Fejezethatárhoz ért a definitív magyar cyberpunk képregénysorozat, a BLOODLUST

Negyedik füzetével a világ, a szereplők és az alapkonfliktus bemutatása megtörtént.

Hogy miért öt évvel a negyedik füzet megjelenése után írunk róla? Hiszen a negyedik füzet 2018 májusában volt frissen kapható.

Sose késő feleleveníteni, miért a Bloodlust az egyik legjobb magyar képregénysorozat, és összeszedni a kétségeket a tárggyal kapcsolatban. Egy szuszra (félig újra) elolvasni nagy élmény volt.

Az időpont 2060, a helyszín a világégés utáni Crywen, a szereplők a cyberpunk alapfigurái plusz vámpírok. Míg a Shadowrun a fantasyval vegyítette a high-tech lowlife-érzést, a Bloodlust a gibson-i világ sűrűjébe eleinte ponyvahorrorral, majd némi vámpírgótikával vezeti be az olvasónézőt.

A képregény négy része nyolc év alatt jelent meg, egy-egy füzet átlagos füzet vastagságú, ami 2010-ben esetlegesnek tűnt 2018-ra beérett, Kozmajer Viktor és Fábián Péter remekül, fokról fokra, helyenként bátran építette fel az expozíció nagy részét. Nem oldalról oldalra tudunk meg többet és többet a jövő nagy városában és bizonyos városrészeiben vadászó, hackelő, bújkáló hőseiről, hanem időnként felvillanó információmorzsákat világítanak meg további történések egyre fokozva az izgalmakat. A forgatókönyv éppoly regényes, mint amilyen filmes, finom vagy erős, de nem direkt utalásokat rejtő okos munka, kreatívan kicsúcsosodó, finom humorral fűszerezett szellemi játék, az ősök hagyományát örökíti tovább.

Egy ilyen regény/képregény/stb. esetében a fabula eleinte rébusz, zanzája nem mond semmit, az élmény a mozaikdarabokból összeálló kép, így mi se írunk erről semmit.

(A csapat nagyon erős a neten, hagyományos honlapjuk (bloodlust.hu) mindig friss, jól felépített és informatív, a szociális médiában is gyakran osztanak meg a képregénnyel, eseményekkel, találkozási lehetőségekkel kapcsolatos dolgokat.)

Fábian Péter képi világa rengeteg változáson ment át nyolc év alatt. Feltétlenül fejlődésnek kell nevezni, ami a rajzok részletességét, az arányok, beállításokat, oldalképezést illeti. Mindegyik rész szebb, mint az előző. Ez viszont felveti, hogy az első két részt biztosan újra kellene rajzolni, de legalább a sötétséggel, színezéssel valamit kellene kezdeni. Nehéz ezt leírni, hiszen nem véletlenül két év alatt jelent meg egy-egy rész, mind ismerjük a munka mellett, szerelemből végzett munka nehézségeit. De a negyedik rész annyira más minőséget nyújt az előzőkhöz képest, hogy ha Fábián Péter megőrzi ezt a formákban, színekben látványos stílust, mely az Image őskorának befogadói utóérzetét nyújtja (csak sztoriban sokkal jobb azoknál), egészen különleges csemege kerülhet minden új megjelenéskor a nagy magyar képregényes asztalra. Előbb-utóbb úgyis kötetelni kell a Bloodlustot.

Az első rész sötét tónusú, nyomású, a sötétség rányomja bélyegét az egyébként is véres eseményekre, a második annál is sötétebb, a harmadik figurálisan változott sokat, a sötétség megmaradt, a negyedik pedig se nem sötét, és grafikájában, színeiben is adja a hangulatot.

Hozzá kell tenni, hogy a maga idejében mind a helyén volt. A Bloodlust együtt fejlődött a magyar képregénykiadással, ahogy a szerzői képregények is egyre nívósabbak lettek, és jelentek meg sorban a szebbnél szebb külföldi kötetek, Fábián Péter vizuális világa is forrta ki magát.

Mégis, a történet és a mesélés dinamikája maradt, a negyedik résszel zárkózott fel tökéletesen, talált egymásra sztori és rajz és szín.

2022-ben megjelent egy hatvan oldalas különszám, ezt még nem olvastuk.

A Bloodlust nagyszerű történetét köszönjük, és reméljük, hogy egyszer újra nagyobb adagot olvashatunk belőle. Vagy gyakrabban kevesebbet.

Lénárd László