Lángokban a világ – Incal #2

Alejandro Jodorowsky és Mœbius legendás történetének folytatása az ígéreteknek megfelelően március végére jelent meg magyarul: az Incal a második kötetre sem vesztett lendületéből, sőt az őrült ötletek pápája – ha lehet ilyet mondani – még hihetetlenebb kalandokba löki kétségbeejtően átlagos főhősét.

A debütáló epizódról szóló cikkünkben nem győztünk eléggé lelkesedni: az alkotók akkor és ott negyvenpár oldalban tanítani való módon kezdtek bele egy rétegzett, bonyolult és emiatt érdekes világ látványos bemutatásába, amihez az ürügyet egy szürreális menekülős történetszál adta. A második könyv ezt hivatott még inkább elmélyíteni, tovább merülhetünk ebben az univerzumban és főbb karaktereinek kapcsolataiban.

Az Incal romlott világa megérett a pusztulásra, valóságos lőporos hordó kevéssel robbanás előtt: a frissen testet váltott császár(nő) az elnyomottak lázadásával kénytelen szembenézni, míg a lázadók oldaláról mindenki más és más céllal akar véget vetni a fennálló rendnek. Nehéz eldönteni, hogy melyik konfliktus súlyosabb, a polgárháborúba csúszó város lassú összeomlása, vagy pedig az Incalt magában hordozó, emiatt egy sor különös szerzet célpontjává váló John Difool vesszőfutása? Difoolnak ugyanis előbb a Technopápa bizarr szertartásáról, majd a kardiokarom elöl kell megszöknie, de az olló amúgy is egyre inkább bezárul – a Metabáró pedig ott vár a kanyaron túl. Az a tempó, amivel John Difool az első részben egy szürke hétköznapját töltő, R osztályú magánhekusból a hatalmas erőknek parancsoló Incal hordozójává, és talán az egész világ megmentőjévé vált továbbra is sodró, de ahogy az várható volt, ez sem feszíthető a végsőkig.

John Difool a képregénytörténet egyik legérdekesebb főhőse: átlagosabb nem is lehetne, tele van hibával (gyarló, szeret dohányozni, inni, nem veti meg a nőket, és valahogy semmi olyan tudása nincs, amire építhetne a jövőben – már amennyiben nem lépett volna kapcsolatba szerencsétlenségére a Fényes Incallal), a sűrű cselekmény közepébe helyezkedve pedig nem is igazán látszik a fejlődése. A tipikus hőssé válás útja Jodorowskynál nem létezik, elveti ezt a sablont, e helyett várhatóan teljesen máshová fut ki John pályafutása. Egyelőre az Incal „testeként” fontos szerep jut neki, még ha ezt ő nem is képes felfogni, és nem kíván funkciójának megfelelően viselkedni. Csak egy kis nyugalomra vágyik, ami – tekintve, hogy a világ lángokban áll körülötte – egyelőre elérhetetlennek tűnik.

Mœbius rajzai továbbra is hibátlanok, új távlatokat adnak az amúgy sem szerénykedő, ambiciózus történetnek. Meglehet, hogy a forgatókönyvet Jodorowsky teljes egészében egyedül írta, de amit Mœbius tereivel, eszközeivel, karaktereivel hozzá tett, az szerves részévé vált az Incal szövetének, nehéz is más rajzolóval elképzelni ezt a képregényt. (Ami nem jelenti azt, hogy más nem rajzolta, például Zoran Janjetov és José Ladrönn az előzményt és folytatást.) Ahogy a színek is tökéletesen passzolnak a megálmodott világhoz. Néhány éve kiadtak ugyan egy felújított, újraszínezett verziót külföldön, de azt általános felháborodás kísérte, szerencsére a magyar kiadás az elfogadott és valóban jól sikerült Yves Chaland-féle verziót követi.

Sok van még hátra, de két könyv alapján kijelenthető, hogy az Incal az egyik legfontosabb hazai megjelenés jelenleg. Szerencsére a harmadik kötet sem késik soká!

Farkas Dávid