Minden szuperhős életében eljön a pillanat, amikor meg kell halnia, akárcsak az embereknél. Az emberektől eltérően azonban ezt nem az idő dönti el, hanem a főszerkesztők, akik ez által akarják megnövelni az eladásokat, mondván, hogy a sikernek komoly ára van. A legutóbb mindenki szeretett bőregere esett áldozatul ennek a jelenségnek, persze nem kell megijedni: az átlag halandókkal szemben a hősöknek telik retúr-jegyre, ha meglátogatják Hádész birodalmát.
Az egész valahogy leginkább arra emlékeztet, amit Neil Gaiman Anansi Fiúk c. regényében olvashatunk: az istenek és a történet hősei nem úgy halhatatlanok, hogy nem éri őket utol a végzetük. Ellenkezőleg, a hősök az egyik mese végére meghalnak, csakhogy a másik elejére épen és egészségesen lássuk viszont őket, mert nem az emberfeletti képességeik tartják őket életben, hanem a történeteik és az azokat befogadó közönség. A párhuzam persze nem véletlen, a DC fejesei pedig a legjobb döntésüket hozták meg azzal, hogy Gaimanre bízták a Denevérember búcsúztatóját.
A szuperhős-sirató azért nem példanélküli a szuperhősök világában, Supermanhez a Watchment jegyző Alan Moore írt egy hasonló történetet Mi történt a Holnap Emberével? címmel. Éppenséggel, amikor Gaimant felkeresték ezzel a megbízatással, külön megkérték rá, hogy Moore művét vegye alapul Batman búcsúztatójának megírása során. Emiatt talán nem árt, ha előbb kitérünk erre az előzményre.
A Mi történt a Holnap Emberével? egy 1986 nyarán megjelent két részes történet, amely epilógusként szolgál minden addig – és emellett, ha az olvasó is úgy akarja, minden azóta – megjelent Superman történet számára. Ha hinni lehet Paul Kupperberg szerkesztő úrnak, akkor a Mi történt a Holnap Emberével? úgy született, hogy elkottyintotta Alan Moore előtt, hogy a Superman sorozat újraindítását megünneplendő szeretne egy olyan számot megjelentetni, amiben kedvenc kriptonink utolsó kalandját olvashatjuk – mire Moore megragadta a grabancánál Kupperberget, és biztosította afelől, hogy nem lesz szép kimenetele annak, ha nem ő kapja meg ezt a lehetőséget. Persze ha magát Moore-t kérdeznénk meg, ő azt mondaná, hogy ez a jelenet nem így zajlott le, de azért csak higgyük el Kupperberg változatát, mert jó sztori. Elvégre, a történetek nem attól igazak, mert megtörténtek a valóságban. A Mi történt a Holnap Emberével? ezzel a mottóval is kezdődik: „Ez egy kitalált történet… de hát nem az mind?” és egy mosollyal, egy kacsintással, illetve a stafétabot továbbadásával zárul.
Ez volt az, ami Gaimannek is főfájást okozott: a Batman-történetek ritkán végződnek mosollyal és kacsintással, a köpeny felvétele pedig Supermanével szemben többnyire fájdalommal és lemondással jár, és mégis egy olyan lezárást akart írni, amit szintén fel lehet fogni minden eddigi és ezután megjelenő Batman-történet epilógusaként. Mert Batman élt, és bár eltemették, ahhoz kétség sem fér, hogy élni fog.
Mert Batman számtalan érát és értelmezést túlélt már, elég, ha csak az adaptációkra gondolunk Adam Westtől Tim Burtonön át Christopher Nolanig, nem is beszélve Bruce Timm rajzfilmsorozatáról. Ezt a jelenséget talán legtalálóbban Matthew Vaughn fogalmazta meg a nemsokára mozikba kerülő (A cikk 2011. tavaszán íródott!) X-men: First Class kapcsán. Mikor azt kérdezték tőle, nem fél-e attól, hogy bármit is tesz, magára fogja haragítani a legfanatikusabb rajongókat, ezt felelte: „Igen, de azok a rajongók tévednek. Ha valaki tisztában van az X-men világával, akkor azt is tudhatja róla, hogy minden egyes író újraírta a történetfonalat. Utánajártam, és egyetlen karakter háttértörténetének sincs értelme. Minden egyes író teljesen megváltoztatta a hátteret, hogy működjön a történetük. Tehát bizton állíthatom, az X-Men-nek szép múltja van a múltja átírásában, ha a történet érdekéről van szó.”
