Filmhírcsomag v2 9.24

Pókember, Vasember, Denevérember, Szellemlovasember, A Bűnös város emberei és a Zöld Lódarázsember, no meg a Robotok…

Még biztosan lesz két Pókember film

“Sam Raimi és Tobey Maguire is leszerződött a Pókember negyedik és ötödik részéhez” – kürtölte világgá a Sony. A bejelentés szerint a két filmet egyszerre forgatják le és nem használja A sötét lovagban látott darkos látványilágot.
Ezennel hivatalosan is lezártnak tekinthető a “Vajon ki lesz Tobey Maguire utódja a Pókember-franchise-ban?” kérdés, hiszen a Sony a héten bejelentette, hogy újra leszerződtették a rendező Sam Raimit és a főszereplő Tobey Maguire-t is. Továbbá kiderült, hogy Mary Jane alakjában továbbra is a sok kritikát kapott Kirsten Dunst tűnik fel.
És hogy a rajongók még jobban örüljenek, a Sony rögtön két részre szerződtette az egész stábot. Már korábban felmerült a hír, miszerint a Pókember 3 és 4 munkálatai egyszerre forognának, ám ezt a Sony csak most erősítette meg. A bejelentés szerint olyan nehéz a készítőkkel időpontot egyeztetni, hogy ha már sikerült megnyerni őket, rögtön több részt készítsenek el.
A Pókember 4 forgatókönyvét Jamie Vanderbilt készíti és az értesülések szerint nem szerepel benne a szimbióta. Ezt a kártyát a Sony Venom külön filmjére tartogatja. Jelen állás szerint a legesélyesebb főgonosz a Gyík, illetve a Keselyű, ám ebben a kérdésben még nem született döntés. A forgatás(ok) 2009 végén kezdődnek meg. (sg.hu)

Jön a Pókember 4 és 5, valamint egy spinoff film a harmadik részben méltatlanul kevés szerephez jutó Venomról. A piros-kék pizsamát továbbra is Tobey Maguire húzhatja magára, erről a Columbia szóvivője, Steve Elzer biztosította a rajongókat: “A stúdió soha nem keresett másik színészt, Tobey volt az egyetlen, akivel beszéltünk a szerepről.” A Pókember 4-et 2011-re, a Venomot 2012-re ígérik, a Sony 2009-ben költségtakarékossági okokból egyszerre forgatná le a két részt. (index.hu)

Ki lesz a főellenség a Pókember 4-5-ben?

Mint az már kiderült, a Sony egymás után akarja leforgatni a Pókember 4. és 5. részét, a rajongókat viszont leginkább az foglalkoztatja, hogy a készítők a rengeteg Pók-ellenség közül melyiket fogják választani – és ki fogja őt alakítani.
Természetesen rajongói találgatásokkal és fele-sem-igaz pletykákkal tele a padlás és az internet, sőt, a Sony sem sieti el a rosszfiú hivatalos “felbérlését”, hiszen a 4. rész csak jövő ősszel kezd el forogni, hogy a film elkészüljön az új, 2011-es májusi premierdátumra.
Nikki Finke, hollywoodi újságíró információja alapján, egy megbízható forrás szerint azonban a nézők, ha megtudják, hogy ki lesz a főellenség, akkor azonnal tudni fogják, hogy ki alakítja a karaktert.
Ebből, ha mérget vehetünk az információra, a kört leszűkíthetjük a Dylan Baker által alakított Dr. Curt Connors-ra, aki a képregények alapján Lizard (Gyík) lesz, valamint Daniel Gillies-re, aki John Jamesont, Mary Jane úrhajós vőlegényét alakította a második Pókember-filmben, s mint az köztudott, belőle lesz Man-Wolf. (sg.hu)

50 milliót kap Toby Maguire a Pókember 4-5-ért?

Csak jövőre kezdődik a Pókember 4-5 forgatása és a Sony úgy tűnik, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne változtasson a piros-kékben pompázó szuperhőst alakító színészen.
Ezt mutatja a The Times információja is, miszerint Tobey Maguire a jövő évi hat hónapos forgatásra 50 millió dolláros gázsit fog kapni (profitrészesedéssel), valamint a stúdió belemegy abba is, hogy bizonyos időt tavaly született kislányával tölthessen a megfeszített munka alatt.
A csillagászati összeg nem véletlen, hiszen a Sony Pókemberes franchise-a eddig csak Amerikában 1,1 milliárd dollárt jövedelmezett, míg a világ többi részén további majdnem 1,4 milliárd dollárt. A népszerűség ára pedig többek között az, hogy nemsokára Bono, a U2 énekese a Broadway-en is bemutathatja a Pók kalandjaiból készített musicalt.
A nagy kérdés már csak az, hogy az egy ideje depressziója miatt gyógykezelésben részesülő Kirsten Dunst visszatér-e Mary Jane szerepébe.

Európába jön a Szellemlovas?

Nicolas Cage a Bangkok Dangerous promóciója közben kicsit beszélt A szellemlovas folytatásáról is. Elmondása szerint a lángoló koponyájú hős ezúttal Európába látogat.
“Tárgyalásokat folytattunk a stúdióval arról, hogy a karakter ezúttal nemzetközi kalandba keveredne” – kezdte Cage. “Egy európai körutat tennénk, ahol is a Lovas egy, a katolikus vallás által rejtegetett titokra derítene fényt – amolyan Da Vinci-kód módra.”
A szellemlovas bemutatója után nem aratott osztatlan sikert a rajongók körében, ám a pénztáraknál elég szépen szerepelt, így nem hat a meglepetés erejével a folytatás híre. Egyes belsős források szerint Cage is nagyon szeretné elkészíteni a második részt, szóval nagyon biztosnak tűnik A szellemlovas 2. (sg.hu)

Eva Mendes szerint a 2009-re beharangozott Szellemlovas 2-t Nicolas Cage-en kívül senki sem akarja igazán megcsinálni. “Nem hiszem, hogy szükséges lenne a második rész – nyilatkozta a színésznő az MTV-nek – A Szellemlovas jó tapasztalatszerzés volt. Vicces volt a forgatás, de ennek már vége.” Eva Mendes azért hozzátette: Nicolas Cage-el bármit szívesen leforgatna. (index.hu)

Oldalak: 1 2 3