Heti Marvel 08/23

Invincible Iron Man 2: A héten folytatódik Matt Fraction sztorija is a XXI. század high-tech öngyilkos merénylőiről. Az író a való világ egy őrült rákfenéjét kombinálja a Marvel Univerzum végtelen technológiai lehetőségeivel. Soha ijesztőbb és aktuálisabb témát. Egy idegen inváziónak, vagy egy szokásos szupergonosz-fenyegetésnek is megvan persze a maga vonzereje egy jó író kezében, de Fractionnek sikerült egy igen súlyos problémáját a szokásosnál sokkal erőteljesebben rávetítenie egy klasszikus szuperhős-történetre. És hol máshol lenne ennek jobb helye, mint a Vasemberben? Az író a jól megválasztott téma kapcsán továbbra is ügyesen játszik a vérbeli technokrata főhős karakterével, és továbbra is élvezet nézni, hogy valaki ezt, nem pedig az utóbbi években eluralkodott diktatorikus oldalát emeli ki. Fraction kiváló érzékkel invitál meg minket Tony agyába, amelyben megállás nélkül forognak a fogaskerekek, amik mindent a technológián és a jövő lehetséges alakulásán keresztül látnak, és állandóan ötletelnek a majdani fejlesztéseken, még a csata hevében is. Vagyis sikerült megragadni (illetve újra hangsúlyossá tenni) a karakter azon esszenciális jellemvonásait, amik eredetileg is a leginkább megkülönböztették a többi szuperhőstől (és jó viszontlátni playboy-rutinját is, főleg a flörtölését Pepperrel). Ráadásul Fractionnek még futja egy remek jelenetre Thorral is. Ellenben Larroca mintha kicsit elfáradt volna, rajzai átlagosak, panelelrendezése sem különösebben fantáziadús, pár kép pedig kifejezetten gyengére sikerült: Thor például az egyik kockán úgy néz ki, mint egy tinédzser.

Kick-Ass 3: Mark Millar képregénye. Ami azt jelenti, hogy olvasás közben szinte várom, hol fogja elrontani. Szerencsére hiába várok. A harmadik résznél járunk, és ez még mindig cool, még mindig vicces, és még mindig eredeti. Nem tudom, mit szed Millar, de remélem, tele van vele a spajza. Rég láttam nála ilyen jól felépített sztorit: eddig mindegyik számnak megvolt a maga határozott funkciója, és mindegyik vége annak rendje és módja szerint szépen, ügyesen új irányba lendítette a cselekményt. Egyetlen szituációban sem lubickol sokáig öncélúan, görcsös coolsággal, épp ellenkezőleg: mindegyikből kihoz szinte mindent, amit lehet, aztán továbblép. Botcsinálta hősünk a youtube-videónak köszönhetően immár igazi sztárrá vált, és továbbra is járja az utcákat, ám most már specifikusan. Myspace oldalán az emberek a segítségét kérik, ő pedig megy, hogy a bejelentések alapján seggeket rúgjon – persze annak a kérését veszi előre, akit dögös csajnak vél. Szép a háztetőkön ugrálós klisé kifigurázása, a csinos osztálytársnővel kapcsolatos, félreértett affér pedig pont olyan frenetikus, mint az előző részben az, amikor pár csaj mutogatós perverznek nézte. És persze ott van a befejezés, ami mint írtam, ismét ügyesen lendíti előre a sztorit – méghozzá az eddigi legfurcsább, és a sorból leginkább kilógó, ugyanakkor ha jól belegondolunk, mégis következetes fordulattal. John Romita Jr. rajzai szintén tartják a színvonalat. Nem vagyok oda a tipikus, szuperhősös munkáiért, de ehhez a sorozathoz kifejezetten passzol a stílusa.

Nova 14: Nova az Ezüst Utazó ellen! A Marvel űrrészlegének legnagyszerűbb figurái közül kettő csap össze, miközben Galactus felemészteni készül a csata színhelyét. Ezt nevezem epikus szemszögnek. Mégis, kicsit többet vártam. Bár Abnett és Lanning most is hoznak egy megbízható színvonalat, mégsem olyan magasat, mint a korábbi részekben. A két karakter közti harc a szerzőpárostól szokatlanul ötlettelen, és az elszabadult gyilkosban, a korábban bebörtönzött parazita létformában is jóval több lehetőség rejlik, mint amit végül ténylegesen sikerül kihasználni. Kicsit olyan ez a rész, mint egy kötelező, szükségesen, de nem kifejezetten kreatív átvezetés a sztori első és utolsó állomása között: a lényeg, hogy Nova szembekerüljön egy világvége-szituációval egy bolygón, amit Galactus éppen felzabálni készül, aztán pedig, hogy ott ragadjon a lakoma helyszínén, látszólag a menekülés esélye nélkül. Ez utóbbit éri el a 14. szám, aminek parazitája a jelek szerint csak egy katalizátor a fináléhoz. És sajnos a rajz sem valami nagy szám. Alves feleolyan grandiózusnak sem tudja ábrázolni az eseményeket, mint amit a sztori megkövetelne, és ezen a képregény felét eluraló, unalmas vörös hátterek sem segítenek. Ami viszont örvendetes, hogy Abnett és Lanning nagyon jól elkapták az Ezüst Utazó lelkiismeret és kötelesség közt őrlődő, és lavírozó karakterét. Beszélgetése Novával egy új, izgalmas irányba viszi a figurát, amit remélhetőleg más írók is figyelembe vesznek majd, ha beleszövik őt egy sztoriba.

Oldalak: 1 2 3