Fantorzio – Új ponyvák, új idők szelének feszítve

Nemrégiben megjelent Tálosi „Spuri” András legfrissebb projektjének első gyümölcse az újságárusok polcain és az előfizetők postaládájában. A Fantorzio hosszas tervezgetés, egy kiemelten sikeres pályázatfelhívás és egy itthon teljesen új előfizetési konstrukciónak következtében nyerte el – egy darabig – végleges formáját.

Az első szám a kezdeti 64 helyett 80 oldalas terjedelmével, A5-nél kicsivel nagyobb méretével kellemesen simul az olvasó kezébe, és könnyeden elsuvasztható különféle táskákba, hogy strapabíró futkározós, utazós, gyűrhető ponyvalapként működhessen.
András nem akarta a véletlenre bízni a lap sikerét, és a bejelentést követő másfél év alatt gondosan csiszolgatta a magazint, a jövőbeni olvasótáborának véleményét egy elég körültekintően megszerkesztett kérdőíven keresztül kikérve. Ennek eredménye a szerkesztési elveken is meglátszik – a többség ugyanis a hosszabb lélegzetvételű írásokat részesítette előnyben. Így a kisregények kerültek főbb fókuszba a novellák helyett. A megjelenést követően sokan bírálták is emiatt a lapot, mert egy antológiára számítottak. Azonban ez semmit nem von le a Fantorzio értékéből, és számomra az egyik legkedvesebb magyar ponyvalapot idézi: a Gutenberg Press Kiadó „G sorozat” névre hallgató kiadványai közt a kaland és a western is egyaránt megtalálható volt, változó oldalszámon közölt ízig-vérig ponyva kalandokat.

Vagy ott van még a „Párizsi Krimi” ami nevéhez méltóan bűnügyi kisregényeket tartalmazott, számonként szintén egyet.
A történet meg is érdemli, hogy egyszerre, elejétől a végéig kerüljön kiadásra, habár az üteme lehetőséget biztosítana a részletekben közlésre is. A sokáig képregényként várt első Sándor Kristóf eset egy stabil, jól működő, kényelmes tempójú írás. Az okkult, misztikus szálnak köszönhetően egy kicsivel több egy átlagos „rendőrségi tanácsadó megoldja a bűntényt” történetnél. Habár maga az ügy kidolgozottsága sem hagy kívánnivalót maga után, legnagyobb erőssége mégis a környezet és a karakterek életre keltése. András – mert a szerkesztői munkák mellett az írói teendőket is Ő látta el az első kötetben – olyan magával ragadó hangulatot termet már az első pár oldal során is, hogy könnyedén belefeledkezik az olvasó a történetbe. Matiscsák Tamás elsőre meghökkentő borítója és a bal alsó sarokban lassan az olvasó felé forduló szomorkás nőalak – Koska Zoli „pörgetője” – is remek összhangot alkotnak a történettel.

Ugyan pár kisebb tördelési hibát találni, és enyhén szellős azért ez a 80 oldal, egy igazán erős első számmal indul a Fantorzio.
A pályázatra beérkezett 138 írásból végül 18 jutott tovább a második fordulóba. Ugyan azt egyelőre csak a történetek szerzői tudják, hogy végül írásuk megjelenik-e a Fantorzioban, a közölt részletek alapján igazán változatos és izgalmas ponyvalappal lett gazdagabb a hazai olvasóközönség.