Heti Marvel 08/23

Punisher War Journal 20: Matt Fraction másodszor. Ezúttal a Megtorlót küldi csatába, akinek nemezise, Jigsaw a Kézhez fordul segítségért, hogy végleg kitakaríthassa a világból gyűlölt ellenségét. Nem sok minden történik ebben a számban: megszületik az említett megállapodás, van egy rövid kitérő Bridge és csapata felé, Frank rájön, hogy a nyomában vannak, aztán következik a harc a Kéz nindzsáival – ami sokkal jobb, mint amire a koncepció alapján számíthatnánk. Van ráció benne, hogy nem rá jellemző ellenfeleket szabadítsanak rá a főszereplőre (még akkor is, ha ezzel úgy tűnik, kicsit tompítják a két karakter korábban ígéretes, mélyen személyes konfliktusát), Fraction pedig ki is hozza a szituációból, amit lehet. És még ha nincs is sok esemény, a képregény szokás szerint kiválóan van megírva. A dialógusok lendületesek, az összecsapás ötletes, Frank narrációja hatásos: a karakter önmagához méltón mindent a küzdelem, a túlélés szempontja szerint lát, és még az sem érdekli, ha egy testén átszúrt karddal kell harcolnia – bár arra kíváncsi leszek, Fraction hogy sumákol majd el egy ilyen halálos sérülést, de van benne annyi bizodalmam, hogy ne aggódjak sokat miatta. Chaykin rajzai továbbra is ambivalens érzéseket keltenek: Olivettihez képest határozottan jók, és van egy sajátosan rajzfilmes, mégis nyers stílusuk, ami megfoghatja az olvasót, ugyanakkor ehhez a sorozathoz valamivel realisztikusabb és sötétebb képi világ dukálna.

Secret Invasion 3: A második rész egy helyszínen játszódó bunyója után visszatérünk a többszálas cselekményhez, és ezzel visszatér közénk az első rész színvonala is. A két főszál a New York-i és a vadföldi, és egyik jobb, mint a másik. Előbbiben a Young Avengers próbálja állni a sarat a megszálló skrull seregekkel szemben (egy-két karakterhalál is kilátásban van), majd az ütős utolsó oldalon megérkezik végre a főszálba egy nagyon-nagyon várt szereplő is. Utóbbiban Bendis Vasembernek és Póknőnek ír egy szenzációsan jó közös jelenetet, amiben a Jessica helyét átvett skrull császárnő arról győzködi Tonyt, hogy ő is a támadók alvó ügynöke. Nem egészen világos, hogy miért nem öli meg egyszerűen, ahelyett, hogy kételyek közé taszítja, de biztosan (khm, remélhetőleg) lesz ennek valami ésszerű magyarázata. Emellett van egy fantasztikusan hangulatos jelenetünk Maria Hillel, és egy őt megadásra felszólító „Jarvisszal”, és egy igazi tökös, badass Norman Osbornunk, aki szembetalálja magát a tomboló Marvel Kapitánnyal. Ami még szembetűnő, hogy mint a House of M esetében, Bendis – a roppant gyors kezdés ellenére – most sem siet el semmit. A nyolc részből már túlvagyunk hármon, és még mindig csak az invázió első perceiben, a (mellesleg egyre nagyobb intenzitással és hangulattal megjelenő) háború legelején járunk. Remélem, a negyedik részben már kicsit továbbmozdul innen a cselekmény, mert bár Bendis továbbra is nagyszerűen ír, és Yu meglepően jól teljesít egy monumentális esemény rajzolójaként, de lassan nem ártana haladni…

Wolverine: Dangerous Games: Újabb Wolverine one-shot, pedig a legutóbbi még csak két hete jött ki. Nem érezem úgy, hogy szükség van akár csak feleennyi Rozsomák képregényre, de hát a Marvel nyilván tudja mit csinál… vagy nem. Ez itt mindenesetre két sztorit foglal magában. Az elsőben hősünk egy embervadászatba bonyolódik némi hippiszál befonásával. Az egész nem különösebben izgalmas, az arcátlanul egyszerű sztorit pedig az író azzal próbálja kicsit feldobni, hogy elkezd össze-vissza ugrálni az időben, ráadásul az egyes idősíkok közti váltogatást, biztos, ami biztos, még jól szájba is rágja. Csakhogy ez semmi pluszt nem ad hozzá az élményhez, nem fokozza a hatást, a feszültséget, nem segíti a befogadást, egyszerűen csak trendi, és bosszantóan felesleges. A második, rövdiebb sztoriban Rozsomák néhány thai szerzetesnek segít lerázni és megfélemlíteni pár gengsztert, de azok válaszul lemészárolnak mindenkit. Triviális bosszúsztori, amit az író ez esetben Logannek a dühöngő énjével vívott harcával igyekszik feldobni – csakhogy egyrészt ez már évek óta nem téma a karakter életében, ellentétben a becsülettel, ami mindig is az volt, így az olvasó csak néz egy nagyot, amikor a főhős azt állítja, hogy az nem fontos neki. És különválasztani Logant Rozsomáktól, más értékek szerint megközelíteni őket… nem, ez megint csak nagyon nem jellemző erre a figurára. Ergo az egésznek nem sok értelme van. A rajzok egy kellemes, átlagos színvonalon mozognak. A második sztoriban erőteljesebbek, nyersebbek és realisztikusabbak a vonások, viszont az alkotónak sehogy sem sikerül Logan arcát megfelelően ábrázolnia. Alattomos a mosolya, a törött, bokszolóorrát meg ne is említsük. Kihagyható.

Young X-Men 3: És íme egy sorozat, ami rosszul indult, és azóta is csak romlik. Nem akarom sokat tépni róla a szám, mert még pár hosszabb, vitriolos sort sem érdemel meg. A karakterek jobb esetben unalmasak és élettelenek, rosszabb esetben egyenesen katasztrofálisak. Guggenheim próbálja kicsit kiemelni Wolf-Cubot, de csak klisék jutnak eszébe, Küklopsz pedig megint tart egy kiselőadást arról, hogy mennyire fontos könyörtelenül legyilkolni mindenkit, aki a szemük elé kerül. Még akkor is, ha régi barátokról van szó, akiknek tervéről nem tudnak semmit, és senki nem veszi a fáradságot, hogy utánanézzen, most ők tényleg gonoszkodni kezdtek-e. Rohadtul unom már ezt. Nem csak azért, mert gyerekek hóhérként való felhasználása fényévmilliókra van Küklopsz karakterétől, hanem azért is, mert nincs semmi értelme. Az író valahogy az M-nappal indokolja, hogy itt bizony már keményebb kézre van szükség, de… ööö… miért is? Lássuk csak, szóval sokkal kevesebb mutáns van, mint korábban, a faj veszélyeztetetté vált – hát öljük egymást még hevesebben, mint eddig! Logikus, nem? Emellett vannak még fantáziátlan akciók, meg egy felesleges oldal Napfoltról és Ágyúgolyóról, amiből abszolút nem derül ki semmi, viszont segítségével sikerül megfelelni az oldalmennyiséggel kapcsolatos elvárásoknak. Talán nem fair az első sztori befejezése előtt mondani ilyet, de ettől függetlenül ez a sorozat egy nagy nulla. És máris három számmal több van belőle, mint amennyi még elviselhető lenne.

Oldalak: 1 2 3