Budapest Comic Con 2023 Összefoglaló

Igazi, hamisítatlan, európai szintű comic con élmény, itthon.

A kapunyitás után nagyjából egy órával már egyértelmű volt, hogy ha valamiért egy mondatban össze kell majd foglalnom ezt az össznépi geekfesztivált, akkor minden túlzás nélkül, teljes meggyőződéssel ezt állítanám róla.

Nyilván mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy milyen is egy Comic Con, akit egy kicsit is érdekel a téma. Prekoncepcióktól többszörösen terhes ez a szóösszetétel, hiszen erről általában a Sand Diego-i vagy a New York-i, négy napig tartó gigaesemények ugranak be, exkluzív filmvetítésekkel, képregényipart alapjaiban megrengető (heh) bejelentésekkel, végtelen sztárparádéval. Földrajzi és kulturális helyzetünkből adódóan egészen nyilvánvaló, hogy nem erre kell számítani, ha egy európai conra látogatunk el, legyen az Bécsben, Athénban, Prágában vagy éppenséggel Budapesten.

Természetesen a szellemisége változatlan, ugyanaz a hatalmas olvasztótégely, ami napokra összehozza a popkultúra szerelmeseit. A Budapest Comic Con ezen a téren ugyanolyan jól teljesít, mint bármelyik másik közeli esemény. Viszed dedikáltatni a képregényeidet a vendégekkel, a mászófal mellett Master Chief és Spider-Gwen (talán éppen GwEnji Night) pózolnak, kicsivel arrébb egy kockamonitoron Mario éppen betömi a hatvanadik gombáját aznap, és hallgatod, ahogy a színészek kedélyesen csevegnek valamelyik szerepükről. Az átjárás a különböző rajongóbázisok között tökéletes, összesimulnak, mint egy jól megírt crossoverben. Érdeklődési körtől és korosztálytól függetlenül tartalmas szórakozást biztosít.

A BOK csarnok egy ekkora rendezvénynek még pont megfelelő, tömeg van, de nyomor nélkül. A Képregényzóna talán kicsit sűrű volt, az árusok és a kiadók pultjai szorosan összenőttek, a folyosó néha bedugult egy rövid pillanatra, de egy hangyányi türelemmel kényelmesen megközelíthető volt minden és mindenki. A nemzetközi vendégek egy külön, kellemesen levegős sarokban kaptak helyet, ahol ugyan nem voltak olyan kígyózó sorok mint a színészek dedikálós-fényképezős részlegénél, cserébe kényelmesen lehetett beszélgetni az alkotókkal – ami már önmagában is egy rendkívüli élmény.

Sokszor előkerül, hogy a Comic Con csak nevében képregényes, de erre a BCC lazán rácáfolt. Idén több kiadó, árus és hazai alkotó volt jelen, sokan nem csak a pult mögött álltak egész nap, hanem a színpadon is találkozhattunk velük. Képregényes szemmel nyilván a Képregényzóna volt a hazai terep, de a közegek közti átjárásnak köszönhetően a másik teremben, a Cosplay színpadon elkaphattuk Halmi Zsolt képregénytörténeti előadását is, amire ugyanúgy rengetegen voltak kíváncsiak, mint mondjuk az Azzarello-Risso panelbeszélgetésre a nagyszínpadon. Sokszor érezzük, hogy a hazai képregényes közeg egy alig áthatolható falú buborékban lebeg, de itt, ha nem is leomlottak ezek a falak, két nap erejéig ajtók nyíltak rajta, friss levegő, új, érdeklődő szempárok áradtak be. Ha valamire szüksége van a hazai képregényes szcénának, akkor az ez. A nemzetközi képregények meleltt ráadásul egy kis reflektorfény jutott a hazai alkotókra is, gondolok itt Kovács Milán itthoni közösségi finanszírozással foglalkozó kerekasztalára, vagy képregényfesztiválról ismerős MOME-s alkotók panelbeszélgetésére. Hasonlóan kellemes élmény volt, hogy miközben Risso élőben rajzolt a színpadon, Brazil is ott ült egy tolmáccsal, élő kommentátorként.

