„A bukott angyalok etetése tilos…” – dalolja a fülembe Lovasi András vészjósló baritonján, miközben megérkezem a Deák térre, ebben a borzasztó, álmosan tejfölös, fáradt-hideg időben. Legnagyobb meglepetésemre volt osztálytársam, Réka szobrozik cseppet dideregve az aluljáróval szemben. Értetlenkedésemre (mármint hogy mit keres ő itt) szemrehányóan közli, hogy reménybeli grafikusként igenis hadd érdekelje már a képregény. Örülök neki, naná, szeretném azt gondolni, hogy Rékára tudat alatt hatott a gimnáziumban kifejtett 8 éves aknamunkám. De valószínűbb, hogy semmi közöm az egészhez – és így talán szerencsésebb.
Rékán és időközben felbukkanó grafikus-wannabe ismerősén azért látszik, hogy pehelysúlyú versenyzők, alig fél órát maradnak. Hát igen, benn, a Gödörben már érzik, hogy itt többségben elhivatott emberek vannak, kósza betévedők csak kevesen – sajnos. Túl egyszerű ismerős arcokat kiszúrni, de persze örömteli is. Váltok néhány szót jeles képregénybarátokkal, de belül érzem, hogy még nem kezdhetek aktívan dumálgatni: vásárolnom kell. Mégpedig, előzetes költséglistám alapján, az utóbbi idők rendezvényeinek legnagyobb anyagi áldozatát kell meghoznom az elkövetkező órákban. Fenébe a válsággal.
Legjobban az új magyar cuccokra vagyok kiéhezve: a Bábel verme a Stroboscopát ismerve nagyon kell, a Marketing stratégia meg pont azért érdekel, mert nem sokat tudok róla meg az alkotóiról. Még az sem érdekel, hogy rosszul van írva a cím (a bizonyítékért ld.: Bauer – Berács – Kenesei [2008]: Marketing alapismeretek. Aula Kiadó, Budapest). Megint vannak új minimálpéldányszámú szerzői alkotások, ezekből elsősorban a Fazzine-ra vágyom, mert Felvidéki Miki az egyik legszimpatikusabb magyar képregényes, meg különben is, ez tényleg egy fanzine, aminek így, ilyen formában van létjogosultsága, és nem a piszkos anyagiakon múlik, hogy nem színesben-díszkötésben jön ki.
De mindezek előtt azért csak az új Kalyber Joe-t veszem meg. Pilcz Roli már reflexből dedikál, közben pedig a mellettem álló magas srácról kiderül, hogy ő Nihil, egy újabb, személyesen még nem ismert fórumos arc. Első élőszóbeli dialógusunk idekívánkozik:
– Te vagy czben?
– Én.
– Nihil.
– Helló. Téged még nem is láttalak.
– Most már láttál.
– Aha.
– Nem vagyok olyan, mint a jeti.
– Nem vagy.
Aztán jót beszélgetünk Mark Millarról meg az Ultimate X-Menről, szóval büszke geekekként viselkedünk. De már sodródom is tovább: veszek még néhány szerzőit, aztán Marabuék felé is elnézek – ezen a fertályon futok össze Árva-Szabó Petivel és Horváth Henrikkel. Körbenézünk, és levonjuk a tanulságot: a rendezvény „családias”, azaz marha kevesen vannak, legalábbis ahhoz képest, amit a Gödörben megszoktunk. Kedélyesen csevegni kezdünk állandó témánkról, a Nagy Magyar Képregényes Ügyről, aztán egyre komorabbak leszünk: Henrik éjsötéten látja a jövőt, és nem tudunk igazán meggyőzően érvelni ellene. Az érkező Szabó Jenő se érti szomorúságunkat: „Mi ez a komolyság?” – kérdi meglepődve, mikor itt ez a sok új magyar képregény, örülni kéne, srácok. A beszélgetésünk aztán valahogy függőben marad, vagy én nézek el másfelé, nem is tudom. Veszek még valamit, hogy kicsit jobban érezzem magam – talán épp egy Kázmér és Hubát, az garantáltan működik.
Megvizslatom még a helyszínen rögtönzött, készülőfélben lévő 5 órás képregényeket, és a színpadra is vetek egy pillantást. Halmos Ádám annyira meggyőzően hozza a showmant minden rendezvényes tombolasorsoláson, hogy nemrég a Képregénykiadók Szövetségének elnökévé is megválasztották – most is kézben tartja az eseményeket. Kicsit szégyellem magam, mivel gyalázatos riporterként egyetlen programot sem ültem végig. Három darab fényképet azért csinálok, nagyjából mind homályos lett, sebaj, majd kölcsönveszem mano képeit (és lőn). Aztán szép lassan a kijárat felé veszem az irányt.
Visszakapcsolom a Kispált (track 02: Tiszai pu.), és közben elgondolkozom a Hungarocomixról, meg az egész itthoni képregényes életről.
Ezen a rendezvényen is, ahogy a legtöbb ilyen összejövetelen, én például nagyon jól éreztem magam, mert szeretem ezeket a képregényes srácokat, szeretek velük beszélgetni, velük, veletek lenni ilyenkor. De egy csomó, eddig is érvényes kérdés vált sürgetőbbé számomra. Halad-e a magyar képregény szekere? Nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni egyetlen rendezvényből? Túldimenzionáljuk a problémákat? Ugyanaz a néhány száz ember lesz itt 5-10 év múlva is, csak addigra kicsit öregszünk? Hol vannak az alkalmi látogatók? Hol vannak a lelkes, de nem a keménymagba tartozó érdeklődők, az igazi képregényturisták? Bárhol legyenek is – bárhol máshol, merthogy november 29-én (tisztelet a kivételnek) nem a Gödörben voltak. Vagy csak én láttam rosszul.
Kránicz Bence, 2009. december 13.