Ultimate News #109

KRITIKÁK

Ultimatum #1

A sok-sok felvezetés után végre elkezdődött az Ultimatum! Már hosszú ideje ígérgetik, hogy rengeteg halál és pusztítás vár az Újvilágra, amely az esemény után teljesen átalakul majd… és ha az 1. szám elhalálozási arányait folytatják a többiben is, akkor bizony nem vicceltek! Hogy egész pontosak legyünk, történetünk egy keddi napon, délután 4 óra 12 perckor veszi kezdetét. Szépen körbejárjuk az Újvilágot: látjuk Reedet, amint épp készül megkérni Sue kezét; látjuk a Különítmény tagjait, amint épp egymással civódnak; látjuk Peter Parkert és barátait, amint a belvárosba tartanak; látjuk az X-Men pár tagját, amint egy színháznál állnak sorba. Aztán beüt a katasztrófa délután 4 óra 13 perckor. Bibliai méretű vihar sodor végig New Yorkon, és szinte az egész várost elönti a víz. És sokan meghalnak. Nagyon sokan. A megrázó események egyből magukkal ragadnak minket, még akkor is, ha inkább a szuperhősök személyes veszteségeire, nem pedig a civil lakosságra koncentrál a sztori. Rögtön elhalálozik (látszólag) legalább három tag az X-Menből, kettő a Fantasztikus Négyesből, valamint kettő a Különítményből. Percekkel később Reed, hűen önmagához, Namor nyomába indul, míg a világ másik felén, Latvériában szintén szörnyűségek történnek: gyakorlatilag a teljes ország megfagy. Charles Xavier persze megérzi a számtalan halálesetet, és azt is tudja, ki a felelős. Telepatikus üzenetet küld minden életben maradt hősnek, hogy egyesítsék erőiket. Az utolsó oldalon pedig mi is megtudjuk, ki áll mindezek mögött. Meg kell mondjam, ez Jeph Loeb legjobb forgatókönyve már hosszú idő óta. Legutóbb talán a Long Halloween és a Superman For All Seasons tetszett tőle ennyire, mert valljuk be, a The Ultimates 3 nem volt nagy durranás. Itt minden egyes szereplőt hibátlanul ábrázol, és egészen elképesztően fokozza a feszültséget oldalról oldalra. Az árvíz közbeni/utáni jelenetekben minden karakter önmagához hűen viselkedik, teljesen logikusan. Ami azonban a legnagyobb pozitívuma a képregénynek, az egyértelműen David Finch rajztehetsége. A manhattani jelenetei egészen pompázatosak, a katasztrófát pedig dinamikusan, letaglózóan ábrázolja. Hihetetlenül részletgazdag képkockákat kapunk Hank Pym új ruhájától egészen a mindennapi New York-i élet bemutatásáig az első oldalakon. Pazar munka. Egyetlen negatívumot tudnék csak említeni, ami azonban nem köthető sem az íróhoz, sem a rajzolóhoz: a Marvel már jó ideje közzétett előzetes oldalai és reklámjai rengeteg poént lelőttek előre. Gyakorlatilag az utolsó oldalt is láthattuk már számtalan helyen korábban. Akinek még nem volt hozzá szerencséje, az nyilván sokkal inkább meglepődik majd, de így, hogy én már láttam, sokat veszített a végén a sztori a meglepetés erejéből. Akárhogy is, Loeb, Finch és mindenki, aki a képregényen dolgozott, tökéletes munkát végeztek. Ha ezek után valakit nem esz meg a kíváncsiság, hogy hogy folytatódik a történet, akkor nem tudom, mi kellene még.
Értékelés: 5 / 5
Írta: Troy Brownfield

