Heti Marvel 08/17

Hulk vs. Hercules: When Titans Collide: Az a különös ebben a kis egyrészes képregényben, hogy eleinte úgy tűnik, Greg Pak ténylegesen mondani akar vele valamit, vagyis értelme van, esetleg fontos az Incredible Hercules későbbi részeinek szempontjából, nem csak egy újabb bőrlehúzás. Athena meséli el ezt a történetet Amadeus Chónak, testvéréről Herculesről, de végül csak annyi derül ki róla, hogy olümposzi Istenként meglehetősen másfajta életet él, mint egy ember, ezt pedig tökéletesen tudtuk eddig is. De ettől a kis furcsaságtól eltekintve egy egészen élvezetes képregényről van szó, amiről nem tudom azt mondani, hogy mindenki azonnal olvassa el, mert olyan fantasztikus, de azt igen, hogy akinek van felesleges negyed órája, az nyugodtan leülhet elé, mert összességében jól fog szórakozni. A sztori szerint a dimenziók közt utazó Hulk (abból az időből, amikor Dr. Strange száműzte őt a mi világunkból) az olümposzi istenek vad csatájába keveredik, először Hercules, Ares és a többiek ellenében, majd az ő oldalukon. Vagyis, bár a Hulk vs. Hercules elsősorban Cho új útitársáról akar szólni, végül mégis a dühöngő zöld óriás kerül a középpontba: az ő drámája szól szívhez, az ő fájdalma érezhető át, az ő elveszettsége, a világban való reménytelen helykeresése válik a sztori érzelmi csúcspontjává, mert lehet ő emberek vagy istenek közt, akkor sem érti ezt a világot, és semmi keresnivalója benne.

Mighty Avengers 12: Nick Fury nem is lenne Nick Fury, ha nem ő neszelné meg elsőként a Föld hősei közül a közelgő (illetve már rég elkezdett) skrull-inváziót. Időben, lélekben és gondolatban visszarepülünk a Titkos háború utáni időkbe, amikor az egykori S.H.I.E.L.D. igazgatót egy szerelmét megszemélyesítő skrull próbálja megpuhítani (édes szavakkal és még édesebb éjszakával) az információszerzés érdekében. Persze lebukik, Fury pedig nem is pöcsöl sokat, lazán lyukat lő a fejébe (pár éve ezt még szivarral a szájában tette volna – ó, a régi szép idők), és a színfalak mögül dolgozva, lassan elkezdi összerakosgatni az invázió puzzle darabkáit. Adalékként van még egy jó kis jelenet Maria Hillel, és egy igazán pompás dialógus Jessica Drew-val is, aminek ismeretében kicsit indokoltabbá válik, hogy miért rohant mindjárt Vasemberhez az Elektra-skrull lelepleződése után. Az utolsó kétoldalas kép pedig, a maga egyszerűségében szenzációsan hangulatos. Pont az történik, amit reméltem: Bendis a Secret Invasinhöz ezt az eddig kevésbé jó Avengers címet is felhozta végre egy magasabb színvonalra. Nagyszerűen írt, esszenciális Nick Furyt kapunk (persze mínusz egy szivar, de ezzel már együtt kell élnünk – Quesadának hála), és bár ezt alighanem korai még kijelenteni, de a crossover tie-injei közül messze ez tűnik a legígéretesebbnek.

Ms. Marvel 26: Íme a hét második Secret Invasion tie-inje. Ha vesszük ezt, és a Mighty Avengers 12-t, lassan úgy tűnik, meglesz a crossever történetéhez hű, paranoid „bárki lehet skrull”-hangulat, amivel eddig az írók, élükön Bendissel, inkább csak kecsegtetettek. Persze az elmúlt években keresztbe-kasul retconált Marvel univerzumban a „bárki lehet skrull”-elmélet legalább olyan olvasóriasztó, mint izgalmas és érdekes, de egyelőre minden jó irányba halad. Ms. Marvel ezúttal Sum ügynök kényszerű vendégszeretetét élvezi, mivel felmerült a gyanú, hogy a szőke szuperhősnő maga is skrull – persze lakat alá kerül az imposztor is, csakhogy senki nem tudja megmondani, ki az igazi, és ki a másolat. Aztán a kihallgatás furcsa fordulatot nem vesz (a duplaoldalas kérdezősködés láthatóan Bendis-stílusú akar lenni – félig-meddig sikkerl is jár), és gyanúsítottból gyanúsító válik. Brian Reed a jelek szerint tudja, mit csinál – na nem mintha eget-földet megrengető fordulatokkal bombázná az olvasót, de azért az egész cselekmény nagyon is logikus, lendületes, érdekes és izgalmas. Az utóbbi években a tie-inek többsége az aktuális crossovert felhigító butaság volt, de Ms. Marvel eddig szépen halad afelé, hogy ha nem is fontos, legalább élvezetes kiegészítése legyen a Secret Invasionnek.

Thor 8: Straczynski kétrészes apa-fia sztorija befejeződik – és micsoda sztori volt ez! Egy hataloméhes fiú bűnbeesése, egy Isten lehengerlő megváltástörténete, epikus utazás a halál birodalmába, egy végtelenségig ismétlődő, napról napra újra megvívott, halálos küzdelem átka – vagy áldása? A nagy legendák és mítoszok hangulatát tökéletesen, sőt, varázslatosan megidéző sorozat vérbeli fantasy, és mint ilyen, roppant kellemes kakukktojásként szolgál a Marvel élvonalbeli karaktereit egyébként tipikus szuperhős-történetekben szerepeltető képregények között. És a történet még nem minden, mert Marko Djurdjevic erőteljes rajzai és Laura Martin gyönyörű színei szinte már önmagukban is eladnák ezt a képregényt – de erre szerencsére semmi szükség. A Pókember tönkretétele után szinte hihetetlen látni, hogy Straczynski mennyire magára talált, és milyen méltósággal és lelkesedéssel hozott vissza egy több mint három éve eltemetett karaktert. A Thort még annak is érdemes kézbe vennie, aki egyébként általában véve nem rajong a Marvel szuperhőseiért, úgyhogy: tégy magadnak egy szívességet, és olvasd!

Oldalak: 1 2