Vasember 2 – Filmkritikák

pcdome.hu/blog/gobiakos

(gobiakos) Én vagyok Vasember! – Ezzel a mondattal zárta Tony Stark (Robert Downey Jr.) a 2008-as Vasember című Marvel képregény-sorozat filmes adaptációját. És ez a mondat adta meg a Vasember 2 alaphangulatát. Ugyanis ha valaki úgy lesz szuperhős, mint a milliomos playboy Tony Stark, akkor vállalnia kell a következményeit a felvállalt alteregónak. Tony látszólag élvezi a kettős életet: hat hónappal a bejelentése után a világon nagy mértékben visszaszorította a rosszfiúk ténykedéseit és a Stark Industries is kiválóan muzsikál a vezénylete alatt. Azonban nem fenékig tejfel az élete, mivel a mellkas-modul, ami a repeszeket távol tartja a szívétől, egyben mérgezi is Tony szervezetét, tömören: ami életben tartja, az fogja rövid időn belül megölni.
Mindeközben az USA kormánya Stark nyakán lóg, hogy adja át a Vasember technológiát nekik. Szóval Tony Stark kezd kicsit elborulni, bár a poéngyáros mivoltáról így sem mond le egykönnyen. A karakter egy későbbi védjegyét is elkezdték a filmben kapirgálni, ami a főhős alkohol problémáit takarja; és itt most nem a „repülőn meleg szakét iszom” dologra kell gondolni, ezúttal kicsit komolyabban néz a pohár fenekére.
Bár az első etaphoz képest itt most több a szereplő, mégsincs az, hogy valaki kisebb szerepet töltene be a sztoriban. Talán egyedül Pepper Potts (Gwyneth Paltrow) az, akit súlytalannak éreztem a film egésze alatt.
A bátyám által nemes egyszerűséggel „gonosz Vasember”-nek titulált Ivan Vanko (Mickey Rourke) karaktere is olyan, mint Stark-é: Vanko-ként és Whiplash-ként egyaránt igen ütős, bár az ostoros felszerelésben azért sokkalta jobban küldi. Amúgy a motivációja Stark térdre kényszerítésével kapcsolatban egészen okés: apja kirúgását a Stark cégtől, lecsúszását és halálát kívánja megtorolni Tony-n.
A másik ellenlábast Justin Hammer (Sam Rockwell) fegyvergyáros személyében kapjuk, aki Tony riválisa, és feltett szándéka a Vasembert – és ezzel együtt Stark-ot is – ellehetetleníteni. Éppen ezen okból ülteti a jobbjára Ivan Vanko-t, aki nagyban hozzájárul Hammer törekvéseinek beteljesítéséhez.
Rockwell karaktere olyan szinten lett ripacs, hogy azt ép ésszel nehéz feldolgozni. A humort nála is erőltetik, de már a kezdetektől fogva csak önmaga paródiája; sajnos.
De lépjünk is gyorsan tovább, mert a film tényleg sok karaktert préselt a 124 percbe, és ebből adódhatott, hogy Nick Fury (Samuel L. Jackson), a S.H.I.E.L.D. vezetője igen kevés játékidőt mondhat a magáénak, de akkor olyan szövegeket tol Tony Stark arcába, hogy a néző csak pislogni tud. A Bosszúállók nevű szuperhős csapatra is nyilván tőle vannak nyílt utalások. Erről jut eszembe: Amerika Kapitány pajzsát majd tessék figyelni a filmben! ;-)
Fury első számú ügynöke, Natalie Romanoff (Scarlett Johansson), más néven a Fekete Özvegy baromi dögös és úgy vágja haza a rosszfiúkat, hogy öröm nézni. Johansson-nak nagyon jól áll a szerep és láthatóan élvezte is a megformálását. (Mi meg az ő formáit! :-D)
A film rendezője, Jon Favreau ismét a mókás sofőr, Happy Hogan bőrébe bújt, és ezúttal sem lehet rá panasz; az aprócska szösszenetekben jól állja a sarat.
Stan Lee ezúttal is kapott egy kisebb cameo-t, mint ahogy az eddigi Marvel feldolgozásokban is.
A végére tartottam a személyes kedvencemet, James ‘Rhodey’ Rhodes (Don Cheadle) karakterét, akivel kapcsolatban egyik szemem sír, a másik meg nevet. Cheadle jól hozta az alezredes figuráját, de jobban örültem volna, ha nincs a színészcsere, amit Terrence Howard állítólagos csillagászati gázsi-kérelme szült. Howard-nak is jól állt Rhodey szerepe, és ezek a „sztár vagyok, ha kellek, akkor fizess meg”-dolgok nálam kiverik a biztosítékot.

(Interlude: Ha itt megint villantott volna, akkor utána gyanítom több filmes produkció kereste volna fel, ami értelemszerűen több pénzt termelt volna a zsebébe. Így most kicsit a két szék között a padlóra effektust érzem vele kapcsolatban, de persze gondolom anyagilag így sincs oka a panaszra.)

War Machine „megszületése” érdekes keretet kapott, de cseppet sem zavaró vagy bugyuta. Maga a karakter pedig az egész filmben a legnagyobb bad-ass, gigászi az első megjelenéstől az utolsó sisakrostély lecsukásig. Imádtam! A film utolsó felében pedig már a Vasember és a közte lévő nexus is átütő erejű volt, öröm volt nézni.

A zene ismételten igen impozáns lett és a két AC/DC track is jó helyen volt jó időben.
A számítógépes rásegítés nagyon klassz lett, csak nagyon ritkán lógott ki a lóláb, de akkor sem volt annyira bántóan gagyi, mint például az X-Men Origins: Wolverine esetében, mikor Rozsomák először próbálgatta az adamantium karmait. Az első film 140 milliós költségvetését nyilvánvalóan meghaladta a folytatás büdzséje, de meg is látszik a filmen. A monumentalitásával nem nagyon lehet vitázni, mert feljebb tették a lécet és át is ugrották annak rendje és módja szerint.
A legújabb Marvel-film minden perce pörög (nem feltétlenül akciókra kell gondolni), nem nagyon van idő pislogni és még a kólát is csak a vászonra szegezett tekintettel lehet szürcsölni.
Amit pedig már minden filmes oldal megírt: tessék a stáblistát végigülni, mert megéri!

Tegnap még úgy jöttem ki a moziteremből, hogy az első film jobban tetszett, de mialatt most írtam a kritikámat egyre inkább az csapódott le bennem, hogy a kis gikszereivel együtt a Vasember 2 is van olyan erős alkotás, mint a 2008-as, így erre is megadom a 9/10-et.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7