A Fantasztikus Négyes az X-men ellen

A szuperhősös történetek íratlan szabálya, hogy ha ketten találkoznak, először össze kell mérniük az erejüket, mindegy, milyen mondvacsinált okból. Ez egy annyira bejáratott recept, hogy a Marvel azóta is hatalmas nyári eseményeket épít rá, amelyek rengeteg címen keresztül ívelnek. Azt, hogy ez a klisé mennyire lerágott csont, mi sem bizonyítja jobban, minthogy Claremontnak szemmel láthatóan már a nyolcvanas évek második felében elege lett belőle, és a szóban forgó történetével érezhetően meg akarta mutatni, hogyan lehet ezt jól, intelligensen csinálni.

Az X-men a Martalócokkal folytatott összecsapásából lábadozik, amelyiknek egyik legnagyobb áldozata Árnymacska lett, aki képtelen anyagtalan állapotából visszatérni kézzelfogható valójához, amennyiben pedig ezt nem fordítják sürgősen vissza, egyszer és mindörökre elenyészik. A mutánsok a legkézenfekvőbb megoldást választják, és a Fantasztikus Négyes felé fordulnak, csakhogy Reedet éppen kétségek emésztik nemrég felbukkant naplójába írt néhány sor miatt. Kétségek, amik könnyen mindkét csapat vesztét okozhatják.

A szuperhősös összecsapások legnagyobb átka, hogy sokszor a szereplők óvódásokként viselkednek, csakhogy látványos akciókkal töltsék ki a paneleket, sokszor következmények nélkül. Claremont azonban inkább a karakterekre és a motivációkra fekteti a hangsúlyt, amelyekben az összecsapások sokszor katalizátorok, amelyeknek tétjei és következményei vannak. Éppen úgy, ahogy egy történetmesélésben lennie kellene.

Így mindegyik karakter teret kap, hogy ki tudjon bontakozni, legyen kétségei között őrlődő Reedről, önsajnálatába merülő Lényről, a felelőtlenségével szembe néző Fáklyáról, a családot összetartani próbáló Láthatatlan Nőről, vagy akár az X-menről, akiknek a kapcsolatát olykor egy elejtett megjegyzés mutatja be, mint amilyen Vadóc és Plazma konfliktusa. De ugyanígy dicséretre méltó, hogy Claremont fogja a Marvel két, „a cél szentesíti az eszközt” krédó szerint élő szupergonoszát, Fátum Doktort és Magnetót, és könnyedén, minden erőlködés nélkül képes őket tökéletesen eltérő személyeknek ábrázolni. Magnetót sokszor kétségtelenül a jószándék vezérli, és képes őszinte gesztusokra, ám, sokszor a bűntudatból és önvádból fakadó dühkitöréseit képtelen kordában tartani. Ezzel szemben Fátum mindig higgadt, összeszedett, céltudatos, ugyanakkor borzasztóan kicsinyes és minden tettét a számítás vezérli.

Azonban a történet két főhőse ironikus módon mégis csak a két legkiszolgáltatottabb, legtehetetlenebb karakter, Kitty Pryde és Franklin Richards. Kitty kénytelen szembenézni saját elmúlásával, és azzal, hogy talán ez még mindig jobb, minthogy általa a barátai egy zsarnok adósa lesznek. Franklin pedig álmai révén mindenről hamarabb értesül, csak mivel kisgyerek, ezért nem is érti, hogy nem hallgatnak a felnőttek a jó szóra. Két jelenet is van vele, ami lehetne hollywoodian hatásvadász és giccses, amikor Claremont a gyermeki ártatlanságot ütközteti a felnőttek összetettebb világával, de ezt olyan érzékkel teszi, hogy az előrébb viszi, és nem megakasztja a történetet vagy zökkenti ki az olvasót.

Ehhez pedig asszisztálnak Jon Bogdanove és Terry Austin rajzai, amelyek, ha kell, a karakterekre fókuszálnak, ha kell, energikusan, élettel tele ábrázolják az akciódús összecsapásokat. Ehhez pedig társul Glynis Oliver kicsit komor, kicsit sötét, de alapvetően mégis csak gazdag színvilága, ami a szívünknek kedves nyolcvanas évekbeli képregények egyik sajátja volt. Talán Vadóc ruhájának DC-hőseit idéző villámemblémájába köthetnék bele vizuális fronton, de ez igazából még bőven belefér.

A magyar kiadás ennek megfelelően igényes, nagyalapú, puhaborítós kötet formájában, ami szépen és méltón egybegyűjti azt a történetet, amit korábban, a kilencvenes években, az akkori piac lehetősége szerint feldarabolva már megkaptunk. Külön dicséret illeti a fordítást, ami gazdag, gördülékeny, jól visszaadja a különböző karakterek személyiségét és beszédstílusát, mindezt kortól független szellemben, ami mind napjainkban, mind a nyolcvanas években megállja a helyét, ráadásul a különféle utalásoknak szépen utánajárva. Így kell ezt csinálni.

Egyetlen egy apróságot hánytorgathatnék fel csupán: szemmel láthatóan a korai Semic-es „Ikszeket” később a valamivel modernebb „X-ekre” cserélték, és néhány kimaradt a rostálásból. Ez nem zavaró, pár ilyen akad belőle, igazából mindkettő jó megoldás, és a bosszantóan vérlázító kettős többesszámot viselő „X-meneknél” mindkettő szerethetőbb. Meg hát azért ne csak dicsérjek már, na, még a végén a képregényes teleshop fizetett dolgozójának tartanának, hogy itt ez a képregény, 3500 forintos eredeti áron, és egyszerűen nagyítóval kell néznem a hibákat.

Örülök, hogy a GooBo a nyolcvanas évek éráját is felkarolja, mert számos szeretetreméltó gyöngyszem található benne. Még több ilyet. Lehetőleg most azonnal, ilyen odaadással.

Pusztai Dániel

Cím: A Fantasztikus Négyes az X-Men ellen
Szerző(k): Chris Claremont, Jon Bogdanove, Terry Austin, Glynis Oliver
Kiadó: GooBo
Ár: ? Ft
Formátum: puhafedeles kötet
Terjedelem: ? oldal
Megjelenés: 2020.
Megvásárolható: Közvetlen a kiadótól
Online vásárlás: bubibolt.hu
Bevásárlólista: Loading