Jurassic World: Bukott birodalom

A Jurassic Park sorozat ötödik része úgy kezdődik, ahogy egy ilyen filmnek kezdődnie kell: zsoldosok térnek vissza a Nublar szigetre, és azzal nyugtatják magukat, hogy ugyan, mi rossz történhetne? Ilyen fronton a Jurassic World második részének nyitánya az egyik legerősebb a szériában, hiszen ez a sorozat mindig is arról szólt – legalábbis jobb napjain –, hogy az ember elbízza magát, és pofára esik, de nagyon. Valahol pont ebben rejlik a széria varázsa is, hogy a természet egy kicsit helyre teszi az embert, amiért az magát mindenki más fölé emelte – és hát kevés dolog lehet ezen a téren olyan félelmetes, mint egy dühös dinoszaurusz. Az ember kiszorított és sokszor kipusztított minden más szárazföldi állatot, de egy dinoszaurusszal szemben kivételesen nem indulna akkora előnnyel.

Részben ez az, ami életben tartja továbbra is a sorozatot, annak ellenére, hogy lássuk be, az állatos horrorok története nem enged akkora teret a változatosságnak, hiszen a fenevadak motivációja sosem lesz bonyolultabb annál, hogy éhes vagy magát és társait védi, ahogy ellenfelével is mindig a természet adta eszközeivel végez.

Mégis, az alkotók ezúttal azért egy kicsit talán jobban megerőltethették volna magukat történet terén, különösen, hogy az alapötletben lenne potenciál. Egy vulkán készül kitörni Isla Nublaron, azzal fenyegetve, hogy elpusztítja az összes szigeten élő dinoszauruszt, az emberek pedig aközött őrlődnek, hogy kötelességünk megmenteni őket – hiszen felelősséggel tartozunk az iránt, amit mi teremtettünk –, vagy éppenséggel hagynunk kell elpusztulni az egész populációt, hiszen amúgy sem kellene létezniük?

Ebben benne van egy kifejezetten ígéretes történet lehetősége, kár, hogy a szigeten a vulkánnak köszönhetően hamarosan egy látványorgia szabadul el, aminél a kevesebb bizony több lenne, különösen, hogy az azt követő rész már jóval visszafogottabb, és talán az aranyút a kettő között lett volna.

Az sem szerencsés, hogy az emberek között a filmekben mintha még kevesebb variánst találnánk, mint az első Jurassic Park dínói között: van a lelkes tudós, a szárnysegéd, a gyerek, a filantróp idős milliomos, a törtető újgazdag, meg a vadászok. Ezen a téren nagyon kellene a friss vér, ahogy az is, hogy a történet kicsit merjen nyitni, és ne a jól ismert utakat járja be. Nem a dínók terén fogunk újat várni, hanem azon a fronton, hogy a jelenlétük milyen kérdéseket vet fel, miként hagyja ott a nyomát a világon.

Mert hibái ellenére a gyors történetvezetés mellett ez mentette az előző Jurassic World filmet. Végre láthattuk, milyen az, amikor a park működik, látogatókat fogad, és kielégíti minden igényüket, mindezt a 2010-es éveknek megfelelően. Láthattunk vízi őslényt – a Mosasaurus nem dinoszaurusz, sokkal több köze van a komodói varánuszhoz – egy neki kiépített medencében, ahogy elgondolkoztak azon is, hogy ha a Velociraptorok intelligensek, akkor talán idomíthatóak is, mint más állatok. A hibridben sok tekintetben a park lényege veszett el, de pont erre hegyezték ki az alkotók a történetet, ráadásul érdekes kérdéseket vetett fel azon a fronton, hogy a klón dinoszauruszok mennyire dinoszauruszok.

Hiszen lássuk be, ma már tudjuk, hogy a raptorok testét toll borította, de a kilencvenes évek tudásának birtokában, ha véletlenül egy tökéletes DNS-t találnák, és a klón olyan lesz, amilyen az eredeti volt – akkor a tudósok nem kezdenének azon agyalni, hogy hát egy Velociraptor nem ilyen, mi mehetett akkor félre? Egyáltalán a közönséget érdekelné-e valami olyasmi, ami szembe megy az elvárásaival? Arról nem beszélve, hogy a jószágot akkor is módosítani kellene, hogy életben maradjon, ha nincsenek hézagok a genomjában. Hiszen az eltelt évmilliók alatt változtak a kórokozók, változtak a növények, sőt, még a légkör oxigén és széndioxid tartalma is alacsonyabb most, mint egykor volt.

Emellett nem hiszem el, hogy mások nem akarták volna meglovagolni a Jurassic World sikerét egy saját parkkal, különösen, hogy az előző filmben Henry Wu olyan ingatagnak bizonyult ezen a fronton, hogy talán Dodgsonnak őt kellett volna a Jurassic Parkban megvesztegetnie Nedry helyett. Lehet, hogy az első park katasztrófa volt, de aztán a Jurassic World jövedelmezőnek bizonyult. Hányan is akarják ma meglovagolni a Marvel-filmek sikerét azzal, hogy lemásolják? Holott a kilencvenes években a képregényfilmek műfajának is megvolt a maga katasztrófája?

Ezzel pedig máris megmagyaráznák az új dinoszauruszokat is, amiben a sorozat igencsak következetlen. Minden páratlan számú filmben Brachiosaurusokat, minden párosban Apatosaurusokat tart a park óriás sauropoda látványosság gyanánt, ahogy a mostani filmben is egy csomó olyan dinoszauruszt láthatunk, akik nem voltak a park honlapjának listáján.

Kár, mert vannak erényei is a filmnek: amikor a dínók nem tolonganak egymás hegyén-hátán, akkor az alkotók jól adagolják a feszültséget. Ha már mindenképpen kellett Hammond után egy új betegeskedő milliomos, akkor azt tényleg játssza James Cromwell, és a filmben az unokáját alakító Isabella Sermon is jól hozza a gyerekkaraktert. Van, amikor pár említés erejéig a film mer ismeretlen vízre evezni, ami azonban a koncepcióból pont következne, és ezért létjogosultsága van. Miután a film pofátlan lenyúlta a legelső rész egyik ikonikus jelenetét, annak később ad egy szép újraértelmezést. Emellett az Indoraptor sem tűnik egy teljesen új fajnak, semmint egy még félelmetesebbre vett, felturbózott Velociraptornak.

A dínók pedig, amikor teret kapnak, továbbra is szerethetők vagy félelmetesek. Ami nem meglepő, tekintve, hogy ők már akkor sztárok voltak, mielőtt Humphrey Bogart befutott volna, és azok is maradnak még az után is, hogy a kölykök arról kérdeznek, ki volt az Chris Pratt (aki egyébként szemmel láthatóan jól szórakozik, akárcsak a társa, Bryce Dallas Howard). Nem kell félteni őket, nekik mindig megmarad a varázsuk.

De az élet akkor tud igazán utat törni magának, ha van erre elég helye. Ha új földekre, ismeretlen területekre tud eljutni. A film pedig ígéretet tesz erre, és éppen ezért kíváncsi vagyok a folytatásra, különösen, hogy három évente jönnek ki, nem pedig havonta.

Éppen ezért nem kell félteni a dínókat, mert jóval alkalmazkodóképesebbek annál, hogy csak rövid időre merjünk letérni a kitaposott ösvényről. Hagyjuk, hadd népesítsék be a rájuk váró történeteket.

Facebook Hozzászólások