John Wick 3. felvonás – Parabellum

Meg kell hagyni, John Wick nem szarozik, nem tököl. Sem a címszereplő, sem a róla készült filmek. Már az első részben is két percen belül elvesztette a feleségét, a kutyáját és kocsiját, hogy a maradék bő másfél órában ki akarja nyírni Alfie Allen karakterét, amiért, lássuk be senki nem tudta volna hibáztatni. A kezdetektől fogva nem voltak illúziói saját magát illetően, az elejétől a végéig egy hatalmas hentelés volt. Nem akarta eladni magát mélyebbnek, bölcsebbnek, mint ami, cserébe viszont őszintén felvállalta, miről szól, és azt kellő karizmával tette.

Éppen ezért emelkedik ki toronymagasan az átlagból egy olyan korban, ami nem kifejezetten kedvez a klasszikus akcióhősnek. Napestig sorolhatnánk azokat a nagy öregeket, akik tudatosan vagy öntudatlanul viccet csinálnak magukból, napjaink akciófilmjei pedig nagy kanállal merítenek a fantasztikumból, lám, Jason Statham és Dwayne Johnson is egy “szuperkatonát” próbál meg legyűrni Idris Elba személyében a Halálos iram sorozat mellékvágányán.

Mindezek ellenére mer John Wick vegytiszta akciófilm lenni, ami nem kacsint ki percenként hússzor a nézőre. Egy letűnt kor gyermeke, akit egy lapon emlegethetnénk a nyolcvanas-kilencvenes évek öreg rókáival, csak éppen napjaink igényeinek megfelelően jóval brutálisabban és látványosabban megkoreografált csatákat láthatunk tőle, amelyek, nos, a film kilencven százalékát kiteszik. Elvégre sok művér folyt le a Dunán, mióta John McLane rendet tett a Nakatomi Toronyban, vagy Riggs és Murtaugh összeállt, és az igények is ennek megfelelően változtak.

Keanu Reevesnek pedig meglehetősen jól áll ez a szerep akkor is, ha Neo ide, Constantine oda, számomra mindig is Theodore „Ted” Logan marad. Szokás őt megszólni, amiért hajlamos blazírt arckifejezéssel végig játszani a filmjeit, de lássuk be, Clint Eastwood is pontosan ezzel a minimalizmussal vitte el a hátán Piszkos Harryt és tucatnyi westernt. De hát éppen ez a lényeg, egy belevaló harcosnak a szeme sem rebben, akkor sem, ha éppen húszan támadnak rá egyszerre. Legfeljebb a szemöldökét húzza össze kicsit.

Őt pedig jól kiegészíti Ian McShane atyáskodó szállodamenedzsere, Laurence Fishburne kattant csöves Királya, Halle Berry szintén kutyabarát bérgyilkosa vagy Anjelica Huston oroszosan szigorú balerinaoktatója ahogy a még mindig kiváló Lance Reddick és a hűvösen kimért Asia Kate Dillon is. Közülük azonban egyértelműen Mark Dacascos bérgyilkosa viszi a prímet, aki egyszerre hatalmas rajongója prédájának, ám emellett mégis megmarad vérprofi bérgyilkosnak.

Valahol azonban érdekes, hogy míg a régi akciófilmek különálló alkotások voltak, ahol a folytatásokban sokszor azt kaptuk, mint korábban, hol jól – Die Hard harmadik része –, hol rosszul – igazából az összes többi utána érkező folytatás – addig ennél a sorozatnál valóban felvonásokról beszélhetünk, ami egy nagyobb történetet mesél el. Akkor is, ha valójában itt is ugyanazt kapjuk – John Wick lelő mindenkit, ami remélem, az eddigiek fényében nem számít jelentős spoilernek. Talán az első volt úgy ahogy kerek és lezárt, ám a második egész hamar, gördülékenyen felvette a fonalat.

Akárhogy is, John Wick visszatért, hogy pisztollyal, késsel, ceruzával, radírral és még ki tudja mivel gyilkolja meg a rátámadókat, ezt pedig még mindig energikusan, kreatívan, belevalón és némi pimaszsággal teszi. Aki nem hiszi, járjon utána. De az is, aki igen.

Pusztai Dániel

Facebook Hozzászólások