Képregényfilmek a Marvelen túl

A szórakoztató szuperhősadaptációk közül mindenképpen meg kell említeni Mike Mignola Hellboy sorozatát, aminek első részét 2004-ben, második részét 2008-ban vetítették a mozik. Az adaptáció sokat köszönhet a főhőst alakító Ron Perlman karizmájának és Guillermo Del Toro képzeletének. Egy időben tervezték egy harmadik részben lezárni az emberbarát démon kalandjait, ám eléggé kétséges, hogy ezt valaha is látni fogjuk.

A második évezredben természetesen folytatták vagy szép magyar kifejezéssel rebootolták a kilencvenes évek képregényfilmjeit. Így az eredeti film után öt és tizenöt évvel később érkezett a Men in Black második és harmadik része. A második rész meglehetősen vegyes fogadtatásra talált, a harmadik azonban kellemes meglepetés volt a hatvanas évek közegével és Josh Brolin fiatal K ügynökével. Ezzel szemben A Maszk 2 – A Maszk fia simán csak borzalmas volt, és ugyanígy kevés dicséret illethette meg a 2014-es Tini Nindzsa Teknőcöket, aminek, mit tesz Isten, idén mutatják be a folytatását.

Ezzel szemben a 2012-es Dredd átütő sikert aratott a rajongók körében feszes történetével, nyers brutalitásával és a gyarlóságaik ellenére – vagy éppen azért – szerethető karaktereivel. Az is pozitívumnak számított, hogy Karl Urban Sylvester Stallonéval szemben egyszer sem vette le a sisakját. Sajnos a film bevétel terén nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ennek ellenére van esély egy Netflix sorozatra.

A második évezred képregényadaptáció közül bőven találhatunk olyat, amelyek teljesen más zsánert képviselnek. Így a 2002-es A kárhozat útja és 2005-ös Az erőszakos múlt is képregényeken alapul, ahogy a 2001-es Tétova tinédzserek és a 2003-as Sikersztori is. 2007-ben francia-iráni-amerikai animációs film készült Marjane Satrapi önéletrajzi ihletésű képregényéből, a Persepolisból, aminek célja többek között az volt, hogy árnyaltabb képet adjon Iránról a nyugati világnak. A film díjat nyert a 2007-es Cannes-i fesztiválon, és emellett Oscar-díjra is jelölték. Ugyanígy képregényből készült a Scott Pilgrim a világ ellen, ahogy a népszerű 2003-as dél-koreai film, az Oldboy is egy japán mangán alapul.

Velük szemben akadnak olyan szuperhősfilmek, melyek semmi képregényes gyökérrel nem rendelkeznek. Az egyik legelső M. Night Shyamalan második filmje, A sebezhetetlen volt. Bár Shyamalan neve manapság már nem jelent minőséget, A sebezhetetlen egy hangulatos, két lábbal a földön járó, önreflektív szuperhős film volt, jóval azelőtt, hogy a hasonló filmek népszerűvé váltak volna. 2008-ban jött ki a Hancock, ahol Will Smith Superman antitézisét alakítja – a film első fele kimondottan ötletes és jópofa, és ha a második felére is kitartott volna a lendület, akkor most egy klasszikusról beszélhetnénk. A 2009-es Az energia egy olyan világba kalauzol el minket, ami sokban hasonlít az X-menéhez vagy a Hősökéhez. A film főszereplője az a Chris Evans, aki korábban Fáklya volt, később Amerika Kapitány lett, emellett szerepelt a Vesztesek bosszúja (2010) című, leginkább A szupercsapathoz hasonlítható képregényadaptációban. A 2012-es Az erő krónikája pedig a szuperképességek árnyoldalába enged betekintést.

Ezen kívül találkozhatunk családbarát szuperhősfilmekkel, melyek közül a legnépszerűbb kétségkívül a Pixar 2004-es A hihetetlen családja. A történet nagyban merít a Fantasztikus Négyes és a Watchmen – Az őrzők képregényekből, a sikere mégis abban rejlik, hogy nagyközönség számára tett elfogadhatóvá egy olyan zsánert, ami korábban ott még cikinek számított. A 2010-es Megaagy már a szupergonosz szemszögéből meséli el a történetet, és a középpontjában a narratívából fakadó elrendeltetés áll. Rajtuk kívül készültek még tiniket megcélzó filmek, mint a Szuper felsőtagozat (2005) és a Szupersuli (2006).

Mint láthatjuk, a kétezres években ki sem látszunk a képregény-adaptációkból és a szuperhősfilmből. Helyhiány miatt most bővebben nem térek ki a stripekre, mint a Garfield vagy a Túl a sövényen. Annyi kitekintés még hadd álljon itt, hogy a kétezres évekre megnőtt a képregényből készült rajzfilmek száma, a tízes évekre pedig a tévésorozatoké. De ez utóbbi már egy teljesen más történet, és elbeszélésére más alkalommal kerül sor.

A képregény- és szuperhősök tehát jöttek, láttuk, látjuk őket, és úgy tűnik, még jó ideig velünk maradnak. Kérdés, persze, hogy mi lesz akkor, amikor elmesélték az összes történetet, de az eddigi tapasztalatok alapján várnak pár évet, majd elmesélik újra, csak más szemszögből.

Oldalak: 1 2 3