Szeptember elején megjelent a Mozaik 83. száma, melyben a három manó új kalandja kezdődik.
Minden jó, ha jó a vége: a három manó Bagdadban elbúcsúzott Loftus professzortól és annak gyönyörű feleségétől. Leától. Jóllehet, pár órával korábban még igencsak szorult helyzetben volt az öt keletutazó. Hosszú kalandjuk során ugyanis az oszmán titkosszolgálat emberei folyamatosan a sarkukban voltak. Mindenképpen megpróbálták megakadályozni, hogy a mezopotámiai sivatagban talált olajlelőhely híre a nyilvánossághoz eljusson. Ez majdnem sikerült is nekik. Csak hajszál híján és persze sok szerencsével sikerült a bátor kalandoroknak túlélni a két gonosz ügynök, Ömer Yeralti és Vefasiz merényleteit. Már a Konstantinápoly felé vezető úton megpróbálta a két gazfickó meghiúsítani a professzor utazását. Még az olyan hideg fejjel megtervezett merényletektől sem riadtak vissza, mint a vonatszerencsétlenség a stuttgarti pályaudvaron vagy a – szerencsére félresikerült – ételmérgezés az Orient expresszen. Ha az Abrafaxok sejtették volna, hogy mi vár rájuk, amikor Londonban az Orient expresszen állást találtak, talán mégiscsak hordárok maradnak…