Réges-régen édesapámnak operációt kellett csináltatni a lábfején. Hosszú éveken át túl szoros cipőket hordott, és a csontjai összenyomódtak, eldeformálódtak. Az egyetlen megoldás az volt, ha széttörik és újra alakítják benne a csontokat, hogy így helyes alakot vegyenek majd fel. Brutális beavatkozás volt, de a végén jobb lett, mint új korában. Azt hiszem, ez a kis bevezetés tökéletesen passzol az Ultimatum-hoz. Éveken át tartó szenvedés és borzalmak után az Újvilág valami olyan szörnyűséggé alakult át, ami egyre kevesebb és kevesebb olvasót tudott csak érdekelni. Ide bizony drasztikus megoldás kellett. Ahogy édesapám lábfejét, úgy most a Marvelnek az Újvilágot is apró darabkákra kell törnie, hogy aztán valami minden korábbinál jobb univerzumot faragjanak belőle. Na de van itt egy kis probléma. Amikor darabjaira törünk egy lábfejet, akkor is óvatosan, ésszel kell azt csinálni. Ha elszúrjuk a dolgot, akkor esélytelenné válik, hogy egyáltalán újra össze tudjuk rakni valahogyan. A The Ultimates 3. kötetén végzett munkájából kiindulva Jeph Loebet választani az Ultimatum megírására legalább annyira ostoba ötlet volt, mintha az operációt végrehajtó doki kezébe egy ütvefúrót adtak volna annak idején, amikor szegény édesapámon dolgozott. Aki olvasta a The Ultimates 3. kötetét, az sajnos tudja, miért mondom ezt. Vegyes érzelmekkel ültem le tehát az Ultimatum-hoz. Az eredeti ötlet tetszik. Még régen, a legelső újvilági képregények zseniálisak voltak, és bármit megadnék, ha a Marvel újra el tudná érni azt a szintet. És mi lehet királyabb, mint egy bosszúra szomjas Magneto a Mjölnir hatalmával? Nagyon jó tehát az alapötlet, ezt elismerem. De Jeph Loeb? Miért, Marvel??? MIÉRT??? Loeb már bizonyította, hogy képtelen megragadni ennek az univerzumnak a lényegét, és csak nagy, látványos, de értelmetlen akciófilmekben tud gondolkodni írás közben. Pedig a múlt heti Ultimate Captain America Annual még nem is volt annyira rossz, de sajnos az akkor elkezdett javulás itt nem folytatódott. Még volt bennem egy kis optimizmus, amikor nekiálltam az Ultimatum-nak, de hamar elszállt. Na jó, azért annyira nem rossz, mint a The Ultimates 3, de még messze nem is jó. A tipikus hibák még itt is megvannak. Loeb leginkább a karaktereket képtelen megragadni, teljesen leegyszerűsíti őket, és mintha csak önmaguk árnyékai lennének. Thor és Valkűr még mindig csak két harcra és szexre éhes izomgép. Tony Stark még mindig csak egy jellemtelen alkoholista mindenféle szociális érzék nélkül. Amúgy nem is kapnak a szereplők többet, mint pár képkockányi szöveget, de még ezekben is borzalmas párbeszédeket olvashatunk. Magneto beszólása arról, hogy mindenki megfizeti a végső árat a bűnéért… egyszerűen béna. Az újvilági Thor meg még mindig mintha a klasszikus verzió karikatúrája lenne a beszédével, annak ellenére, hogy a The Ultimates 3 előtt még „normálisan” beszélt. Ami a rajzokat illeti, David Finch ugye ezzel a sorozattal tért vissza az Újvilágba. Talán néhány éve ez még érdekelt is volna, mert nagyon csíptem az Ultimate X-Men-es munkáit. Azóta azonban sokat változtam, és már más szemmel nézem a rajzait. Tény, hogy minden szereplőnek szexi, szupermodell teste van, de ez nem feltétlenül jó, főleg ha az arcuk semmilyen érzelmet nem tud megjeleníteni. Amikor kinyitják a szájukat, valami olyan szöveget mondanak, ami egyáltalán nem passzol érzelemmentes arcaikhoz. És a legtöbbjük ázsiainak tűnik, pedig csak egyetlen ázsiai szuperhős van az Újvilágban. De azért még így is szemkápráztatóak egyes képkockák. Például az a jelenet, amikor New Yorkot elborítja az árvíz, tényleg mesteri. Továbbá Finch Fátum Doktora és Magnetója is hibátlan – az előbbi persze főleg azért, mert az ő fémarca tényleg nemigen mutat semmilyen érzelmet, az utóbbi meg pont belepasszol Finch stílusába. Kár, hogy az új ruhája még Finch kezei között is nevetségesen néz ki. Jó lenne, ha végre felhagynának a Marvelnél azzal, hogy a mozifilmes és a képregényes ruhákat próbálják ötvözni. Semmi jó nem sülhet ki belőle. Visszatérve a sztorira, az bizony nagyon egyszerű. Loeb egyszerűen unalmas történetet írt. Magneto fenyegetése teljesen kiszámítható és várható, már így, az 1. számban is. Azt ugyan élveztem, hogy az Újvilág összes szuperhőse felbukkant, de miért kellett ezt úgy megírni, hogy a többi újvilági sorozat poénjait közben lelőtték? Az Ultimate Spider-Man jelenleg futó sztorijának a végét például már most tudhatjuk, ha elolvastuk ezt a számot. Értem én, hogy nem könnyű összeegyeztetni a képregények megjelenési sorrendjét, de ez a bizonyos jelenet tökéletesen működött volna e nélkül a bizonyos szereplő nélkül is, aki lelövi a sztori végét. Ki lehetett volna őt hagyni nyugodtan. Mi lesz így, ha már az Ultimate Spider-Man sem fog örömet okozni, mert az Ultimatum belerondít abba is? Nem tudom, hogy sikerül-e elérni majd ezzel a sorozattal, amit akartak. Ha igen, akkor az nem az író vagy a rajzoló érdeme lesz. Túl késő már keresni egy másik sebészt ehhez az újvilági operációhoz, úgyhogy nincs más hátra: reménykedjünk, hogy ennél csak jobb lehet.
Értékelés: 4,6 / 10
Írta: Jesse Schedeen

Oldalak: 1 2 3 4 5 6