Van, aki fejét fogva értetlenül áll a jelenség sikere előtt, van, aki első pillanatra beléjük szeretett, paplanja sárga mintás, papucsa, fogkeféje is az. Van, aki egyszerűen kedveli őket, és biztosan van, akit teljesen hidegen hagynak. Érdekes figurák a Minyonok.
Formai szempontból alig összetettebbek a szmájlinál. Ha jó nagy lapáttal veszek mintát, minimalista képződményt elég sokat találhatunk az animáció világában A Szörny Rt. Mike Wazowski-jétől Miyazaki szellem- és egyéb lényein át akár a szörnyen naturalista angol gyerekkori rémálomig, Mátyásig, a házimanóig. Japán biztosan tömve van ilyen antropomorfizált, egyszerűsített izékkel, lényekkel, viszonylag nagy testtel és vékony, vagy rövid vagy hosszú végtagokkal, szerintem az ételeikbe is ilyeneket tesznek, vagy itt van Európából két olyan zseniális minion, mint az Idő urai két robotkája.
Előkép/minta van rengeteg, mégis a Minyonok alkotói olyan formai és tartalmi egyediséget szabadítottak a világra, amire nagyon sokan vevők. Lehet, hogy egy Kinder-tojásra rajzolt szem volt a minta, ki tudja? Vagy egy kerek kavics a parkban, egy hirtelen ötlet a rajzasztalnál, bármi. Nem Gru a halhatatlan figura – bár megérdemli, hanem ezek a kis hülye, aranyos vakarcsok, akiknek hadrendbe állítva feladatuk ezután pénzt és még több pénzt termelni valami távoli tulajdonostársaságnak a piramis tetején. S mivel elég mozgékonyak, már mindenhol ott vannak, dolgoznak rendületlenül, ez az életük: a szolgálat, a munka.
A Minyonok képregényben Franciaországban keltek életre. A Spirou magazin közölte oldalanként (ennyi egy történetegység) pár éve a most magyarul is megjelent negyvennyolc oldalas kötetet. Szöveg nélküli képregény, Renauld Collin író érzelmeiken keresztül mutatja be a Minyonokat, gesztusokon, rendkívül élénk mimikán, hangutánzó szavakon, néhány képes gondolaton át értelmezzük a helyzeteket. A környezetet és a kis hülyéket Didier Ah-Koon varázsolta – sejtésem szerint előbb ceruzával papírra, majd számítógéppel az adathordozóra. Szép lett. A hatásos és ideillő, kontúr nélküli, maszkolt technika (talán így hívják) mutatós ezzel az igényes és szolid színezéssel együtt. Oldalanként négy-nyolc panel, szokásos francia albumméret – kíváncsi leszek, az Államokban hogy mutat majd az ő füzetméretükben.
Felvetődik bennem, vajon a Gru-nak, mint filmnek amerikai humora van? Van az amerikaiaknak Woody Allenen kívül humoruk? A Minyonoknak amerikai humoruk van? Mennyiben érvényesül a franciák sajátos humora ebben a műben? Ahogy mondani szokták, ez a téma, a humor általános és sajátos nyelve, meghaladja ezen gondolatsor kereteit. Mindenesetre érdekes, hogy sokszor él az író a kivariózással, azaz a szűk környezetet nagy totálban bemutatva más értelmet kap a helyzet, de ez technikai dolog, bevett technika szövegben is, képben is a tágabb környezetbe helyezés.
A Minyonok élete a munka. Legtöbbször tesztelnek valamit, általában fegyvert, a láthatatlan jópofa gonosz Dr. Nefario találmányait. Úgy tűnik, rutinmunkára alkalmasak, bár vannak, akik számítógéppel vagy írógéppel dolgoznak, esetleg tervezőasztalnál látjuk őket, de ezek általában sikertelen kísérletek, elég nekik egy-egy gomb nyomogatása az állandó takarítás mellett. Sok a fegyverraktáros. Szép nagy világuk van a föld alatt, pihenni, kikapcsolódni óriás tengerpart-imitátor-gömbben, esetleg jógaórán vagy virtuális valóság-generátorban tudnak. De nem igazán tudnak, mert jön a napi rutin.
A történetekben legtöbbször valaki csalódik a végén, esetleg egy örül, többen mérgesek és csalódottak. Sokat mérgelődnek, sokszor fáradtak és szomorúak, és sok apróságon felvidulnak, örömködnek, miközben dolgoznak.
Kinek szól? Minden bizonnyal egy-egy korosztály egészen mást vesz észre, és máson mulat. Van, amit kicsi gyerek nem érthet belőle. Nagyobb gyerekek, kamaszok már megsejthetik, értelmezhetik a milliőt, az állandó robotot. Felnőtt kortól pedig ismerős lesz a kulik világa. Több korosztály élvezheti, mint sok más képregényt.
Hihetetlen, de egyetlen szellentős poén sincs benne.
Lénárd László