Itt az ideje, hogy beszéljünk végre Pogóról!

Kedves Gyerekek!

Amikor a legutóbbi, azaz a második Mocsárlény kötetet olvastátok, feltűnhetett nektek az a rész, amikor ilyen kis fura, űrruhát viselő, érdekesen beszélő lények érkeznek meg a mocsárba, ahol a Mocsárlény lakik.

Mivel ti még nem tudhatjátok, elmondom nektek hogy kik is ők. Csak gyorsan, hogy ne legyen nagyon unalmas.

Szóval. Ezeket a lényecskéket a Mocsárlény történetet író Alan Moore bácsi (nagy, vicces szakálla van) azért tette bele a könyvbe, mert nagyon szerette egy másik, Walt Kelly nevű bácsi képregényeit, amelyek szintén egy mocsárban játszódtak, és a főszereplőjük egy Pogo nevű oposszum volt.

Pogo kalandjai először az amerikai újságok hátsó oldalain jelentek meg, és rövid kis csíkok voltak, olyasmik, mint a Garfield vagy a Kázmér és Huba.

Így néz ki egy igazi oposszum, és így néz ki Pogo:

Walt Kelly bácsi pedig így nézett ki – életének egy pontján:

Ez a bácsi sajnos a Mocsárlény képregény megjelenése előtt meghalt, ezért nem biztos, hogy tudott örülni ennek az egész dolognak.
(Persze lehet, hogy mégis. Ezt csak akkor tudhatjátok meg biztosra, ha levélben megkérdezitek a Jézuskától.)

A többi kedves állatka pedig, aki Pogóval együtt szerepelt, így nézett ki:

Feladat: Találjátok meg, hogy Pogo barátai közül kik vannak az első képen, és melyikük milyen színű űrruhát visel!
Ha készen vagytok, olvassatok tovább!

Talán vannak közöttetek, akik már elég nagyok ahhoz, hogy nézegessék az apukájuk régi X-men képregényeit. Nekik esetleg ez a kis görény-lány is ismerős lehet. Őt úgy hívják, hogy Hepzibah:

…és róla mintázták ezt a másik figurát, akit láthattatok már az X-men füzetekben:

(A szuperhős Hepzibah-t az újabb képregényekben amúgy egy kicsit máshogy szokták lerajzolni. Ebben a cikkben azt írják, hogy ez valószínűleg egy Jim Lee nevű rajzoló bácsinak köszönhető, akinek a képregényeit minden magyar gyerek nagyon-nagyon szereti!)

Kelly bácsiról azt kell még tudnotok, hogy a képregényrajzolás előtt Walt Disney bácsi cégénél rajzolgatott olyan mesefilmeket, mint a Pinokkió és a Dumbo. Ezeket a rajzfilmeket dédszüleitek nézhették volna meg a moziban, ha nem Magyarországon élnek.

(Walt Kelly és Walt Disney bácsik egyébként nem rokonok. Arrafelé a keresztneveket mondják előre, tehát a Walt nekik olyan, mint nektek a Bence, a Máté, a Benett, vagy ha lányok vagytok, akkor a Hanna, Zoé, Luca, Csenge.)

Na de ez mindegy is.

Kelly bácsi képregényei nagyon cukinak tűnnek, de valójában nehéz olvasmányok. Különösen nekünk, akiket kizárt a klubból az a különös körülmény, hogy nem az Amerikai Egyesült Államokba születtünk.

Főleg azért nehéz olvasmányok, mert ezek a kis állatkák valahogy úgy beszélnek, mint ti, gyerekek:
Van, amikor locsognak-fecsegnek, dalolgatnak, és van, amikor olyan bölcsességeket mondanak, hogy mi, felnőttek, csak bámulunk tőlük ki a fejünkből.

Sokszor van olyan is, hogy a Pogo és barátai félreértik, amit a külvilágból hallottak, és amikor beszélgetnek, én, aki olvasom, nem értem, mi a manóról van szó. A bonyolult, hosszú szavakat, mint például a “defenesztráció” vagy a “teljes hiteldíjmutató” ugyanis folyton-folyvást félreértik, de ez nem gátolja meg őket abban, hogy bátran használják őket – úgy, ahogy ők maguk helyesnek gondolják.
Egyébként is nagyon ritkán beszélnek úgy, mint ahogy az angolórán tanították nektek, inkább csűrik-csavarják a mondataikat.

Olvasás közben nagyon sokat kell gondolkodnunk tehát, de amikor végül sikerül megértenünk, hogy miről beszélgetnek a kis mocsárlakók, akkor nagyon nagyokat lehet rajta nevetni. Vagy sírni.
Az életben egyébként nagyon sok más dologgal is így van ez, de erre majd ti magatok is rá fogtok jönni.

Van még egy ok, ami miatt Kelly Bácsi képregényeit sokszor csak a felnőttek értik meg: nagyon sok olyan dologról van bennük szó, amik a valódi világban történtek, és amiket a felnőttek akkoriban úgy hívtak, hogy “hírek”, aztán később meg már azt mondják ugyanezekre, hogy “történelem”.

Ez főleg azokra a részekre igaz, amit később rajzolt.

Egyszer azt is kitalálta Kelly Bácsi viccből, hogy Pogo induljon el az amerikai elnökválasztáson, és még felvonulásokat is rendeztek az utcán azok, akik szerint ez egy egész jó ötlet volt:

Ez azért elég vicces lehetett, nem?

Aztán volt olyan is, amikor Kelly bácsi előadást tartott az egyik nagy hírű egyetemen, de a rá váró tömeg olyan türelmetlen volt, hogy végül egy csomó embert megvertek és letartóztattak a rendőrök.
Ez már, azt hiszem, nem lehetett annyira vicces.

Rengeteg dolgot lehetne még mesélni Pogóról, de már nagyon késő van.
Majd legközelebb!

Szép álmokat!

Vass Róbert