Identity Crisis – Bűnök, emlékek, árulások, hősök

Az Identity Crisis minden, csak nem egy szokványos szuperhős-történet. A DC 2005-ös crossovere mellőzi a kiadó nagyágyúinak látványos pózolásait és az epikus csatákat, és inkább egy krimi alaposságával tár fel egy, a szereplőket kényelmetlenül személyesen érintő bűntényt, miközben térdig gázol a hősök lelkében, és ledönti a róluk emelt szobrokat. A megközelítés nem véletlen, a hétrészes mini szerzője az Amerikában elismert regényíró, Brad Meltzer, aki bestsellereivel a thriller műfajában aratja a babérokat, és aki itt egy hatalmas érzelmi válság kellős közepébe taszítja a DC legendás figuráit, nem kímélve még a naivabb, egyszerűbb és kedélyesebb ezüstkorszakot sem. Vagyis kapunk retcont dögivel, és ennek köszönhetően az Identity Crisis értéke a mai napig erősen vitatott a rajongók körében – de álljunk bármelyik oldalra is a disputában, azt nehéz nem elismerni, hogy Meltzer egy rendkívül profin, érzékenyen és intelligensen megírt történetet szállított, ami így vagy úgy, de sokáig megmarad az olvasó emlékezetében.

A veterán szuperhős, Elongated Man feleségét, Sue Dibnyt, kegyetlenül meggyilkolják, az elsőszámú gyanúsított pedig Dr. Light. A hősközösség minden tagja összefog, hogy fényt derítsen az ügyre, de a kutatás közben a múlt néhány árnyéka is eloszlik, ami jótékonyan rejtett olyan eseményeket, amik most felrázzák a gyilkos utáni hajsza résztvevőit. Kiderül, hogy évekkel ezelőtt Dr. Light megerőszakolta Sue Dibnyt, mire a JLA akkori tagjai, a mágusnő Zatanna segítségével kitörölték a gonosz emlékeit, és még személyiségét is megváltoztatták kicsit, hogy a jövőben kevésbé legyen veszedelmes. Ez bizalmi törést okoz a hősök között, és közben Tim Drake, vagyis Robin apja is áldozatul esik – de elhullnak még páran, jók és rosszak egyaránt, mire kiderül, valójában ki áll az események hátterében, és miért.

Az Identity Crisis egy igazi, régimódi krimi dramaturgiájával rendelkezik, a történet egyenletesen halad előre, folyamatos csavarokkal és szempontváltásokkal megtűzdelve. Nincs is igazi főszereplője, tucatnyi karaktert mozgat, és minden esetben azok érzelmi oldalát emeli ki. A rejtély mindenkit felkavar, még a gonoszokat is, akik – joggal – kevésbé érzik magukat biztonságban, miközben a hősök pokoli elszántsággal rúgják rá az ajtót mindenkire, aki a múltban rossz szemmel nézett rájuk. A tragédia árnyékában pedig előtérbe kerülnek a személyes és családi ügyek – merthogy a krimiszál mellett ez alkotja a crossover gerincét. Meltzer minden figura esetében kihangsúlyozza a család fontosságát, legyen szó akár Supermanről, akit többször is szülei társaságában látunk, akár Robinról, aki apjával itt jut először igazán dűlőre titkos identitásával kapcsolatban, vagy egy olyan gonosztevőről, mint Doctor Boomerang, aki újonnan megismert fiával alakít ki szeretetteljes kapcsolatot. És ezen a területen szinte elmosódik a határ a hősök és a gazemberek között, a DC fekete-fehér világa megtelik szürkeárnyalatokkal: a gonoszok nem feltétlenül vicsorgó gyilkosok, a jók pedig nem feltétlenül makulátlan héroszok.

