Wolverine: Law of the Jungle – Ha Rozsomák unatkozik, hullanak a gengszterek

Vajon mivel tölti az idejét Rozsomák, ha éppen nem Kardfogúval gyepálják egymást, nem az X-ekkel menti meg a világot (de legalábbis a mutáns fajt), és éppen nem nők után kajtat, vagy elhunyt kedvesei sírjánál teszi tiszteletét? Nos, kocsmába megy, és iszik. És közben hall dolgokat. Dolgokat, például egy elrabolt kislányról, ami máris bőven elég ahhoz, hogy felborzolódjon sajátos erkölcsi rendszere, és kieressze mind a hat karmát, amiket majd egy-két rosszfiú csontján élesít meg. Frank Tieri ötrészes sztorija (gyűjteményes kötetben a Law of the Jungle címen fut) egy egészen egyszerű, kellemes kis képregény, ami nem akar túl sokat, nincsenek orbitálisan nagy ambíciói, de azokat a célokat, amiket kitűz maga elé, különösebb nehézség nélkül, szépen, kreatívan, ügyesen el is éri.

Rozsomák ezúttal egy férfi segítségére siet, aki a kislánya műtétjére kénytelen volt az alvilágtól kölcsönözni – s mikor fizetni nem tudott, a rosszfiúk természetesen elrabolták szeme fényét. A kanadai mutánsnak azonban megvan a maga erkölcsi kódexe, és nem várja el a gengszterektől, hogy csak úgy lemondjanak a pénzükről, ezért alkut ajánl nekik: ha elengedik a lány apjának tartozását, ő levadássza nekik a konkurens bandát. Az üzlet megköttetik, Logan pedig szorgalmasan neki is lát redukálni a rosszfiúk számát, de persze a helyzet bonyolultabbá válik, mint azt gondolta volna. A gengszterfőnöknek úgy megtetszik munkamorálja, hogy minden áron állandó bérgyilkosnak akarja őt, és a képletbe még belefér egy főnöke módszereit hevesen ellenző, méltóságteljes alvezér, és a konkurens banda feje, aki az őt megfigyelő rendőrök megtévesztésére őrültet játszik.

Vagyis ezúttal nincsenek szupergonoszok, epikus csaták közben romba dőlő városrészek, nincs világmentés és mutáns probléma: Rozsomák két bűnbandával kerül szembe, és célja elérése érdekében véres utat vág közöttük. Mindezt persze anélkül, hogy különösebben megizzadna, hisz még a legnaivabb olvasó számára is nyilvánvaló, hogy a pisztollyal hadonászó, öltönyös gengszterek egy gramm kihívást sem jelentenek neki. De a Law of the Jungle nem is ezért olyan jó, hanem azért, mert Tieri egészen parádésan írta meg. Az első rész, amiben a főszereplő leül beszélgetni és iszogatni majdani áldozatival, rögtön fantasztikusan hangulatos: remek dialógusok, kiválóan írt Rozsomák, a kocsma fényviszonyait gyönyörűen kiemelő színezés, finom humor. Jobb felütést kívánni sem lehetne, minden a helyén van.

Ez sajnos egyben a sztori csúcspontja is (mind rajzolói, mind írói szempontból), de azért a továbbiakban sincs okunk panaszra. Tieri értőn vegyíti a szuperhős-képregényt a klasszikus jellegű gengsztertörténettel, és az izgalmas mixben megtaláljuk utóbbi minden fontos aspektusát (persze itt sablonokról van szó, de ebben a környezetben jól működnek, szóval kit érdekel?): leszámolások, profi bérgyilkos, rivális bandák, ígéretek és árulások, átverések, és persze hullák minden mennyiségben. Ez nem egy olyan sztori, amiben Rozsomák sebesülésre játszik: keményen lekaszál mindenkit, aki elékerül – és az öt rész során bizony jó sokan kerülnek elé. De nem csak harc közben láthatjuk őt, Tieri egyéb képességeit is be-bemutatja, méghozzá egyszerre stílusosan és viccesen. A szamurájfilmes megoldásokra hajazó fegyverszétvágás ugyan kicsit túlzás, de az a jelenet, amiben gengszterek egy bárban beszélgetnek, és Rozsomák egyszercsak felbukkan a háttérben egy asztal és egy csésze kávé mögött ülve, anélkül, hogy bárki észrevette volna, mikor és hogy jött be, fantasztikusan jól kivitelezett. Egyébként a Law of the Jungle mindezek ellenére korántsem egy a sok (túl sok) erőltetetten sötét és véres Logan-sztori közül, amik mindössze annyiból állnak, hogy bemutatják, milyen mocskosul tökös és „badass” is a főszereplő – annál ez egy jóval játékosabb, kellemesebb, kiegyensúlyozottabb képregény.

A befejezés külön említést érdemel, mert – anélkül, hogy lelőném a poént, és elárulnám, hogy Rozsomák életben marad, az igazán rossz fiúk pedig mind meghalnak… hoppá! – nem gyúr rá egy utolsó, nagy leszámolásra (Tieri alighanem érezte, hogy felesleges lenne a főszereplőt akár egy századnyi fegyveressel is szembeállítani), helyette Logan, a szavát mindig betartó, más megszegett szavát pedig következetesen megbosszuló szamuráj kitárgyalja magát a szituációból. De a legjobb mégis utolsó megjegyzése azzal kapcsolatban, hogy ki is neki az elrabolt kislány apja, és pontosan mi motiválta a közbelépésre… Tökéletes lezárása egy olyan Rozsomák-sztorinak, ami ugyan semmilyen szempontból nem jelentős a karakter történetében, viszont számos fantasztikusan jól megírt, emlékezetes pillanattal szolgál róla. (A TPB-ben mellesleg helyett kapott még Tieri válasza Garth Ennis Balfékek szövetsége című Megtorló sztorijára is, de erről minél kevesebb szó esik, annál jobb.)

Emellett Sean Chen rajzairól is nehéz lenne rosszat mondani: szépek és realisztikusak, részletesen kidolgozott hátterekkel. Igaz, akad egy-két panel, amin Rozsomák kicsit furcsán fest, ellenben szinte az összes többin nagyszerűen: vonásaival Chen maximálisan támogatja Tieri értelmezését, amiben Logan egyszerre kegyetlen és igazságos, feladatának érzi a kislány megmentését, ugyanakkor élvezi is a kaszabolást, amivel jár. Arcára nem egyszer ül ki kárörvendő vigyor, szeméből pedig csak úgy sugárzik a virtus és a kihívás. Vagyis nagyszerű Rozsomákot kapunk, mind történetileg, mind képileg. És erre szükség is van, mert nélküle a Law of the Jungle inkább tűnne egy egyszerű bűnügyi történetnek, mint a kanadai mutáns újabb kalandjának. Így viszont mindkettő, és mindkettőként pompásan működik – ráadásul bátran ajánlható mindenkinek, azoknak is, akik csak felületesen ismerik a karaktert, hiszen ennek a sztorinak a megértéséhez és élvezetéhez semmilyen előismeret nem szükséges.


Megjelenés: 2002-2003 (Wolverine 181-185)
Történet: Frank Tieri
Rajz: Sean Chen

Olórin, 2008. november 15.