Pár dolog azért akad, amin még lehetne csiszolni. Az egyik ilyen például az Azzarello-Risso panelbeszélgetésen merült fel. Ugyan hatalmas élmény volt őket a színpadon látni, kicsit kínos is volt, hogy a moderátor végig küzdött az angollal, erőteljesen gesztikulálva próbálta kinyerni a levegőből a szavakat. Az is határozottan dobott volna az élményen, ha igazán tisztában van azzal, kikkel is beszélget. Nyilván nem az az elvárás, hogy fejből kenje a teljes életművüket, de az alkotókra és a munkásságukra kihegyezett témákkal elkerülhető lett volna az a helyzet, hogy a fél percben összeharcolt kérdésre egy egyszerű „no” legyen a válasz Azzarellotól. Szintén hasznos lenne, ha a hazai alkotók nyakában is ott fityegne egy „artist” biléta. Így a keménymagot leszámítva az érdeklődők is azonnal tudhatnák, hogy aki a pult mögött áll, az nem csak eladni szeretne neki képregényeket, de szerves része, hozzá tartozik, az ő alkotása. Egészen más élmény egy alkotótól vásárolni, és máshogy közelítik meg őket az érdeklődők is.

Ami viszont nem csak a Con szervezőin múlik, az az összhang, amit a kiadókkal együtt tudnának megteremteni. A vendégeknek is, a látogatóknak is teljesebb lenne az élmény, ha lenne mit odavinni dedikáltatni. Ha a pultokon látnánk egy szekciót, ahol a jelenlévő alkotók köteteit találjuk, amit aztán vihetünk is egyből dedikáltatni. Jelen esetben ott volt a Killer a Képes Krónikák kiadónál, és Matz buzgón dedikálta is a frissen megjelent kötetet, miközben Azzarello vagy Stephanie Phillips ráértek átbeszélgetni a fél napot. Risso készült printekkel, de végül még sikkeclni is tudott, pedig úgy készült, hogy erre nem lesz ideje. Ez a fajta szimbiózis egyszerre lenne jó az eseménynek, a vendégeknek, a kiadóknak és a rajongóknak is. Mindenki hozzátenné, amiben profi. A szervezők hozzák a vendégeket, a kiadók a profi kiadványokat, és mi a lelkesedést.

Mert a szervezés látogatói szemmel profi. Muszáj megemlítenem Vágvölgyi Nikit, aki egyszerre volt ott mindenhol, és közben profin intézte a dolgainkat: zökkenőmentes kommunikációt biztosított az első pillanattól kezdve, leszervezte nekünk a sajtószobát, a legapróbb kis butasággal is bátran zaklathattam (mint a sajtószobában ottfelejtett sapkám), és kedvesen mosolyogva pillanatok alatt megoldott mindent. Alapvetően az a benyomásom, hogy a szervezők felmerülő igényeket nagyon nyitottan fogadják, és tisztában vannak a visszacsatolás fontosságával. Ez nem merül ki annyiban, hogy helyben próbálják orvosolni, ami menet közben felmerül, hanem az esemény után kérdőívet is küldtek a kiállítóknak, alkotóknak, kiadóknak, amiben elmondhatják tapasztalataikat és észrevételeiket. Magáért beszél az is, hogy amikor a szombat délutáni panelbeszélgetés Steph migrénje miatt elmaradt, pikk-pakk találtak a helyére a nagyszínpadra programot, és beillesztették a második nap programjai közé.

Amire ennek a connak a legnagyobb szüksége van viszont, az mi vagyunk. Egy rendezvény akkorára tud nőni, és addig képes fejlődni, amekkora az érdeklődés rá. Ha azt szeretnénk, hogy a képregények még nagyobb szerepet kapjanak, ha több külföldi vendéget szeretnénk, akkor meg kell mutatnunk, hogy erre van valós igény. Ezt viszont azzal tudjuk a leginkább megmutatni, hogy elmegyünk, és éreztetjük, hogy van létjogosultsága, hogy érdemes a képregényes közeggel foglalkozni. Ami a connal együtt így talán még nagyobbra is nőhet, mint amekkora jelenleg. Hiszen nem mindennap lóghatunk együtt Eisner-díjas alkotókkal és világsztárokkal.

A Budapest Comic Con egy igazi, hamisítatlan con-élményt nyújt itthon – és nekünk ott a helyünk.

kóbor