Április 16-án este 18 órától a Magyar Képregény Szövetség gyorstalpaló fejtágítót tart a Roham kávézóban (Budapest VIII. Vas u. 16.) a képregény iránt nyitott, de erről a különleges, reneszánszát élő művészeti ágról keveset tudók számára.
A Margó Fesztivál keretein belül zajló est két izgalmas előadással adja meg az alaphangulatot: Korcsmáros Gábor (a legendás magyar képregényrajzoló, Korcsmáros Pál unokája, a Képes Kiadó vezetője) tartja meg „A képregény felfedezése” című szórakoztató és informatív szemináriumát, majd Varró Attila (kritikus, esztéta, a Kult Comics című könyv szerzője) mutatja be a hallgatóságnak az irodalom és a képregény közti párhuzamokat, különbségeket.
Ezek után a közönség szeme előtt zajlik le az első hazai Képregénybajnokság selejtezője.
A rögtönzésben legjobb képregényrajzolók (Csordás Dániel, Felvidéki Miklós, Fritz Zoltán és Tálosi András) mérik össze erejüket, a tét: a 7. Magyar Képregényfesztiválon tartandó nemzetközi döntőn való részvétel.
A látványos, többfordulós csata műsorvezetője Wostry Ferenc (könyvesblog, geekblog), a feladatokat Dragomán György (József Attila-díjas magyar író) osztja ki a versenyzőknek, a zsűri pedig maga a közönség.
Mindezek után este 10-től indul a képregényparty a Dirty kaleidoscope-pal, ahová a jelmezben érkezők között képregényes ajándékokat osztanak szét a szervezők.