Game over…

Bayer Antal, a fórumunkon beszámolt néhány szomorú hírről: „A Panini Comics a Hihetetlen Pókember 27. és az Újvilág: X-Men 26. számával pontot tesz közvetlen magyarországi jelenlétére. A Pókember 27. január 10. körül fog megjelenni. Három történetet fog tartalmazni, ami azt jelenti, hogy befejeződik benne a Múlt bűnei. Az X-Menből éppen azért nem jelenik meg az egyébként általunk nyomdakészre preparált 27. szám, mert abban új történet indult volna. A Pókember 27-ben elbúcsúzunk mindkét lap olvasóitól és válaszolunk az utolsó levelekre. Ennek a lapszámnak az ára 850 forint lesz.

A döntés háttere – mint sejthető volt – az olvasók száma, ami mélyen elmaradt a kiadó reményeitől. Amikor bő két évvel ezelőtt a közvetlen piaci megjelenést választották, azt várták, hogy a négy lap beindítja a dolgokat. Ezzel szemben az történt, hogy a két Pókember-lapnak együtt is alig volt több olvasója, mint a korábbi egynek, míg a többi lap olvasótábora elmaradt ezektől – az X-Mené és a Rozsomáké kisebb, a Fantasztikus Négyesé nagyobb mértékben.

Az egyik viszonylag jó hír: A Csodálatos Pókember megmarad, és havilap marad továbbra is.

A másik pedig, hogy a Fumax és a Kingpin folytatja az idén megkezdett Marvel-kötetek kiadását, és jövőre csatlakozik hozzájuk a Képes Kiadó is.
A Pókembereket és a Bosszú Angyalait továbbra is a Kingpintől várhattok, és nagyon úgy néz ki, hogy az Újvilág X-Men is tud folytatódni kötetekben. Részletekkel talán januárban…

…ha minden jól megy, 2008-ban több Marvel-képregény fog megjelenni magyarul, mint bármikor korábban.”