Zootropolis – Állati nagy balhé

Ha azt mondom, tanulságos mese állatokkal, akkor bizonyára sokaknak Aesopus meséi ugranak be. A történetek mondandója pedig sokszor volt az, hogy az embert a természete határozza meg, elég csak a skorpió és a varangy történetére gondolnunk, és ez ellen nem tehet semmit. Ez persze az állatos mesék zömére igaz volt, hiszen említhetnénk a hálátlan kígyót is. Ez az a mondanivaló, amivel a Zootropolis igyekszik szembeszállni, akárcsak hőse, Judy Hopps, aki az első nyúl rendőrré szeretne válni.

Történetünk szerint ugyanis évezredekkel korábban a növényevők rettegték a rájuk vadászó ragadozókat. Ám ez évezredekkel történt, ma már az állatok két lábon járnak, ruhát viselnek, iPodot használnak, és köszönik szépen, békében élnek egymással. Arról nem szól a fáma, hogy mi hozta ezt a nagy változást, egy radioaktív meteor, vagy pedig az, hogy éppen arra járt Clifford D. Simak, minden esetre az állatok mindörökre szakítottak a véres múltukkal. Illetve csak szakítanának, de azok a fránya előítéletek mindenütt felütik a fejüket. Így például a nyulakat mindenki gyáva jószágoknak tartja, a rókákat pedig sunyi szörnyeknek. Ezek az előítéletek pedig oda-vissza működnek.

Bevallom, ezt a mondanivalót az állatvilágra visszavetítve kicsit nehezen tartom emészthetőnek, elvégre a nyúl teljes joggal fél a rókától, aki nem azért öli meg, mert erőszakos lenne, hanem mert éhes. Azonban az állatos mesék valójában mindig is rólunk, emberekről szóltak. Nem nehéz ezt az „évezredekkel ezelőtt egymás ellenségei voltunk” történetet az emberi történelemre alkalmazni, hiszen lássuk be, évezredekkel, évmilliókkal korábban mi is vagy elzavartuk az ivólelőhelyünk, vadászterületünk közelébe merészkedő embercsoportot, vagy ők zavartak el minket. Ez pedig nem is annyira galád természetünkből fakadt, hanem mert a mezőgazdaság és az állattartás kora előtt még elég szűkösek voltak a készleteink és ebből fakadóan a lehetőségeink is. Azonban a beidegződések továbbra is megmaradtak.

De térjünk vissza Judyra, aki azért költözik Zootropolis városába, hogy rendőrként üldözze a bűnt. Mivel ő is nyitottságot vár el másoktól, ezért igyekszik ő is nyitott lenni, noha ez nem olyan egyszerű. Van, amikor teljesen jogosan szólal meg a vészharang a fejében, de nem vesz róla tudomást, van, amikor pedig ő viselkedik előítéletesen akaratán kívül. Ez pedig tökéletesen meghatározza kapcsolatát Nick Wilde-dal, a helyi szélhámos rókával. A történet mondanivalója, hogy az előítéletek szempontjából az ember lehet egyaránt áldozat és elkövethető, és ezt elég jól körül is járja, még ha kicsit didaktikusan is. De hát az állatmesék már csak didaktikusak, vagy kicsit, vagy nagyon.

A Zootropolis egy szórakoztató, jópofa rajzfilm, ami ugyan nem olyan ütős, mint az Agymanók, a Hős6os vagy a Rontó Ralph volt, de ennek ellenére megállja a helyét, többek köszönhetően az olyan ötleteknek, mint az éghajlatok – illetve, egy alkalommal, méret – szerint elkülönített körzetek, vagy az állatokra átírt kultúránk, aminél a Disney magát sem kíméli. Az is aranyos, hogy hőseinknek kereken 48 óra áll a rendelkezésükre, hogy felgöngyöljenek egy esetet.

És hogy egy kicsit visszakanyarodjak az elejére: az, hogy az állatmesék voltaképpen minket, embereket jellemeznek, mi sem bizonyít jobban, minthogy sokszor közük nincs a valósághoz. A bagoly nem a legokosabb madár, a disznó az egyik legtisztább jószág, és sokszor az oroszlán zavarja el a hiénát az elejtett prédától. Emellett persze lehet olyan példákat hozni, amikor a macskaanyuka befogadta a bagoly fiókákat, vagy amikor a nőstény oroszlán kiállt a kölyök rókáért. (Ettől függetlenül, a való életben préda és ragadozó olyan feszülten szokta figyelni egymást a közös ivólelőhelyek körül, hogy azt bármelyik filmbeli leszámolós jelenet megirigyelhetné.)

A Zootropolis azonban nem természetfilm, hanem mese, ami tökéletesen beleillik a közelmúlt Disney-Pixar rajzfilmjeinek sorába, melynek mondanivalói között szerepelt az, hogy „ahhoz, hogy hős lehess, engedned kell, hogy más is hős legyen”, illetve, hogy „a probléma voltaképpen nem is az, mint amit először hiszel”. Ezek pedig, lássuk be, hasznos tanulságok.

U.I.: A magyar címfordítók viszont olykor kicsit visszanyeshetnének a kreativitásukból. Őszintén nem értem, hogy miért nem lehetett meghagyni Zootropolist az eredeti Zootopiának, tekintve, hogy ettől a változtatástól nem lett magyarosabb – sőt –, illetve egy semmilyen alcímet adni a szójáték kedvéért teljesen felesleges.