Ez elmondható Batmanre is, elvégre számtalan inkarnációja létezik a Sötét Lovagnak, és tetszik vagy sem, egyikre sem mondhatjuk, hogy ez az egyetlen igazi, hanem hogy mi ilyennek ismertük és szerettük. Így tesz Batman ismeretségi köre, hű barátok, kiengesztelhetetlen ellenfelek és a két tábort egyszerre gyarapító szeretők egyaránt, akik felkerekednek, hogy egyenként elbúcsúzzanak a Köpenyes Igazságosztótól. Elmesélik, miként élt és halt meg a Sötét Lovag, és mindegyik alapjaiban más – de egyikük sem kevésbé igaz. Személyes kedvencem Alfréd története, de vétek lenne erről bármit is elárulni – mindenki olvassa el maga.
Persze nem is lenne Batman az egyik legnagyobb kitalált detektív, ha még a saját temetésén megjelenő szellemként sem a miértek mozgatnák, ha nem akarná meglelni a fátyol mögött rejlő végső igazságot. Túlvilági kísérőjének – mert mindig van egy túlvilági kísérő, legyen szó Vergiliusról vagy a Zord Kaszásról – segítségével meg is találja. A stafétabot átadásra kerül, és ha kacsintásra nem is telik, mosolyra azonban igen, ami Batmannél nem kis szó. A Mi történt a Köpenyes Igazságosztóval? keserédes történet, mint minden olyan ember temetésén elhangzó búcsúztató, aki teljes életet élt.
Gaiman szerencsére megkapja méltó szárnysegédeit: Andy Kubert rajzai zseniálisan adják vissza a megannyi szereplő megannyi inkarnációját, legyen szó Jerry Robinson Jokeréről, vagy Batman számtalan interpretációjáról, de ugyanígy dicséret illeti Scott Williams kihúzót és Alex Sinclair színezőt. Külön szót érdemel a panelkezelés, ahol a hagyományos kétszer hármas felosztással ugyanúgy találkozunk, mint Batman alakja köré rendezett oldalakkal – személyes kedvencem az együtt denevérszárnyat formázó panelek, melyekkel a második részben találkozhatunk.
A történet a Batman #686 és a Detective Comics #853 részében jelent meg, amit később egy gyűjteményes kötetben is kiadtak. Ez a kötet a címadó sztorin kívül Gaiman korábbi, Sötét Lovaggal kapcsolatos munkáit is tartalmazza. Részemről a Méregcsók történetet, a Pavane-t korrektnek, de a többiek mellett feledhetőnek tartom. Ezzel szemben az Egy fekete-fehér világ markáns és jópofa – az alapötlet az, hogy mi lenne, ha Batman és Joker csak eljátszanák a szerepüket, miközben életük nagy részét a váróteremben töltik, amíg forgatásra nem hívják őket. Az erős párbeszédhez Simon Bisley rajzai asszisztálnak. Az Eredendő bűnök egy Gothambe érkező forgatócsapat viszontagságairól szól, akik megpróbálják felfedni a leplet Batman ellenségeinek múltjáról, és akiket a sokszor kimosolygott Rébusz tesz helyre – pont ez a balladai homály az, ami a csirkefogókat (is) érdekessé teszi. Ez a három történet ugyan nem múlja felül a címadó művet, de kiváló keretet adnak neki.
Mi történhetett hát a Köpenyes Igazságosztóval? Ikonná vált, ahogy Tarzan, James Bond, vagy Donald Kacsa, aki kibír megannyi újraértelmezést, és ennek köszönhetően kiállja az idő próbáját. Batmant tehát nem kell félteni, mert ahogy Gaiman is írta a kötet előszavában, túlél mindent. Még a saját halálát is.
Pusztai Dániel
A cikk eredetileg a Fandom 1. számában jelent meg 2011-ben.
Cím: | Neil Gaiman DC univerzuma |
Szerző(k): | Neil Gaiman, Andy Kubert, Mark Buckingham, Simon Bisley, Matt Wagner, Kevin Nowlan, Jim Aparo |
Kiadó: | Fumax |
Ár: | 7495 / 8995 Ft |
Formátum: | keménytáblás kötet |
Terjedelem: | 216/224 oldal |
Megjelenés: | 2021.07.23. |
Megvásárolható: | Közvetlen a kiadótól |
Online vásárlás: | fumax.hu |