KomiXérum #51

New Avengers #2

Történet: Brian Michael Bendis
Rajz: Stuart Immonen
(Marvel)

Miért van az, hogy amit egy író nem tud megfelelően működtetni az egyik csapatképregényében, simán megoldja a másikban? Bendis és a sima Bosszúangyalok egyre gyengébbek, a korábbi gárda viszont továbbra is jól teljesít, még ha nem is kiemelkedően. Pedig a sztori csak egy picivel kevésbé elmeháborodott, mint a testvérlapban, hiszen a mágikus-megszállós-démonos veszedelmek se tartoznak általában a különösebben komolyan vehető vonalba. Mégis, ezt kellemes olvasni, van némi pofozkodás meg vicceskedés, a drámai momentumokat azonnal iróniával oldják, ahogy megszoktuk a Bendis-Immonen párostól. Amúgy biztos, hogy Immonen jelenti az egyik fontos különbséget, mert az ő könnyedsége, egyszerre feszes és laza tempója mindig hozzájárul, hogy remekül szórakozzunk egy New Avengers-epizódon. Aztán itt van még magának a csapatnak a kérdése. Jogos, hogy az eddigi több mint 60 rész miatt az Új Angyaloknak van némi előnye: Bendisnek volt ideje rátalálni a karakterek megfelelő helyére, ráérezhetett a dinamikára. De azt se felejtsük el, hogy a Vasember-Thor-Amerika Kapitány tengely is szép közös múltat tudhat maga mögött. Ezekkel a nehézfiúkkal a puszta megjelenés, a történelem súlya az, ami már önmagában be kellene, hogy indítsa a történetet. Ezt Bendis nem igazán tudja elérni, ő sosem volt a hagyományok embere.
A két héttel ezelőtti részben a dühös óriássá változott Luke Cage rombolt végig egy közparkon, majd az őt megszálló démon átröppent Vasökölbe, és megszerezte Agamotto szemét. A létfontosságú varázstárgy nélkül világunk – természetesen – el van veszve, ha hihetünk Dr. Strange-nek és Daimon Hellstromnek. Ronda vörös felhők gyülekeznek Manhattan felett, vagyis most jön még csak a neheze. Strange és a többi mágus egyébként hiteles és csöppet sem unalmas figurák, akik remekül kiegészítik a jobbára földhözragadt gondolkodású hősöket – elég csak a csapatkapitányra, Luke Cage-re gondolnunk, és az se véletlen, hogy a Fantasztikus Négyesből pont a Lény van itt. Egyébként Grimm az, akinek még nincs meg a helye az Angyalok között, vele továbbra sem kezd sok mindent az író. Cserébe Pókember itt sokkal jobb formában van, mint odaát az Avengers Mansionben. Egyértelműen jobb ez a sorozat, ha az Avengers ennek a szintjét elérné, az kezdetnek nem is lenne rossz.
Czben

X-men Legacy #238

Történet: Mike Carey
Rajz: Clay Mann
(Marvel)

Véget ért egy nagyszerűen levezényelt esemény, és máris itt a következő eset kedvenc mutánsaink számára. Mike Carey a Second Coming után nem átallt gondolkodás, és egy percnyi pihenő nélkül újabb akcióba küldeni hőseinket, ami egy teljesen más, klasszikusabb irányt jelent az elmúlt hónapok mutánsellenes csetepatéihoz képest.
Carey remek író, ezt a Legacy oldalain már régóta bizonyítja, és hála az égnek a legújabb szám is szépen illeszkedik a sorba. Hőseinknek ezúttal az egyik X-man, Indra családján kell segíteniük, akinek testvére kómában fekszik. Irány tehát India, a kísérethez pedig nem más csatlakozik, mint a jó öreg Magneto, akinek (a képregény szövege alapján) egy kis dolga van arrafelé… A Hellblazer után nem sokkal az X-men is belekóstol az indiai levegőbe, ami itt nem is a színes hátterekről, sokkal inkább a családi és társadalmi berendezkedésekről ismerszik meg.
Carey egy csettintéssel kerít egy olyan konfliktust hőseinknek, amit már sokszor láttunk, de az elbeszélés tempója, és a fordulatok jó időzítése miatt újra és újra rácsodálkozunk, és bekajáljuk. A füzet kezdő jelenetében megismerjük például Luz-t, a különleges képességekkel rendelkező karaktert, aki aztán jól bekavar az kis indiai kiruccanásba. Fontos még, hogy miközben Carey egy reményeim szerint nagyot szóló akció előkészületeit teszi meg ebben a számban, fordít időt a többi konfliktusra is, amibe belekezdett, és remekül kapja el a pillanatokat. Indra családi tragédiája nyomasztó, az a néhány panel, amit apjával való kapcsolatának szentel az író igazán drámai, és a jelenet végére egy olyan dilemmával állítja szembe, ami egyáltalán nem várt, de annál inkább érdekes.
Carey a karaktereit is remekül használja. Magneto a csendes, sztoikusnak látszani akaró hős szerepében tündököl, aki végre ismét használja erejét, és megpróbál rájönni az Indiában áldozatokat szedő rejtélyes vihar eredetére. Indra karaktere is leköti a figyelmet, ahogy a felbukkanó Luz is figyelmet érdemel. De senki nem olyan feltűnő jelenség ebben a képregényben, mint Vadóc, és ebben bizony nagy szerepe van a rajzokért felelős Clay Mann-nak is.
Arcai a közelieken gyönyörűek, és bár az anatómiával akad gond itt-ott, azt el kell ismerni, hogy Vadóc lábai, illetve feneke még soha nem volt ilyen szexi, hétköznapi értelemben véve. Egy csaj a mindennapokból, lenge, nyári öltözékben, akit sikerül mindig olyan kameraállásból megmutatni, hogy a feneke és a lábai, esetleg a szabadon hagyott vállai ellopják az egész panelt. A színező Brian Reber pedig életszerű árnyalatokkal töltötte meg a vonalakat, így még teljesebb élményben lehet részünk.
Az új Legacy látványban ugyanúgy rendben van, mint történetben, most már csak annyi a dolgunk, hogy örüljünk a Second Coming utáni éra eme remek pillanatának, és várjuk a követező számot.
Fdave

Oldalak: 1 2