Superman/Batman: Supergirl- Az utolsó utáni kriptoni

A Superman/Batman: Supergirl crossover pontosan egy olyan történet, amit a Budapest-Szeged között közlekedő IC-n Kecskemétig, lassan lapozva el lehet fogyasztani.

Ez is bizonyítja, hogy nincsenek benne elgondolkodtató, vagy többszöri visszalapozást igénylő részek, azonban nagyon kellemes kikapcsolódást nyújt, ha valaki erre vágyik. Én pedig pontosan erre vágytam: egy fárasztó nap után, hazafelé zötyögve kifejezetten jól szórakoztam a Képes Kiadó új kötetén.
Mint azt tudjuk, a kötet nem a Superman/Batman első része, azonban ez senkit ne riasszon el- ugyanis bőven elég, ha elolvasunk egy cikket, vagy összefoglalót az előzményekről, sőt, maga a kötet is tartalmaz egy rövid „Ami a közelmúltban történt”-et. Már az első panelek láttán kiderül, rajzok tekintetében igazi csemegét tartunk a kezünkben- a közeli arcok szépen kidolgozottak, és ami nekem különösen tetszett, az a színezés. Ez pozitív értelemben rányomja a bélyegét az egész comicra: Peter Steigerwald ráérzett a különböző helyszínek hangulatának ábrázolására, ennek köszönhetően élesen különböznek egymástól: Apokolipsz, a folyamatos vörösben és narancssárgában izzásával olyan, mintha valóban maga a Pokol, Temiszkéra szigete pedig a szelíd kék egével mintha maga a Paradicsom lenne.
A történet Batman és Superman narrációiból építkezik, és ezekből a sorokból derül ki igazán, mennyire jól érzi Loeb a két fő karaktert. Maga a történet pedig igen egyszerű: Batman talál egy űrhajót a kriptonit meteoreső után, mellyel a hajó oldalába vésett szöveg szerint Kal El unokatestvére, Kara Zor –El érkezett. Batman természetesen kételkedik, Superman pedig bizakodik. A bonyodalom oka azonban Darkseid, aki szemet vet az újonnan érkezett, kiaknázatlan képességű lányra, s szeretné mihamarabb seregei élén látni. Superman tehát a frissen fellelt rokon kiszabadítására indul a még mindig kételkedő Batmannal, a segítőkész Wonder Womannel és az Apokolipszon felnevelkedett, egykor a fúriák seregét vezető Big Bardaval.

Azt hiszem, senkinek nem okozok meglepetést azzal, ha elárulom: a történet vége happy end –
azonban egy ügyes happy end, amelyből kiderül, mit is tart fontosnak Superman az emberi életben – mindezt a Darkseid elleni küzdelem hevében, pontosan annyi érzelemmel, amennyit a történet elbír – egy dekával sem többel. Ehhez pedig Batman gondolatai asszisztálnak, sőt, a végkifejlettben azt is megtudhatjuk, hogy „Nem is lehet szebb szerepre vágyni, mint a hősé”.

A történet tehát igazán drámai fordulatoktól mentes, sőt, a DC Crisis vonulatához képest kifejezetten „lightos”- de néha jól esik, ha a gonosz „elnyeri méltó jutalmát”. Mindent összevetve kiderül: az alkotók nem végeztek kontár munkát, sőt, gondosan odafigyeltek a részletekre, nem hagytak lyukakat és
kibogozásra váró csomókat. Mindemellé segítségként kapunk egy kislexikont a végére, hogy a DC
Univerzumban kevésbé jártas olvasók se vakarják a fejüket, ha olyan szavakkal találkoznak, mint a „robajcső”, úgyhogy bukósisakkal felszerelve akárki nekifuthat ennek a crossovernek, nem fog súlyos fejsérülést szenvedni.

Farkas Tímea, 2008. november 13.