KomiXérum #35

Hellblazer #261

Történet: Peter Milligan
Rajz: Giuseppe Camuncoli és Stefano Landini
(Vertigo)

Ahogy Milligan megígérte: irány India, a varázslatos ország telve színekkel és misztikummal! India a Gettómilliomos ellenére is úgy él a legtöbbek fejében, mint a spirituális mennyország, amivel, és ahogy azt az India első része is bizonyítja, nem tévedtünk nagyot. A manapság bemutatott szegénység teljesen hiányzik az új füzetből, helyette bármilyen meglepő, de teljesen másra helyezi az író a hangsúlyt: a varázslatra. Constantine Phoebe feltámasztása miatt utazott el a távoli országba, ám azt még ő sem gondolta volna, hogy minden eddiginél látványosabb ellenféllel kerül szembe. Illetve még nem, csak kóstolgatják egymást, de Milligan szerencsésen vázol fel néhány oldal alatt egy szövevényes alaphelyzetet. A szövevényes ennyi Constantine-epizód után nem jelent többet puszta ujjgyakorlatnál, hisz elég nehéz majd’ háromszáz számnál újat mondani, marad hát az érdekes helyszín. De hogy hogy pont India? Miért pont oda kellett kedvenc noir hősünket száműzni „imádott” hazájából? Ne aggódjatok, kedves rajongótársak, Milligan mindenre gondolt. Na és pont itt van a kutya is elásva: ha nem lehet újat mondani, mindig kell egy kis érdekes csavar, és máris olyan köntösbe burkolózik az ötlet, hogy még a saját anyja sem ismer rá. De higyjétek el azt is, hogy olyan egyszerű a megoldás az indiai helyszínre, mint egy pont, teljességgel kézenfekvő. Vagy csak én vagyok ilyen balga, és nekem nem jutott ez eszembe? Mindegy is, nem spoilerezek, elvenné a meglepetés varázsát.
A történet szerint Constantine Phoebe miatt minden követ megmozgat, még egy régi ismerőséhez is beköszön, hátha tud segíteni valamit. Charlie egy szeretetotthont üzemeltet, új életet kezdett itt, ahol senki nem tud a múltjáról. Képzelhetitek, mennyire kellett neki egy régi „cimbora” felbukkanása. De Constantine nem kegyelmez: a templomos beköszönésének jelenete kísértetiesen emlékeztetett engem a Transmetropolitan egyik jelenetére, ahol Spider Jerusalem keresi fel egyik szemétláda ismerősét. Eközben az indiai utcákon rejtélyes halálesetek történnek: az elmúlt három évben számtalan fiatal nő esett áldozatul valami különösnek, eseteikben közös, hogy a gyilkos kilétét a rendőrség képtelen felfedni. Az említett csavar pedig a képregényben a bűnügyi szál keverése India és a nyugati világ szokásainak és mentalitásának különbségeinek részletezésével. Az író lenyűgöző munkát végzett, a cliffhanger pedig látványos és nem utolsósorban rohadtul vicces!
Amit még muszáj elmondanom, hogy imádom Camuncoli és Landini munkáját. A sorozat füzeteiben eleddig zseniális munkát végeztek, a komor Constantine kicsit felszabadultabb lett kezeik alatt, de még így is megtartotta különc kinézetét, és minden eddiginél nagyobb szemétládának sikerült őt ábrázolniuk. A mostani füzetben nemkülönben brillíroztak, a kezdő jelenet képsorai az iszogató, illetve faliképével diskuráló férfival talán a füzet csúcspontjai.
Egy hónap a folytatásig! Még egy hónap a folytatásig?
Fdave

Spider-Man 1602 #2

Történet: Jeff Parker
Rajz: Ramon Rosanas
(Marvel Comics)

A múlt havi ígéretes kezdet után novemberben valóban beindult az 1602-es univerzum legújabb toldaléka, a Pókembert középpontba állító ötrészes mini. A felütés Roanoke-ban játszódott, a sztori nagy része azonban az Óvilágban, a vén kontinensen fog zajlani, a 2. szám pedig az Atlanti-óceánon, vagyis a hajóúton történtekről tudósít. Peter Parquagh kapta ugyanis a feladatot, hogy a szerelme, Virginia Dare éltét kioltó Norman Osborne-t visszakísérje Angliába, ahol végre jól megérdemelt helyére kerülhetne: a bitófára. A sátáni Norman azonban a hajón Peter ellen uszítja a kedvezőtlen széljárástól feldühödött matrózokat, mondván, hogy mi más hozhatta volna rájuk a bajt, ha nem egy boszorkányfajzat (a barátságos terminussal a mutánsokat illetik). A legénység már épp meglincselné a Pókot, amikor kalózok támadnak rájuk. A haramiák vezetője Wilson Fiske (alias King’s Pin), az elsőtiszt pedig a mindig célba találó ágyús, Bull’s Eye. A hajócsata jelenti a füzet legnagyobb akciószekvenciáját, a folytatásban pedig (Osborne halálos sérülései után) Peter küldetése is megváltozik némiképp: Franciaországba kell utaznia, hogy az elismert tudós, Henri Pym számára kézbesítsen egy küldeményt.
Rengeteg eseményt és fordulatot sűrít bele Parker az 1602 második részébe, mégsem érezzük úgy, hogy kapkodóvá válna a cselekmény. Ellenkezőleg: az író arra is alkalmat teremt, hogy a főhős lelki folyamatait, érzelmi hullámzását is bemutassa. Hiszen akármennyire is szerette Virginiát Peter, itt mégis egy pelyhedző állú fiúról van szó, akiben ott tombol az élni akarás: túl kell tennie magát a lány elvesztésén, valahogy úgy, ahogy Gwen Stacy halála után kellett továbblépnie Peternek az eredeti univerzumban. Innen nézve jópofa csavar, hogy ezúttal az új feladatot hozó hajóskapitányt hívják Captain Stacey-nek. És ha már az átfazonírozott Marvel-karakterekről esik szó: Fiske és Bull’s Eye felvonultatása is erőlködés nélkül, magától értetődően sikerül Parkernek, egy pillanatig sem érezzük, hogy ezeknek a szereplőknek ne lenne helyük egy 1602-ben játszódó mesében. Az író Fiske-kel kapcsolatban a humorát is megcsillanthatja: Peter díszes, 17. századi nyelvezetben szólogat be Wilsonnak olyan szellemesen, ahogy azt Bendisnél olvashattuk még a korai Csodálatos Pókemberekben. Ez a remek történetszövés és karakterábrázolás sokat köszönhet Ramon Rosanas képeinek is, aki invenciózusan használja a korabeli díszletet, és ügyes panelkezelésével és beállításaival pergővé teszi a szűk terekben, pl. a hajófenékben játszódó jeleneteket is. Ha a sorozat hátralévő három rész is hozza az eddigiek színvonalát, nincs miért aggódni.
Czben

Oldalak: 1 2