A Kockás, leginkább a felnőtt korosztályt megcélzó fekete-fehér inkarnációja (Fekete-Fehér Kockás) idén januárban váltott közvetlen terjesztésre, azaz a (színes) Kockás és annak különszámaival ellentétben ezek nem kaphatóak már a hírlapterjesztőknél, hanem azok közvetlenül tőlük rendelhetőek/vásárolhatóak (na és a Fantazmániától, kepregenymarket.hu-tól és Szukitstól). A sorozat gondjait a jelentős terjesztői árrés kiküszöbölése nem oldotta meg teljesen, hanem helyette újabb problémák jelentkeztek, hiszen Gyöngy Balázs felelős kiadó néhány nappal ezelőtti közleménye szerint milliós nagyságrendű veszteséget görgetnek maguk előtt. Ugyanakkor nem hiányzik sok ahhoz, hogy a sorozat életben maradjon – ez pedig mindannyiunk érdeke, hiszen az elmúlt évek képregényes dömpingje ellenére olyan jellegű képregényeket adnak ki megfizethető áron, amelyre senki más nem vállalkozik, ezzel hatalmas hiányokat pótolva. Hogy mégis hány olvasó visszaterelésére lenne szükségük, az egyértelműen nem derül ki, de úgy sejlik, hogy párszáz olvasóról van szó, ami mégsem tűnik lehetetlen küldetésnek. Most mindenesetre felzárkózó hónapot hirdettek, ami azt jelenti, hogy arra kérik az olvasókat, hogy ez idő alatt rendeljék meg a kimaradt lapszámokat. A Fekete-Fehér Kockás szeptemberi száma pedig egy hónapot csúszik és az előfizetési lehetőség is szünetel. A többi sorozatukat a fentiek nem érintik – ettől még bátran javasoljuk azokat idősebbeknek, fiatalabbaknak.
INTERAKCIÓ: