Ms. Marvel: No Normal

Kamala Khan egy ifjú pakisztáni-amerikai leányzó, aki történetesen rajong a szuperhősökért. Egyik kedvenc időtöltése az, hogy fan fictionöket ír a Bosszúállók kalandjairól, akik ezekben többek között az egyszarvúak bolygóját mentik meg borzalmas szörnyetegektől. Én nem tudom, hogy Tonyéknak a rengeteg világmegmentés mellett volna-e idejük ilyeneket olvasni, de azt hiszem, jót mosolyognának rajta, talán még valahol elégedetten is dőlnének hátra, hogy egy világért, ahol a gyerekek egyszarvúak védelmére küldik ki őket, megérte küzdeni.

Kár, hogy igazából senki nem támogatja a fiatal Kamalát ebben a hobbiban, vagy úgy egyáltalán bármelyikben. Az iskolatársai jó szándékúnak álcázott kérdésekben cukkolják őt, hogy milyen szörnyű lehet mohamedánnak lenni, ezzel szemben a családjának elég konkrét elképzelései vannak arról, hogy milyen képnek is kellene megfelelnie az ifjú fruskának. Legyen éltanuló, aki aztán hozzámegy egy jó vágású pakisztánihoz, és sikeres orvosként és családanyaként példát mutat az összes szomszédnak és rokonnak. Így bulikba nem engedik el, és a legkisebb kihágásért is szobafogás jár.

No, nem mintha akkora nagy élmény lenne egy buli, ahol társai még jobban kicikizik, és megpróbálják leitatni, már csak azért is, mert tudják, hogy neki nem szabad alkoholt innia. Így hát hamar ott is hagyja a partit, amire kiszökött, csakhogy az utcán hazafele sietve elveszítse az eszméletét egy rejtélyes ködnek köszönhetően. Ez pedig nem más, mint az Inhumánok Terrigen-köde, amit az Infinity crossover során szabadítottak el. Az Inhumánokról azt kell tudni, hogy bár külön népcsoportot alkotnak, valójában egyszeri emberekként kezdik a pályafutásukat, amíg ez a vegyület személyre szabott képességet nem ad nekik. Az Inhumánok pedig úgy határoztak, hogy ideje egy kicsit növelni a saját népességüket.

Kamala ennek következtében pedig alakváltó képességekre tesz szert. Nem olyan lesz, mint Mystique az X-menből, sokkal inkább, mint Plastic Man, így képes lesz végtagjait gumiként megnyújtani, illetve megváltoztatni a méretét. Emellett kicsit a kinézetét is képes lesz megváltoztatni, mert egy kicsit mégis olyan, mint Mystique, bár ő csupán egyetlen külsőt vesz fel, példaképéjét, Ms. Marvelét. Elvégre, mindnyájan szeretnénk hasonlítani bálványainkra, és időbe telik, míg megtaláljuk a saját hangunkat.

Márpedig Kamala annyira felnéz Ms. Marvelre, hogy a Terrigen-köd által kiváltott álomban ő jelenik meg, oldalán Vasemberrel és Amerika Kapitánnyal. Kertelés nélkül ki is jelentik, hogy ők valójában a Hitet képviselik, ami számtalan alakot és formát ölthet, és ha a kislány szeretne csatlakozni hozzájuk, akkor tárt karokkal várják, noha ez az életvitel számtalan áldozatot követel meg. Kamala persze el is fogadja az ajánlatot, mert nem azért írt fan fictionöket, hogy ne tegye.

Bár a képregény számtalan komoly kérdést feszeget, végig könnyed marad, amiben egy fiatal leányzó csetlését és botlását követhetjük nyomon a szuperhősködés rögös útján. Kamala tulajdonképpen sok vonásában hasonlít egy bizonyos Peter Parkerre, aki szintén megannyi követelménynek próbál megfelelni egyszerre, és bár sok pofon éri, igyekszik az élet derűs oldalát nézni (kivéve azt a száz képregényt, amikor nem ezt teszi, de az irányvonal elméletileg mégis csak ez). Az új Ms. Marvel egyébként minden mainstream mivolta ellenére rendelkezik egy kis indie ízzel, no, nem azért, mert hőse egy ifjú pakisztáni-amerikai hős lenne, hanem mert minden színessége ellenére nem kevés időt fordít Kamala mindennapjainak bemutatására. Annyira, hogy a képregény gonosza csak az ötödik szám utolsó lapján jelenik meg.

Persze, addig sem unatkozunk, mert az író G. Willow Wilson humorosan, de árnyaltan mutatja be a hősünket körülvevő közeget. Így olyan karakterekkel találkozhatunk, mint Bruno Carrelli, Kamala olasz-amerikai barátja, aki iskola mellett egy kiskereskedésben dolgozik, Kamala fivérével, a mélyen vallásos, konzervatív Aamirral, aki nem hajlandó olyan állást elvállalni, ami szerinte szembe megy a muszlim elvekkel (ami szülei szerint inkább kifogás), valamint Nakiával, Kamala török-amerikai barátnőjével, aki azért visel hidzsábot, hogy apját bosszantsa. Egyáltalán az jópofa, hogy New York helyett ezúttal New Jersey-t kapjuk meg helyszínnek, ami pedig sokak szerint pedig Amerika legnyárspolgáribb része.

Wilson stílusához pedig tökéletesen passzolnak Adrian Alphona humoros rajzai, ami nem a látványos harcra teszi a hangsúlyt, hanem a karakterekre, az egésznek egyfajta rajzfilmes bájt kölcsönözve. Itt kell megjegyeznem, hogy Alphonától nem idegen ez a téma, hiszen korábban ő vitte a Runawayst is, ami fiatal szökevényekről szólt. Akárcsak a Runaways, úgy a Ms. Marvel központjában is egy olyan tini áll, akinek régi motorosok között kell megállnia a helyét.

Ami becsülendő, tekintve, hogy a képregényuniverzumokra olykor ráfér a vérfrissítés. Márpedig Ms. Marvel a régbejáratott név ellenére is egyedi hanggal rendelkezik. És bár sokan azt hinnék, hogy hamár muszlim hős, akkor biztos nagy hangsúlyt fektet a vallásra, igazából erről szó sincs: Kamala Khan egy fiatal, aki keresi a helyét a világban. Mint mondtam, olyan, mint Pókember. A különbség csak annyi, hogy Pókember azóta felnőtt, ahogy mi is felnőttünk. Van viszont egy új generáció, aki most nő fel, és aki most megy át azokon, amiken egykor mi. Kamala ezt a nemzedéket képviseli.

A sorozat 2014 februárjában rajtolt, és tavaly Hugo-díjat nyert képregény kategóriában. Tehát még nem késő felvenni a fonalat, és megéri belekezdeni azoknak, akik Peter Parkert a csetléseiért és botlásaiért szerették.