Hogy is lehetnének azok, ha egyszer belepiszkáltak emberek agyába a „cél szentesíti az eszközt” elvét alkalmazva? Meltzer története durván belenyúl az ezüstkor kellemes, bájos múltjába, és hirtelen hosszú árnyékokat rajzol oda, ahol korábban csak ragyogó napsütés volt. De szerencsére nem egy porcelánboltba szabadult elefánt otrombaságával teszi, hanem nagyon is megfontoltan, és átgondoltan: a kínos döntéseket precíz karakterrajzzal, támadhatatlan motivációk felvázolásával akasztja hősei nyakába, akiktől bármennyire karakteridegennek tűnjön is elsőre az adott viselkedésforma, az író által teremtett körülmények végül semmilyen kétséget nem hagynak afelől, hogy mindennek valóban, logikusan így kellett történnie. Ez abban a fantasztikus jelenetben éri el csúcspontját, amelyben Zöld Íjász meséli a múlt bűneiről az ifjú Flash-nek, Wally Westnek. Ez a mini talán legnagyszerűbben, legintelligensebben megírt dialógusa, erőteljes demonstrációja annak, hogy Meltzer mire is képes.

A morális konfliktusok súlyát növeli, hogy mesteri karakterrajz és szépen felépített kapcsolatrendszer támasztja alá. A hősök viszonya nem felhőtlen, a kiélezett konfliktushelyzet csapatokat bont meg, barátságokat von kétségbe, és mindez a szappanoperaszerű szuperhős-sorozatokhoz képest szokatlan hitelességgel jelenik meg. És akkor még nem is beszéltünk a férfi-nő kapcsolatokról. A Dibny házaspár szeretetteljes viszonyát Metlzer annyi bájjal, könnyedséggel és melegséggel ábrázolja, hogy az olvasó akkor is rögtön közel érzi magát hozzájuk, ha most először találkozik velük (ami nem kizárt, mert a modernkori sorozatokban nem valami gyakori szereplők). És erre tesz rá egy lapáttal Elongated Man gyásza Sue halála után: szívbemarkoló, giccstelen és felejthetetlen, a „gyászában összeomlik” kifejezés egészen új értelmet nyer. De hasonlóan szép Atom és Jean Loring csúnya véget érő kapcsolatának bemutatása, Doctor Boomerang és fiának viszonya, és egyenesen megrázó az a jelenet, amelyben Batman és Tim reagálnak utóbbi apjának életveszélyes helyzetére. Az emberi érzelmek olyan mély és hiteles ábrázolásai ezek, amikre hasonló történetekben ritkán látunk példát, és amelyeken át sikerül megragadni a szuperhős-lét igazán tragikus aspektusait.

Meltzer mélyen emocionális világát Rags Morales öntötte képekbe, aki éppen azért volt nagyszerű, sőt tökéletes választás a feladatra, mert nem egy tipikus szuperhős-rajzoló – pózoló alakok helyett inkább az arcokra koncentrál, méghozzá fantasztikus eredménnyel. Elemi erővel jeleníti meg az érzelmeket (amihez nem kicsit járul hozzá az, hogy Batman kivételével a maszkos hősöknek is mindig látható a szeme), úgy túlozva el ügyesen a vonásokat, hogy hatásosabbak legyenek, de még a hitelesség határán belül maradjanak. Nehéz elfelejteni a képet, amin az igazi tettes arcára először kiül az őrület, vagy amelyiken Batman magához öleli az apja holtteste felett elborzadva, megtörve zokogó Robint. Az Identity Crisis tehát kivételes élmény, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy mint minden nagy retcon esetében, Meltzer bizony kapott a képére a rajongóktól az ezüstkorba való „belerondításért.” Így például a sokáig a Tini Titánok homokzsákjaként funkcionált, röhejes Dr. Light komoly és veszedelmes gonosszá formálásáért, azért, hogy valahogy a szuperhősök (és a feleségek is) mind tudják egymás titkos identitását, és néhányan hőbörögtek a gyilkosságok túlságosan realisztikus és húsbavágó bemutatásáért is. A DC Univerzum ismeretének fokától függően ezek többé vagy kevésbé zavarhatják az olvasót, de az Identity Crisis ettől függetlenül is egy komoly írói bravúr marad, és ettől a címtől nem lehet megfosztani.

9/10
Megjelenés: 2004 (DC Comics, 7 rész)
Történet: Brad Meltzer
Rajz: Rags Morales

Olórin, 2008. november 9.

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: