Star Wars: Hanyatló Köztársaság

A Baljós árnyak körüli példátlan merchandise-kampány részeként, 1998 végén útjára indult a Star Wars című képregény-sorozat, ami főleg az új trilógia egy-két háttérbe vesző karakterére összpontosított, és az első két rész közti időszak eseményeit ölelte fel – egészen a 46. részig, amikor a címet megváltoztatták Star Wars: Republicra, és a fókusz a klónháborúkra irányult, részben Anakin és Obi-Wan szerepeltetésével. A George Lucas legendás filmjeiből kiindult, roppant méretű franchise a képregények területén is termékenynek bizonyult, hiszen mind a mai napig több sorozat is megjelenik a témában, amik a könyvekkel, számítógépes játékokkal és egyéb kiegészítőkkel együtt általános vélemény szerint a hivatalos SW Univerzum részeinek tekinthetők, amíg ellent nem mondanak a hat mozifilmnek. A Star Wars szerencsére nem teszi, sőt, a cselekményt tekintve persze lényegtelen, de érdekes plusz adalékokkal szolgál az új trilógiához.

Az első pár sztori a rendkívül magas homlokú (mondhatnánk, csúcsfejű, de rossz vicc lenne) Ki-Adi-Mundi mestert helyezi a középpontba: megismerjük gyerekkorát, megtudjuk, hogyan fedezték fel, és vitték Coruscantra, hogy jedit neveljenek belőle, és végigkövetjük kalandjait szülőbolygójától kezdve a galaxis másik végéig. Később egy Quinlan Vos nevű másik jedit ismerünk meg részletsebben, aki köszönhetően egy gyermekkori traumának, és egy ellensége által eszközölt drogtúladagolás miatti amnéziának, a sötét oldal határán egyensúlyoz, miközben elveszett tanítványát, Aayla Securát keresi, és a Qui-Gon halál után egyre zűrösebbé és baljósabbá váló galaxisban próbál hű maradni saját magához, és a jedi tanításokhoz. De persze felbukkan itt Qui-Gon, Obi-Wan, Yoda, Mace Windu, és még sok más, a filmekből ismerős karakter (pl. Sebulba is tiszteletét teszi).

A történetek nagy része külön-külön is élvezhető, de ellentétben az összecsapott és kínosan sablonos Tales of the Jedi-jal, itt bizonyos szereplők, események és hangulatok mégis szorosan összekötik őket, ezért leginkább együtt értékelhetőek. A nabooi csata és a klónháborúk közti időszak kisebb konfliktusai kerülnek előtérbe, változatos karakterekkel és helyszínekkel, és a sorozat egyik nagy erénye éppen az, hogy mélyebben el tud merülni ebben a tág és izgalmas univerzumban, mint a kétórás filmek, amik rendszerint túl elfoglaltak a cselekménnyel ahhoz, hogy apróságokkal időzzenek el (és ez persze így is van rendjén). Sok érdekességet tudhatunk meg például a Tatooinee sivatagi taszkeneiről, életmódjukról és törvényeikről, amiknek köszönhetően a kegyetlen fosztogatók egy másik oldalát ismerhetjük meg. A jedi tanács működése is nagyobb hangsúlyt kap, ahogy szerencsére a jedik is színes egyéniségek, nem pusztán egydimenziós szentfazekak. Különösen izgalmas a Dark Woman karaktere, aki a rend egy az átlagnál jóval nagyobb tudású és drasztikusabb módszerekkel dolgozó tagja, de Quinlan is egy roppant ügyesen és következetesen ábrázolt személyiség, és akkor még nem beszéltünk a Dark Woman egykori, megtévedt tanítványáról, a kegyetlen jedivadász Aurra Singről.

A történetek nagy részét John Ostrander írta, és a Tim Truman által jegyzett Outlander mellett (ami egy taszkenek közt élő jediről mesél), általában ezek sikerültek a legjobban: az amnéziás Quinlan meneküléséről szóló Twilight, annak közvetlen folytatása, a Darkness, és a Rite of Passage, ami egy politikus elrabolt gyermeke utáni hajsza izgalmas krónikája, Dooku gróf első megjelenésével. Ehhez az íróhoz kapcsolódik a sorozat legjobb karaktere, a megrögzött szerencsejátékos, csempész, notóriusan megbízhatatlan, és szórakoztatóan aljas és sunyi, ördögkinézetű Vilmarh Grahrk, és az ő szenzációs szövegelései, egysorosai is (a humorral bőven átitatott, sőt, már-már szatirikus The Devaronian Versionben Ostrander jól kitombolja magát vele). Jan Strnad első sztorija Ki mesterről még meglehetősen harmatos, de bevezetésnek megteszi, Pat Mills Infinity’s Endje viszont sablonos és érdektelen, Doug Petrie egyrészes Starcrash-e pedig még annyi figyelmet sem érdemel meg, amennyit néhány hanyagul kiválasztott becsmérlő szó szerezne neki.

A 45 rész elkészítésében csaknem tucatnyi rajzoló vett részt (akik nemritkán egy sztorin belül is egymásnak adták a kilincset), így az illusztrációkról nehéz egységes véleményt mondani, de szerencsére még a legkevésbé jól sikerült képek is az abszolút korrekt minőség határán belül maradnak, ha pedig épp szerencsésebbek vagyunk, akkor az Ostranderrel rendre együtt dolgozó Jan Duursema dinamikus, élettel teli munkájának örülhetünk.

Legszívesebben megadnám a sorozatnak a Truman és Ostrander legtöbb írása alapján neki kijáró nyolc csillagot, de sajnos akadnak jóval alacsonyabb színvonalú sztorik is, amik bizony rontanak az átlagon. Szerencsére ezeket akár ki is lehet hagyni (pl. az Infinity’s Endnek sincs jelentősége a későbbiek szempontjából, a Starcrash-nek pedig még kevésbé), és ha így teszünk, akkor egy igazán szórakoztató képregényt kapunk, ami elvezet minket a Star Wars világának mélyebb rétegeibe.


Megjelenés: 1998-2002 (Star Wars 1-45, később átnevezve Star Wars: Republicra)
Történet: John Ostrander, Tim Truman, Jan Strnad, Pat Mills, Doug Petrie
Rajz: Jan Duursema, Tom Raney, Rod Pereira, Rick Leonardi, Al Rid, Davidé Fabbri, Tom Lyle, John Nadau, RAmon F. Bachs

Olórin, 2008. május 04.