnt, hogy a szerzők ilyen módon akarják elnyújtani a szériát, és már kezdtem temetni a sorozatot, ám az új kötet helyrebillentette az egyensúlyt.
Meggyőzött ugyanis arról, hogy nem hiba egy kicsit elmerülni a főszereplő, Munszu emlékeiben, hiszen a karakter folyamatosan a múltban él, és az egykoron történtek határozzák meg minden döntését. Ahhoz, hogy érthetőek legyenek a motivációi, valamint valódi súlyt kapjanak a tettei, ezeket a mozzanatokat meg kellett osztani az olvasóval. Voltak ugyan kétségeim ezzel a koncepcióval kapcsolatban, hiszen már az előző kötet is csak múltidézésből állt, amibe ráadásul egy-két töltelékepizód is becsúszott, most azonban valóban érezni, hogy számos fontos múltbeli eseményről fog lehullni majd a lepel, amelyek tovább árnyalják hősünk jellemét.
A 12. kötet többnyire a 19. századi Angliában játszódik (ami nem a történelmi Anglia, minként Dzsúsin sem a valódi Korea), ugyanis ide látogat Munszu követként, és Kjevolhjang is elkíséri az úton. A friss történet a császár, Munszu és kedvese szerelmi háromszögére koncentrál, és elkezdődik az a sztoriszál, amelyben Munszu megkapja a tüdejét sanyargató átkot. A szomorkás, tragédiát előrevetítő romantikus szál egyértelműen a női olvasók felé való kikacsintás, de azért el-elvétve feltűnik egy-egy akciószcéna is. Az új kötet tehát nem olyan vérgőzös, mint az előző néhány, de ez a fajta változatosság már amúgy is ráfért a sorozatra. A manga természetesen ismét (nem is egy, hanem rögtön több) cliffhanger-rel zárul, szóval várjuk a folytatást!
DT

Batman: Hush visszatér

Noha, a képregény abban is különbözik a mozitól, hogy jól áll neki a sorozatgyártás, mégis reflexszerűen beindulnak szkeptikus védekező mechanizmusaink a „visszatér” szó hallatán. Tehát nehéz feladattal kellett esetünkben megküzdeniük az alkotóknak.
A képregényen érzékelhető ez a megfelelési kényszer. A.J. Lieberman végig tartogat egy-két rejtélyt, megoldatlan szálat, ami valamennyire hozza is az alap Hush sztori thriller/krimi hangulatát. Al Barrionuevo ugyan távolról sem egy Jim Lee, de rajzai tisztességesen kidolgozottak, időnként a szokásosnál részletezettebbek (máskor éppen ellenkezőleg), teljesíti az elvárható „realista” stílust.
Szorgos iparosmunka léte ellenére mégis találunk egy-két merész húzást a Hush visszatérben. Persze, Batman és Hush esetében elég szűkös az író mozgási területe, ráadásul Hush egy igazán hálátlan feladatot jelent, hiszen annak fő jellegzetességei (rejtélyes izomember sok fáslival és egy ballonkabáttal – nem vicc) értelmüket veszítik az alaptörténetet követően. Azonban a két „mellékszereplő”, Joker és Rébusz esetében eltér a közelmúltban szokásos karakterkezeléstől. Nem véletlen, hogy éppen ezek miatt érte sok támadás a történetet, ugyanis sokan nem tudják bevenni azt a Jokert, akinek esetleg (ártatlan) érzelmei is lehetnek, és nem csak oktalan őrült ámokfutóként jelenik meg, hanem ravasz oligarcha. Pedig ennek az értelmezésnek is megvannak a maga több évtizedes előképei, csupán nem ezek váltak a „kánon” részévé. A történet első felét képező kötetből ítélve jól kitapintható, hogy Lieberman a cím ellenére Hush helyett sokkal inkább Jokert és Rébuszt teszi képregénye főszereplőjévé, Hush leszabott, közhelyes meghatározása ugyanis nem egy termékeny talaj.
A Hush visszatér legnagyobb erénye, hogy becsülettel görgeti tovább a Batman sztorifonalat, és ez a magyar kiadásra vonatkozóan hatványozottan áll, hiszen mindenképpen üdvözlendő a Képes Kiadónak az a szándéka, hogy a Hush utáni történeteket is bemutatja a hazai olvasóknak. Természetesen ennek tökéletes formája egy havi-kéthavi füzet lenne – mert pont az ilyen fajta történeteknek tökéletes helye az – de addig így is megteszi.
SzZÁ

Oldalak: 1 2 3